Vajon van-e ezek után más választása Erik ten Hagnak, mint kitenni Cristiano Ronaldót a csapatból?
Manapság, amikor az élsportolók minden egyes megnyilvánulását marketingesek kontrollálják, sokkal nagyobbat szól, ha valaki mond is valamit a sablonszövegek zajában. Persze ezeket a médiapillanatokat is a sztárok mögött álló PR-csapatok uralják, de a kiejtett mondatoknak a szavakon túlmutató jelentésük van, mindegyik egy-egy apró ütés a színfalak mögött zajló bokszmeccsen. Cristiano Ronaldo igencsak súlyos pofonokat vitt be, olyannyira, hogy ezek után nehéz őt elképzelni a Manchester Unitedben.
Legalábbis így, ebben a formában biztosan nincs közös jövőjük, és ezzel nyilvánvalóan az ötszörös aranylabdás sztár is tisztában van. Az a mondat, miszerint nem tiszteli Erik ten Hagot, felér egy nyilvános hadüzenettel, ami az alábbi dilemma elé állítja a vezetőséget: vagy az edző, vagy a játékos. Ez egy olyan harc, amit nehezen nyerhet meg Ronaldo; 37 évesen – tulajdonképpen a kispadról kiszólva – nincs már ütőkártya a kezében ahhoz, hogy a saját ízlése szerint alakítsa át a klubot.
Labdarúgás
Sajtóértesülések szerint Ronaldo hamarosan aláír az új csapatához
2 ÓRÁJA
Ronaldo nyilatkozatán (és sok más korábbi gesztusán) az tükröződik, hogy nehezen fogadja el a Manchester Uniteden belüli hierarchiát, amelyben jelenleg viszonylag hátul helyezkedik el. Az egy dolog, hogy Ten Hagra ma nagyobb szüksége van az identitáskeresésben lévő klubnak, de még a pályán is vannak Ronaldónál fontosabb játékosok. Ez olyasmi, ami utoljára CR pályafutása elején fordult elő, jóval azt megelőzően, mielőtt CR7 lett volna belőle.
Az árulás azonban erős kifejezés az előző másfél év történései kapcsán. Tavaly nyáron az MU vörös szőnyeget terített Ronaldo elé, hogy ne a városi rivális Cityhez igazoljon, korábbi legendák győzködték a visszatérésről. Unfinished business, ahogyan mondani szokták. A tévés szakértői székekben üldögélő egykori társak pedig egy emberként harsogták, hogy Ronaldo visszatérésével az MU a két nagy rivális szintjére emelkedhet, noha voltak a veszélyre figyelmeztető hangok is.

Cristiano Ronaldo

Fotó: Getty Images

Azóta kiderült, hogy utóbbi tábornak lett igaza, Ronaldo a Manchester United vezetőségének felelőtlen, átgondolatlan csapatépítési módszereinek újabb példája lett. A potenciális médiazaj és a marketingben rejlő végtelen lehetőségek – mint oly sokszor a múltban – felülírták a csapat érdekeit, Ole Gunnar Solskjaer megbukott, a takarításhoz pedig egy olyan embert kértek fel, akinek egészen más típusú projektjei voltak a múltban.
Azt a Ralf Rangnickot, akinek Ronaldo nem túl elegáns módon, „Mégis ki a faszom az a Ralf Rangnick?” stílusban kérdőjelezte meg a szakértelmét. Ami önmagában beszédes azzal kapcsolatban, mennyire lehetetlen helyzetbe csöppent a német szakember: ha az MU játékosai a Red Bull-birodalom egykori sportigazgatóját látták benne, és nem egy kompetens edzőt, esélye sem volt arra, hogy pozitív változást érjen el. Mint azt jól tudjuk, nem is sikerült.
Ezek alapján könnyű elképzelni, mennyire lehetett nehéz dolga Ten Hagnak, amikor idén nyáron belépett a Manchester United edzőközpontjába, hogy elmagyarázza a játékosoknak, milyen elképzelései vannak a fociról. Ennek a problémahalmaznak – és ezt tulajdonképpen ezzel az interjúval ő maga ismerte el – Ronaldo is a részese: „árulásként” ugyanis elsősorban azt élhette meg, hogy ebben a projektben a kezdetektől fogva marginális szerepet szántak neki.
A nyár nagy része arról szólt, hogyan lehetne kimenteni Ronaldót a Manchester Unitedtől. Jorge Mendes ezen a téren igencsak aktív volt: több sztárklubbal tárgyalt (a Chelsea-vel talán meg is egyeztek volna, ha Thomas Tuchel nem vétózza meg), és egy-két téglát is megpróbált elmozdítani, hátha azzal helyet csinál az ügyfelének. Csakhogy egy 37 éves játékost, aki éves szinten 20 millió fontot tesz zsebre, nem egyszerű feladat eladni, akkor sem, ha Ronaldónak hívják.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a helyzet egyik félnek sem kedvező. Ten Hag rendszeréhez nem illik a portugál játéka, Ronaldónak a holland edzésmódszereiből és a döntéseiből van elege, közben mégis egymásra vannak utalva. Ha CR nem teszi azt, amit az edző kér, nehezen kerülhet be a csapatba, Ten Hagnak viszont – és ezt tökéletesen példázza Rangnick esete – muszáj maga mögé állítani az öltözőt, annak legnagyobb sztárjával együtt.

Sir Alex Ferguson és Cristiano Ronaldo

Fotó: Getty Images

Ronaldónak egy dologban egészen biztosan igaza van: a Manchester Unitedet kétségtelenül rosszul irányították azóta, hogy Sir Alex Ferguson 2013-ban felállt a kispadról. Ezek azonban nem új keletű dolgok, már akkor is így volt, amikor tavaly nyáron aláírta a szerződését, a lehetőség pedig adott lett volna, hogy változtasson a klub kultúráján. Példaként ott van Zlatan Ibrahimović, aki vastagon benne van abban, hogy a Milan fiataljai másképp, hatékonyabban kezdtek el dolgozni edzéseken.
Ibrahimović képes volt arra, amire Ronaldo látszólag nem: felmérni azt, hogy fizikailag már képtelen arra, amit öt-hat évvel korábban még rutinszerűen megcsinált a pályán, azonban egyéb formában hasznos lehet a csapata számára. Miközben a fiatalok számára példaképként szolgált az edzések és a mérkőzések során, a saját egóját többnyire alárendelte a csapat érdekeinek, így a kecske is jól lakott, és egy kevés káposzta is maradt.
Ronaldo jövője kapcsán is ez most a fő kérdés. Vajon el tudja fogadni, hogy már nem annyira domináns játékos, és mindenki jobban járna, ha ő is csak egy lenne a sok közül?
Ibra esetében az sem elhanyagolható szempont, hogy egy szétesőben lévő, középcsapattá silányult Milanhoz írt alá, ahol a korlátaival együtt fontos tényező lehetett. CR viszont topjátékosként gondol magára, akinek helye van egy topcsapat kezdőjében, és ebből kifolyólag árulással felérő tett, ha a padra ültetik egy EL-ben szereplő klubnál. Ilyen elvárásokkal pedig a jövőben sem lesz egyszerűbb helyet találni neki, mivel alternatívából most sincs több, mint a nyár folyamán volt.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Foci-vb
Ma a foci-vb-n: a Neymar nélküli (?) Brazília és a CR-rel szereplő Portugália is tovább robogna
28/11/2022 - 05:02
Foci-vb
Ronaldo beköszönt, győzelemmel kezdett Portugália
24/11/2022 - 18:17