Május végén, a Wembley Stadionban, egy 43. percben esett öngól döntötte el, hogy melyik csapat lesz az, amelyik a Championshipből feljut a Premier League-be. A Fulham és a Bournemouth már korábban biztosította a feljutást, a kieső Burnley, Watford és Norwich City hármas helyére viszont még egy jelentkező akadt, és nem árulunk el nagy titkot, hogy ez végül a Nottingham Forest lett.
Az 1978-ban angol bajnok, a rákövetkező két esztendőben Bajnokcsapatok Európa Kupáját - a Bajnokok Ligája elődjét - megnyerő Forest legutóbb az 1998/99-es idényben szerepelt az angol élvonalban.
Lássuk, kik ők, honnan jöttek, mi tartott 23 évig, és miért emlékeztet a mezük színe egy másik PL-csapat ikonikus vörösére.
Premier League
Újabb klasszis fordít hátat a Manchester Unitednek
02/06/2022 12:37

Kezdetek

1865-ben egy csoport nottinghami shinney-játékos - ez egy jégkoronghoz hasonló sport - a Shakespeare Street-i Clinton Armsban találkozott, majd eldöntötték, hogy inkább elkezdenek focizni, és hopp, megszületett a Nottingham Forest Football Club. Az első hivatalos labdarúgó mérkőzésükre 1866. március 22-én került sor az 1862-ben alakult Notts County ellen.
Még ugyanezen a megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a csapat egy tucat "Garibaldi-piros" színű sapkát vásárol, ami a nevét az akkoriban Angliában igen népszerű olasz vörösingesek vezetőjéről kapta. Nem is nagyon volt kérdés, hogy mik lesznek a csapat színei.
A nemzeti bajnokság, a Football League 1888-ban alakult meg, de a Forest jelentkezését elutasították, így kénytelenek voltak a Football Alliance-ben játszani, amit meg is nyertek 1892-ben, így végül bebiztosították a helyüket a ligában.
Az 1897-98-as szezon volt talán a legjelentősebb a Forest első évtizedeiben. Miután négy korábbi elődöntőt is elveszítettek az FA-kupában, ebben az évben a Derby County elleni döntőben 3-1-es győzelmet arattak 62 000 szurkoló előtt, úgy, hogy az ellenfél néhány nappal előtte csúnyán kitömte őket a bajnokságban (5-0).

Az FA-kupa győztes Nottingham Forest

Fotó: Other Agency

Ezek a számok, meg a száz évvel ezelőtti történések nem sokat jelentenek nekünk innen, Magyarorszgáról, viszont van pár olyan történelmi tény, ami azért izgalmas lehet, ha átfutjuk a Forest történetét.
Például az, hogy 1874-ben ők voltak az első angol csapat, amely sípcsontvédőt viselt, bár akkoriban még a zoknin kívül, emellett 1878-ban a Sheffield Norfolk elleni mérkőzésük volt az első alkalom Angliában, amikor a játékvezető sípot használt. Ugyanebben az évtizedben a Forest egyik emblematikus figurája, Sam Widdowson volt az, aki kitalálta a "klasszikus" formációt, a 2-3-5 felállást, ami egészen a lesszabály megváltoztatásáig elég jól működött.
1898-ban a Forest a City Groundra költözött, miután egy komolyabb adománygyűjtő akcióval sikerült megszerezni az ehhez szükséges 3000 fontot. Az FA-kupával a vitrinben, meg a nagy tervekkel úgy nézett ki, a Forest előtt fényes jövő áll.

Akik nyertek a háborúval

A századforduló kegyes volt a Foresthez, 1900/01-ben a negyedik helyen végeztek az első osztályban. Az ezt követő évek azonban nem voltak ilyen sikeresek, az első világháború közeledtével a Forest már a másodosztályban, és súlyos anyagi gondokkal küzdött. Furcsa ezt leírni, de épp a háború volt az, ami megmentette a klubot: mivel felfüggesztették a focibajnokságokat, és 1919-ig csak regionális bajnokságokban játszottak a csapatok, könnyebben ment a Forestnek is a túlélés.
A második világháború aztán úgy tűnt, váratlanul érte a futballvilágot: a Forestet olyannyira, hogy a csapat éppen úton volt Swansea felé az 1939-40-es szezon negyedik mérkőzésére, amikor bejelentették a háború kezdetét.
A háborút követően az emberek szinte mámorban tértek vissza a focipályákra és a lelátókra: optimizmust, összetartozás-érzést, felszabadulást hozott a foci, az 1946-47-es szezon első hazai mérkőzésén, a Newcastle ellen közel 33 000-en jelentek meg a Forest pályáján. Az öröm nem tartott sokáig, két évvel később a csapat kiesett a harmadik osztályba, ahonnan szépen, lassan kapaszkodott csak vissza, az első osztályba 1957-ben tértek vissza.

City Ground

Fotó: Eurosport

1958-59-es bajnoki évad végén, a története során másodszor is megnyerte az FA-kupát a Forest. Az 1898-as eseményekhez hasonlóan a Vörösök ezúttal is úgy indultak a döntőre, hogy előtte az ellenfelüktől, ezúttal a Luton Towntól begyűjtöttek egy megsemmisítő vereséget a bajnokságban, de a döntőben ekkor sem volt gond, 2-1-re nyertek annak ellenére, hogy viszonylag korán ki is állították az egyik játékosukat.
Úgy tűnt, tovább folytatódik a sikerszéria, de a komolyabb eredményekre egészen az 1966-67-es szezonig várni kellett. Ekkoriban járt ki a legtöbb néző a csapat meccseire (a negyvenezer ember szinte minden hazain biztos volt), az angolok vb-győzelme láthatóan még a kis csapatok támogatottságára is hatással volt. Nottinghamben meg is hálálták ezt, a bajnoki címért és a kupáért is versenyben voltak. A csapat erős volt, de – részben a sok sérültnek köszönhetően – végül a kupa elődöntőjében kiestek, és második helyen zártak a bajnokságban - de még így is ez volt a csapat addigi történetének legjobb szezonja.
Aztán jött a szokásos sztori: rossz irányítás, rossz struktúra, büszke amatörizmus – a tökéletes receptje annak, amivel nem lehet túl sokáig a legmagasabb szinten tartani egy csapatot, a Forest is búcsúzott az első osztálytól 1972-ben.
Ismerős a helyzet? Nem véletlenül. Tavaly ilyenkor a Brentford történetét vettük elő, és nem kell Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy tetten érjük a hasonló motívumokat.

1992. Nottingham Forest-Leeds

Fotó: Other Agency

Hogyantovább

Az 1972-es bajnokságot (a Derby Countyval) megnyerő Brian Clough szerződtetése aztán fordulatot hozott. Az egyik legsikeresebb angol edző után csak Clough-korszaknak nevezett időszak 1975. január 6-án kezdődött, megszereztek komoly segédedzőket és sztárokat a Leedstől (Jimmy Gordon illetve John O'Hare és John McGovern), vissza- és megszereztek egy sor meghatározó játékost, aki a korábbi vezetés elől menekültek más csapatokhoz (John Robertson, Martin O'Neill), leigazolták a legendás kapust, Peter Shiltont, a csapat pedig megállíthatatlanul kapaszkodott fel, 1977-re vissza is tért az élvonalba.

Brian Clough és Peter Taylor

Fotó: Getty Images

A feljutás után minden idők egyik legsikeresebb évét produkálta a Forest: 1977. március 26-tól 1978. december 9-ig 42 veretlen mérkőzést játszottak, 1978 márciusában a Liverpoolt legyőzve a ligakupát nyerték meg, augusztusban a szuperkupát, újoncként – mindössze 3 vereséggel – a szezon végén a bajnoki címet is bezsebelték, a májusban megnyert BEK, amit egy évre rá meg tudtak ismételni, pedig már tényleg a csúcsok csúcsa volt.

Nottingham Forest, BEK-győzelem, 1980.

Fotó: Getty Images

Brian Clough és csapata aztán szétszéledt a nyolcvanas évekre, a sikerek nem ismétlődtek meg, így végül a kilencvenes évek elejére elkerülhetetlennek tűnt, hogy lezárul az aranykorszak. 1993. március 1-jén a klub rendkívüli közgyűlést tartott, a részvényesek egy csoportja kérdéseket vetett fel a klub Clough általi vezetésével kapcsolatban. Az edző nem sokat vacakolt, be is jelentette visszavonulását.

Brian Clough

Fotó: Getty Images

A vég

Tragédia, csak ennyit írnak a csapat oldalán erről az időszakról.
"A telt házas hazai pálya, a hisztérikusan zokogó szurkolók láttán nyilvánvalóvá vált, hogy egy nagyszerű és örömteli kalandnak vége van.
A szezon utolsó mérkőzése az Ipswich otthonában volt. Clough méltóságteljesen meghajolt. A Forest 2-1-re kikapott, és ironikus módon a fia, Nigel szerezte Clough korszakának utolsó gólját."

Az élet Clough után

Brian Clough helyére Frank Clark érkezett, akivel együtt megindult egy komolyabb játékosmozgás is: távozott Nigel Clough, Gary Charles és Roy Keane is. Az újak között volt Stan Collymore, Colin Cooper, Des Lyttle, David Phillips, Gary Bull, Lars Bohinen és Gary Bull. A szezon végére, és több mint 10 millió font értékű igazolás hatására a Vörösök visszatértek a Premiershipbe.
A költekezésnek meg is lett először az eredménye, majd a böjtje is, az 1995-96-os szezonban még az UEFA-kupa negyeddöntőig jutottak, de 1996 nyarára az adósságokat már nem lehetett rejtegetni: a teljes hiány elérte a 11,3 millió fontot, jöttek a könyvvizsgálók, a klub pedig egy konzorcium kezébe került (Bridgford Group).
A bajnokságban is voltak bajok, egy 16 meccses nyeretlenségi széria után Clark távozott, jöttek-mentek az edzők és játékosok, az első és a második osztály közötti ingázás időszaka volt ez, egy hosszabb pihenővel a Championshipben.

A 23 évnyi fájdalom

Az Athletic oldalán írta Peter Rutzler, hogy a Forest-szurkolók egy teljes generációjának kimaradt az érzés, hogy milyen a Premier League-ben játszani, hogy "a Forest szurkolóinak 23 éven át kellett elviselniük a szívfájdalmat, a kétségbeesést és időnként a kiábrándultságot".
Ebben a 23 évben 28 állandó és ügyvezető menedzser próbálkozott, kevés sikerrel. Talán három alkalom volt csak, amikor lett volna esélye visszatérni a csapatnak az első osztályba (2003, 2010, 2011), de helyette inkább egy kellemetlen kirándulást hoztak össze maguknak a harmadosztályban (2005-2008). Szóval messze nem a legfényesebb év(tized)ei voltak ezek a Forestnek.

A Nottingham Forest ünnepelt

Fotó: AFP

A változás

2021 szeptemberében Steve Cooper vette át a Nottingham Forestet, amikor a csapat hét mérkőzés után a Championship utolsó helyén állt, és 108 éve a legrosszabbul kezdte a bajnoki szezont. Aztán jött a fordulat: a csapat a pályán remekelt, de a klub a pályán kívül is összeállt. Ahogy Paul Taylor, a The Athletic munkatársa írja: "Úgy tűnik, Cooper tökéletesen érti ezt a klubot és azt, hogy mit jelent a szurkolóknak. Érti a dolgot."
A walesi labdarúgásban eltöltött, nem túl figyelemre méltó játékoskarrier után Cooper utánpótlás-edzőként szerzett nevet magának, először a Wrexhamnél, majd a Liverpoolnál, ahol olyan játékosokat edzett, mint Raheem Sterling és Trent Alexander-Arnold. Ezután az angol válogatotthoz került, ahol a 17 éven aluliakkal foglalkozott: többek között Marc Guehi (Crystal Palace), Jadon Sancho (Manchester United), Phil Foden (Manchester City), Callum Hudson-Odoi (Chelsea) és Emile Smith Rowe (Arsenal) került ki a kezei közül. Meg persze a 2017-es U17-es labdarúgó-világbajnokságon elért győzelem Angliának.
Ennek tükrében az sem tűnik véletlennek, hogy olyan fiatal sztárok, mint Djed Spence, Brennan Johnson, James Garner (mindannyian 21 évesek) és a 23 éves Sam Surridge is az ő vezetésével lettek a Forest meghatározó játékosai.

Steve Cooper

Fotó: AFP

A tulajdonos

A Forest tulajdonosa a milliárdos Evangelos Marinakis görög hajómágnás, akié egyébként az Olympiakosz is. A Forestet 2017-ben vásárolta meg az Al Hasawi családtól. Kezdeti ambíciói nagyra törőek voltak, célul tűzte ki, hogy a klub öt éven belül visszatérjen az európai labdarúgásba, és hogy a City Ground újjáépüljön. Nem volt sima ügy, de úgy látszik, bejött a terve, a covid-miatti csúszást talán elnézhetjük az ötéves tervében.
A csapat pedig megérkezett a Premier League-be.

Az érdekességek

A klub az idők során számos becenevet szerzett. Történelmileg a "Foresters" nevet használták, valamint a "Garibaldist", a "The Forest" vagy az egyszerűbb "Forest" - ahogyan a klub címerén is szerepel -, valamint a "the Reds" becenevet is gyakran használják. Egy másik, kevésbé használt, a klubra utaló becenév a "Tricky Trees", azaz a trükkös fák.
Viszont külön, és hangsúlyosan kérik, hogy senki, semmilyen körülmények között ne hivatkozzon a Nottingham Forestre "Notts Forest"-ként. A Notts a megyére, Nottinghamshire-re utal, és így a városi rivális Notts Countyra. Szóval ne, semmiképp se hívjátok így.
Egyébként pont a Notts County a földrajzilag a legközelebbi profi futballklub, így értelmeszerű lenne a nagy szomszédvár-ellentét, de mivel a Notts más osztályokban volt érdekelt, a Forest legádázabb rivalizálása a 14 mérföldre található Derby Countyval folyik. Nem rég óta, csak az 1898-as FA-kupa döntőjétől kezdve.
A Forest másik regionális riválisa a szomszédos megyében székelő Sheffield United, ez a rivalizálás az 1984-85-ös brit bányászsztrájkban gyökerezik, amikor a dél-yorkshire-i és a nottinghamshire-i bányászok közül előbbiek sztrájkoltak volna, utóbbiak viszont nem.
A "Garibaldi-vörös" szín, amit a csapat használ, az első piros szett lett a szigetországban, és nem véletlenül emlékeztet kicsit az Arsenal vörösére: 1886-ban, amikor megalakult az Arsenal (Woolwich Arsenal), a Forest egy teljes készlet vörös felszerelést adományozott a klubnak, így nem is lehetett más színben folytatni onnan már.
1905-ben, amikor a Forest dél-amerikában járt, az argentin Independiente is megkedvelte a színt, a klub elnöke, Arístides Langone diablos rojosnak (vörös ördögök) nevezte a csapatot, ami annyira megtetszett neki, hogy végül az Independientére is elkezdte használni.

Nottingham Forest

Fotó: Getty Images

A Nottingham Forest ma, 2022. augusztus 6-án tér vissza a Premier League-be, kíváncsian várjuk, ezúttal meddig maradnak.
Forrás: nottinghamforest.co.uk, The Athletic
Premier League
Széthullott öltöző, kigúnyolt edző – Valóban drámai a helyzet a Manchester Unitednél?
19/02/2022 19:52
Premier League
CR7 és Pogba után újabb sztárok határolódtak el a bántalmazási botrányba kerülő MU-játékostól
01/02/2022 14:42