Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Vita a stúdióban: nem ért egyet a két klublegenda az Arsenal jövőjéről

Sergő Z. András

Publikálva 09/11/2022 - 20:18 GMT+1

Megoszlanak a vélemények arról, a villámrajt után kibírja-e az Arsenal a szezont, vagy a világbajnoki szünet után visszaesik az ősszel mutatott parádés teljesítmény. Két korábbi legenda, Gary Neville és Jamie Carragher ütköztette véleményét a The Overlap című műsorban.

Arsenal

Fotó: AFP

Gary Neville és Jamie Carragher nem ért egyet abban, 6 év után meglesz-e ismét a BL-indulás.
Az eddig eltelt 13 fordulóban 11 győzelmet aratott Mikel Arteta együttese, ami ritkán látott sikeres kezdés az észak-londoni együttesnél. A csapat vezeti is a tabellát 34 ponttal, eddig csak egy meccset veszítettek, még szeptemberben az Old Traffordon. Az eddigi meccseken sikerült megverni a Liverpoolt, a Tottenhamet és a Chelsea-t is, így megelőzik a címvédő Manchester Cityt is.
Nem volt ilyen rózsás még tavaly sem a helyzet, a bajnokság korai szakaszában az alsóházban tanyáztak, majd sikerült feljönni a top 4 környékére. A BL-indulást jelentő negyedik hely végül nem jött össze, részben a 36. fordulóban a városi rivális Tottenham ellen elvesztett derbi miatt.
A Sky Sports két korábbi futballista szakértője, Gary Neville és Jamie Carragher véleménye megoszlik azt illetően, hogy ezzel szemben 2023-ban visszatér-e a Bajnokok Ligája az Emiratesbe, netán bajnokként zárják a szezont. A siker valóban ritka szó Arsene Wenger 2018-as távozása óta. A londoni piros-fehérek 2017-ben voltak utoljára az elitkörben, az új időszakban az Európa-liga és hazai terepen egyetlen FA-kupa és egy Community Shield maradt vigaszul.
picture

Gabriel Martinelli és Gabriel Jesus holtversenyben vezeti a csapat házi góllövőlistáját.

Fotó: AFP

A Manchester United és a Liverpool korábbi játékosának véleménye megoszlik a kérdésben. Az biztos, hogy a hamarosan kezdődő világbajnokság a jelenleg listavezető csapatnak sem kedvez. A hétvégén megrendezett forduló után szünetelnek a bajnokságok, az angol azonban nagyon korán, bő egy héttel a döntő után, a Boxing Day fordulóval folytatódik. Azonban így is a szünet után mintegy 4,5 hónap alatt 24 bajnoki meccset lejátszani, köztük elutazni az Anfieldre, a Tottenham Hotspur Stadiumba, és még kétszer játszani a címvédő manchesteriekkel.
„Szerintem top 4-be jutnak” – mondta Neville a The Overlap című műsorban. Arra a kérdésre, hogy szerinte versenybe vannak-e a bajnoki címért, már így nyilatkozott: „Nem, még 25 meccs van hátra, és a világbajnokság is megzavarja őket.”
Őszintén szólva még mindig úgy gondolom, hogy az elmúlt évek alapján a szezon neheze még előttünk van.
„Meglepődne azon is, ha a szurkolóktól ilyen hangokat hallana. Mert könnyű elveszíteni két-három meccset, miközben a mögöttük lévők nyernek ugyanennyit. Február-márciusban van mindig a szezon sava-borsa. Ez az a rész, ahol választ kell adni, és remélem, hogy Mikel Arteta választ talál.”
„Jobban szeretem őket, mint a Liverpoolt, a Chelsea-t vagy a Manchester City-t, és úgy gondolom, már túl vannak azon az időszakon, hogy biztosan ne jutnának négy közé” – mondta Gary Neville, a Manchester United korábbi kétszeres BL-győztes kiválósága. „De nem lepődnék meg, ha nem így lenne. A lényeg, hogy óvatosan kell kezelni a dolgot. Az Arsenal még mindig képes arra, hogy valamikor kipukkanjon.
„A szezon végén mindig összeomlik a csapat, és amíg nem látom, hogy nem így van, addig lesznek kétségeim.”
Jamie Carragher, a Liverpool szintén Bajnokok Ligáját nyert hátvédje nem látja ennyire bizonytalannak az Arsenal jövőjét. Külön méltatta Arteta stílusát, ahogy játszatja a csapatot.
„A Manchester City miatt nem gondolom, hogy megnyerhetik a bajnokságot. Az azonban biztos, hogy az Arsenal játékát a legjobb nézni ebben a szezonban. Az izgalom a játékban, a gyorsaság.
Arra az időszakra emlékeztet, amikor Jürgen Klopp megérkezett a Liverpoolhoz. Végsebességen játszanak, mégis magas minőséggel.
„Azzal a futballal, amit a Chelsea ellen játszottak, négy közé kell jutniuk.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés