Munkanélküli edzők, akik akár már az idény közben kiköthetnek Angliában

Angliában sem kellett sokat várni az első edzőváltásra, a Watford (az eredmények alapján meglepő módon) már hét fordulót követően megvált Xisco Munoztól, a helyére pedig egy régi-új ismerős került Claudio Ranieri személyében. Akadnak azonban még olyan kispadok a Premier League-ben, amelyek idővel forróvá válhatnak, arra kényszerítve a vezetőségeket, hogy körbenézzenek a munkára váró edzők között.

Az olasz nem egyszerű eset, ezt mindenki tudja róla, viszont az is tagadhatatlan, hogy mindenhol kiemelkedően eredményes volt, az edzői krízisbe süllyedő topkluboknál tehát mindenképpen a lista legtetején kell, hogy szerepeljen a neve. Esetében érdemes kiemelni, hogy csak olyan klubok jöhetnek szóba, amelyeknél reális esélye lehet valamilyen (elsősorban hazai) kupagyőzelemre, az alsóbb polcra már csak a konfrontatív személyisége miatt sem tűnik ideális jelöltnek.

Contét a tőle elválaszthatatlan 3-5-2-es játékrendszer miatt hajlamosak defenzív edzőként jellemezni, pedig mindegyik klubjánál bizonyította, remek gondolatai vannak a támadókat illetően is. A Chelsea-nél például 3-4-3-ra módosította kedvenc felállását, hogy ezzel a lehető legtöbbet hozza ki Eden Hazard-ból, az Internél pedig sokszor kísérletezett a Giampiero Gasperini által inspirált 3-4-1-2-es felállással és elsősorban labdakihozatalokért felelős belső védőkkel.

Legnagyobb eredménye azonban Romelu Lukaku újraépítése volt: olyan sztereotípiákat bontott le a játékával és szerepkörével kapcsolatosan, amelyre a csatár korábbi edzői képtelenek voltak. Magyarán szólva nem kell amiatt aggódni, hogy a Conte-féle stílus az olasz futball ma már csak történelemkönyvekben létező catenacciós jegyeit hordozná magán, az Internél töltött második idényében például 89 bajnoki gólig jutottak.

Conténak megfelelő hely Ole Gunnar Solskjaer menesztése esetén szabadulhatna fel. Bár az érdekes kérdés, mit kezdene Cristiano Ronaldóval a kontrollmániás edző, a keret tele van tehetséges játékosokkal, akik egy megfelelő rendszerben akár a bajnoki címért is harcban lehetnének. Conte bárhova is igazolna, ennél kevesebbel nem is érné be, ez a mentalitás pedig szó szerint aranyat ér a világ legkeményebb bajnokságában.

Az edző, akit nehéz elhelyezni a térképen. Kettősségét az adja, hogy miközben a világ egyik legeredményesebbje, akihez olyan történelmi sikerek fűződnek, mint a Bajnokok Ligájában sorozatban megszerzett három győzelem, a futballra gyakorolt hatása mégis elenyésző mondjuk Pep Guardiolához vagy Jürgen Klopphoz képest. Egy dologhoz viszont kiválóan ért, ami az esetében is leszűkíti a lehetőségek körét: elképesztően jól menedzseli a sztárok egóját.

Ezt a képességet nem szabad lebecsülni, sok remek szakember bicskája tört bele abba, hogy elsődlegesen taktikai oldalról szemlélt egy olyan problémát, amely inkább az egoharcból fakadt. Zidane ezt a hibát sosem követte el a Real Madridnál, az egyik legnagyobb – és jó eséllyel három BL-címet érő – húzása az volt, hogy rábeszélte Cristiano Ronaldót a pihenésre, így a portugál jellemzően akkor érte el a csúcsformát, amikor arra igazán szüksége volt a csapatnak.

Második madridos edzői szerepvállalása során már jobban kiütköztek a korlátai, ő nem feltétlenül az az edző, akire egy újjáépítési folyamatot rá lehet bízni, kudarcot azonban így sem vallott, hiszen egy bajnoki címet csak besöpört. Éppen ezért Contéhoz hasonlóan Zidane is azoknál a kluboknál kerülhet képbe, ahol a keretet telepakolták jobbnál jobb képességű játékosokkal; ha nem akarnak teljes felfordulást, akkor még vonzóbb alternatíva is lehet.

Löwöt a német labdarúgó-válogatott 2016 utáni kudarcai miatt sokat és egyébként teljes joggal kritizálták, az edző-játékos kapcsolat láthatóan megfáradt idővel, és ő sem tudott úgy megújulni, ahogyan a szövetségi kapitányi szerepkörében egyébként oly sokszor megtette. 2006 után Löw számított az egyik legérdekesebb szövetségi kapitánynak, levezényelt egy teljes generációváltást, és minden előnyét kihasználta a német foci átfogó reformjának.

Voltak kimondottan a gyors, gyilkos kontrákra kihegyezett csapatai, hogy aztán – Guardiola bayernes hatása nyomán – átváltson egy labdabirtoklásközpontú, de hasonlóan látványos és érdekes játékrendszerre. 2014-ben már ezzel a stílussal segítette világbajnoki győzelemhez Németországot, amely siker érett már egy ideje, hiszen a 2008-ban döntős, 2012-ben elődöntős volt az Európa-bajnokságon, 2010-ben pedig bronzéremmel zárta a világbajnokságot a Nationalelf.

Löw legutóbb 2004-ben edzősködött klubszinten, és nem is biztos, hogy 61 évesen szeretne újra bekapcsolódni a körforgásába, de a Premier League jelenthet akkora szakmai kihívást, hogy az felkeltse az érdeklődését. A kérdés talán inkább az, hogy egy válságban lévő, vagy legalábbis előrelépésben reménykedő klubnál okos dolog-e egy olyan szakemberrel folytatni a szezont, aki ennyi időt töltött a rendszeren kívül.

Bár a Chelsea most még túl nagy falatnak bizonyult, bőven mutatott annyit, hogy egy vagy több polccal lejjebb találjon magának csapatot. Az első londoni idénye kimondottan ígéretes volt, sok lehetőséget adott a korábban mellőzött, kölcsönben lévő fiatal játékosoknak, akik közül Mason Mount azóta a válogatottnak is kirobbanthatatlan alapembere lett. Aki tehát a klasszikus problémamegoldók helyett izgalmasabb edzőt akar a kispadra, benne találhatja meg az emberét.

Nyáron Favre közel állt ahhoz, hogy leüljön a Crystal Palace kispadjára, és vele kezdjék meg az elkerülhetetlen fiatalítást. Végül a svájci visszautasította az ajánlatot, de nem kizárt, hogy az ex-dortmundi szakembert megkeresik még mások a szigetországból, akár a nagyobbaknál is felmerülhet a neve. Labdabirtoklásra épülő rendszere talán jobban passzolna egy kreatívabb kerethez, és az sem hátrány, ha fiatalokkal kell dolgozni, Dortmundban is bizonyította, hogy testhezálló ez a feladat neki.

Forrás: FourFourTwo

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.