Hová tűntek a sztárcsatárok Angliában? Történelmi mélyponton a topcsapatok támadói

Ha átfutjuk az angol Premier League közel 30 éves történetét, ritkán találunk olyan szezont, amikor a gólkirályi cím megszerzéshez ne lett volna szükség 25-30 találatra. Igaz volt ez az elmúlt évtizedben is, amikor előbbi határt hétszer, utóbbit pedig háromszor is átlépték az adott év gólkirályai. Az utóbbi idényekben azonban ez a tendencia megváltozott.

A 2018-19-es szezontól kezdve a legtöbb gólt szerző játékos egyszer sem lépte túl a 23 gólos határt, a tavalyi évben pedig már 20 gól felett is csak ketten termeltek. Ez a folyamat idén még inkább látványossá vált: túl a szezon kétharmadán egyetlen csapat, a Liverpool támadói - név szerint Mohamed Salah, Diego Jota és Sadio Mane - szereztek több gólt, mint tíz, vagyis a jelenlegi ütemet nézve rajtuk kívül senki sem lépi majd át a 15-öt az idény végére. Jogosan merül fel a kérdés, hova tűntek a világ talán legjobb bajnokságának topcsatárai?

Először is le kell szögezni, hogy nem gólból lett kevesebb: a csapatok idén meccsenként 2,77-es gólátlagot hoznak össze, ez még picit magasabb is, mint az elmúlt tíz év 2,70-es átlaga. Az okokat máshol kell keresni.

Ha a nagyobb képet nézzük, akkor arra gondolhatunk, hogy ez az állapot egy kulturális váltás jelensége. A topfutballban világszerte trend a klasszikus csatárok térvesztése a komplex támadókkal szemben, az olyan edzők megjelenésével, mint Jürgen Klopp, Pep Guardiola vagy Antonio Conte pedig Angliában is egyre inkább tökéletesen kimunkált támadórendszerekben, mintsem egyetlen fókuszpontban gondolkodnak a csapatok. Jó példája ennek a Liverpool, ahol hosszú éveken át Roberto Firmino töltötte be a középcsatár szerepét, aki minden, csak nem hagyományos kilences.

Mégis, talán nem (csak) erről van szó. A bajnokság élmezőnyét leszámítva a többi csapat kevésbé mozdult még el a hagyományos centerektől, a nyáron pedig két topcsapat, a Manchester United és a Chelsea is nagy pénzt áldozott egy csatárra, de még a City is mindent megpróbált, hogy megszerezze a bajnokság talán legjobb kilencesét, Harry Kane-t. Vagyis aligha lehet azt mondani, hogy a poszt elértéktelenedett volna.

Ha más okok után kezdünk nézni, az első ami rögtön feltűnhet, az a sok sérülés. Nem elhatárolhatóan attól, hogy a játékosok már a harmadik világjárvány sújtotta szezont tapossák, az elmúlt évek számos top góllövője bajlódik idén rendszeres sérülésekkel. A Leicester City korábbi gólkirálya, Jamie Vardy 12, a tavaly pedig egyaránt 15 gól fölé jutó Patrick Bamford és Dominic Calvert-Lewin pedig már 20 és 17 meccset hagytak ki idén. Így nyilván nehéz a góllövőlista élén lenni.

Emellett érdemes egyénileg megnézni a legjobb csatárok gyengélkedésének okait. A leglátványosabb talán a Chelsea által megszerzett Romelu Lukaku felsülése: a belga ugyan szintén volt sérült, de ez sem mentség 17 meccsen szerzett öt góljára. Nyilvánvaló, hogy nem találja helyét Thomas Tuchel taktikájában, ahogy azt emlékezetes decemberi interjújában ő is kiemelte. Lehet rajta vitatkozni, hogy ezt mennyire a csapat játéka váltja ki, de az nem kérdés, hogy Lukaku a tudása alatt teljesít ebben az idényben.

Hasonló a helyzet a Manchester United és Cristiano Ronaldo esetében is. A portugál klasszis talán még Lukakunál is látványosabb idegen test Ralf Rangnick rendszerében, nem véletlen, hogy karrierje egyik leggyengébb termését hozva áll csak kilenc góllal idén. Persze nem csak ő, az egész United szenved, sokáig a helyzetek kialakítása is gondot okozott, az utóbbi fordulókban pedig a befejezések hatékonysága rémes. Így fordulhat elő, hogy ötéves mélyponton, átlagosan meccsenként 1,63 gólon áll a mutatójuk.

A City-nél volt már az elmúlt években is a leglátványosabb a gólok megoszlása, ez a tendencia pedig idén is megmaradt, csak Raheem Sterling jutott el tíz gólig. Egyáltalán nem evidens viszont, hogy Guardiola nem gondolkozik klasszikus csatárjátékban: korábban Sergio Agüero is ebben a szerepben volt sikeres, Kane üldözése után pedig nyáron állítólag Erling Haalandot próbálják majd elhozni Dortmundból.

Ha már Kane szóba került, a bajnokság talán legjobb góllövője egyértelműen megsínylette a tavaly nyári átigazolási huzavonát. Az angol csatár sokáig motiválatlanul és formán kívül játszott, Conte érkezésével viszont egyre jobban magára talál, meglepő lenne, ha az idény hátralévő részében nem növelné jelentősen az eddig szerzett nyolc gólját.

Az utolsó élcsapat, amiről még nem volt szó, az Arsenal. Az ágyúsoknál Pierre-Emerick Aubameyanggal számoltak, mint elsőszámú gólfelelős, de a gaboni csatárnak már a szezon előtt is kifelé állt a szénája, Mikel Arteta menedzserrel összeveszve pedig valóban távozott is januárban. A londoniak állítólag próbálták pótolni, sokat pletykálták például a végül a Juventusba igazoló Dusan Vlahovicot, de sem ő, sem más nem érkezett. Vélhetően nyárig, amikor a klub ismét megpróbálja majd betömni ezt a látványos lyukat a keretben.

Egyesével megnézve tehát a különböző csapatok és játékosok helyzetét látszik, hogy az idei gólszegény csatárteljesítmények több okra vezethetők vissza. A kilencesek szerepének megváltozása egy valós tendencia, de túlzás lenne a mostani szezon képe lapaján temetni a posztot Angliában. A topcsapatok így vagy úgy, de már tavaly is megpróbálták kezelni ezt a kérdést és meglepő lenne, ha egy alapos nyári átrendeződés után jövőre nem térének vissza a gólvágók a Premier League-be.

Forrás: Goal