Nem tudta megverni a Watfordot a Manchester United, tapsvihar fogadta a visszatérő Eriksent
Hiába játszott óriási mezőnyfölényben, a Manchester United csak gólnélküli döntetlent játszott odahaza a Watforddal az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
Cristiano Ronaldo
Fotó: Getty Images
A MU nem tudta legyőzni az utolsó előtti Watfordot
A Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős MU az első félidőben gyakorlatilag egykapuzott, sorra alakította ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de az összeset kihagyta. A fordulás után bátrabban játszott az utolsóelőtti Watford, a 60. perctől azonban ismét a hazaiak futballoztak óriási mezőnyfölényben, gólt szerezniük viszont továbbra sem sikerült.
Brentfordban visszatért a pályára Christian Eriksen: a dán válogatott középpályás az 52. percben állt be és először lépett pályára azóta, hogy a tavaly nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon a pályán összeesett és újra kellett éleszteni. A PL-ben 766 nap után pályára lépő Eriksent a játékostársak és a közönség is tapsviharral köszöntötte, a három pont ugyanakkor a vendég Newcastle Unitedé lett.
A Brighton-Aston Villa találkozó félórás csúszással kezdődött, mert a birminghamiek a nagy forgalom miatt alig 30 perccel a mérkőzés eredeti kezdési időpontja előtt érkeztek meg. A meccset végül a vendégek nyerték 2-0-ra.
Premier League, 27. forduló:
korábban: Leeds United-Tottenham Hotspur 0-4 (0-3)
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)