Benntartotta csapatát, majd elküldték a rákból felgyógyult focistát

A pályán kívül és pályán is hőssé váló Jonás Gutiérrez története igen elgondolkodtató.

Fotó: Eurosport

"Két dolgot is megtanultam a betegségemből. Az egyik, hogy hogyan képesek emberek (a Newcastle-szurkolók) támogatni valakit, majd azt, hogyan tud valaki (a Newcastle tulajdonosa) egyedül hagyni" - tweetelte ki csalódottan még pénteken Jonás Gutiérrez, akit azok után küldött el a Szarkák elnöke, Mike Ashley, hogy a 31 éves argentin középpályás hererákból visszatérve, az utolsó fordulóban szerzett góljával és gólpasszával benntartotta csapatát a Premier League-ben.
Persze igaz, hogy kirúgásról nincs szó, Gutiérrez szerződése lejárt a Newcastle-nél, és persze, azt is tudjuk, hogy a futball az üzlet, de aki egy ilyen betegségből visszatérve a szezon utolsó, sorsdöntő bajnokiján kezdőként kap lehetőséget, sőt, végigjátssza a mérkőzést, az azért vélhetően jobb focista annál, mint sem hogy ilyen bánásmódot érdemeljen.
Pláne az előzmények ismeretében.
"Jonas rengeteget tett a klubért az elmúlt években, így a teljes vezérkar nevében szeretném kifejezni köszönetemet neki a kiváló szolgálatért. Nagyon jó volt látni, ahogy ilyen súlyos betegség után visszatért, és ismét a legmagasabb szinten tudott futballozni. Az, hogy ilyen kemény időszakon ilyen erővel és méltósággal jut túl valaki, inspirációt kell, hogy adjon mindenkinek." - mondta a leginkább bullshit-jelzővel illethető közleményében az argentinról a csapat ügyvezető igazgatója, Lee Charnley.
Gutiérrez a klub egyik legrégebbi játékosa volt, hiszen 2008 óta erősítette a Szarkákat - 205 meccsen 12 gólt szerzett az együttes színeiben azóta, hogy Mallorcáról a szigetországba érkezett. Két éve hereműtéten esett át, ám tavaly a rák ismét megtámadta - ekkor kemoterápiás kezelést kapott, ezt követően, március 4-én, a Manchester United ellen tét vissza a pályára. Akkor csapattársa, a kapitány Fabio Coloccini átadta neki a csapatkapitányi karszalagot.
"Nem tudtam, a testem hogyan fog reagálnia a kezelés után a terhelésre, de szerencsére napról napra jobb lett a helyzet. Először két percet bírtam futni, majd négyet, és így tovább. Most talán már egy maratonra is képes lennék. Szerencsére jól bírtam a terhelést, az orvosok szerint a felépülésemben nagyon sokat segített az, hogy labdarúgó vagyok, hiszen így a testem jóval fittebb, mint egy átlagos emberé, ez pedig előnyömre szolgált" - mondta még az elküldése előtt Gutiérrez, aki mindenképpen folytatni szeretné a pályafutását.
De az biztos, hogy nem Newcastle-ben...
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés