Labdarúgás: "Óriási klubok érdeklődtek iránta" - A Puskás Akadémia klubigazgatója beszélt Pécsi Ármin liverpooli átigazolásáról
A klub- és akadémiaigazgató Tóth Balázs szerint a Puskás Akadémiánál büszkék lehetnek rá, hogy olyan utánpótlásképző központjuk van, amelyből akár az angol bajnokhoz is igazolhat egy fiatal labdarúgó.
Már biztosan nem marad Liverpoolban Trent Alexander-Arnold, a Real Madridhoz igazol
Videó forrása: Eurosport
Szombaton jelentették be, hogy Pécsi Ármin öt évre szóló szerződést írt alá a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpoollal.
A közmédia megkeresésére Tóth Balázs kiemelte: a 20 éves kapus 2017 óta fejlődött az akadémián.
"Láttuk évről évre a munka során, hogy nagyon tehetséges játékos, és biztosan gyönyörű jövő áll előtte. Az elmúlt időszakban óriási klubok érdeklődtek iránta és kivetették rá a hálójukat" - fejtette ki a klubigazgató.
Hozzátette: óriási dolognak tartja, hogy az angol bajnoki címvédőnek tudtak eladni egy fiatal magyar labdarúgót, ráadásul klubrekordot jelentő összegért. Elárulta: viszonylag gyorsan mentek és néhány nap alatt le is folytak a tárgyalások.
"A következő évben sok munka vár rá és türelmesnek kell lennie, hiszen egy év biztosan arra fog menni, hogy a lehető legjobban felkészítsék a Premier League-re" - fogalmazott. Mint mondta, ezután vagy kölcsönadhatja a Mersey-parti alakulat, de az is lehet, hogy a Liverpoolban fogja megkapni a lehetőséget a későbbiekben.
A Puskás Akadémiánál folyó munkáról elmondta, sok múlik a kiválasztáson, hogy aztán a 13 éves korukban bekerülő fiatalokat a klub kiváló szakemberei az évek során felépítsék. Fontosnak tartja, hogy "az alázat és az elkötelezettség minden játékosban meglegyen, tehát mentális erő mindenképpen szükséges ahhoz, hogy végig tudják járni a ranglétrát".
A tehetség véleményem szerint ma már nem elég. Nagyon erős mentalitás és elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki elérjen a tetejére, és akár ilyen klubhoz is el tudjon szerződni, mint Ármin"
- fejtette ki.
"Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen utánpótlásképző központunk van, hogy nagyszerű játékosokat tudunk nevelni, akik ilyen magas szintre tudják vinni, és óriási értékét képezik a magyar labdarúgásnak is" - szögezte le. Elmondta: nemcsak a Puskás Akadémiának, hanem az egész magyar labdarúgásnak nagy lépés lehet, hogy "a fiatal játékosok ilyen szintre tudják elvinni a pályafutásukat".
Tóth Balázs szerint Pécsinek "minden képessége megvan ahhoz", hogy a magyar válogatott erőssége legyen a későbbiekben.
"Biztos vagyok benne, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány figyelemmel kíséri, és komolyan számol vele a későbbiekben, úgyhogy a következő egy-két évben szerintem biztosan meg fogja kapni a lehetőséget, Ármint ismerve élni is fog vele, és kiváló teljesítménnyel fogja segíteni a magyar válogatottat" - fejtette ki.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/08/image-1e545c62-3197-48fb-aafa-b709b2569ba0.jpeg)
David de Gea, a Fiorentina (b) és Pécsi Ármin, a Puskás kapusa a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének 4., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia - Fiorentina mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2024. augusztus 29-én. A Puskás Akadémia az idegenbeli 3-3 után otthonában 1-1-re végzett, majd után tizenegyespárbajban 5-4-re kikapott, így kiesett. MTI/Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI
Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia átigazolási stratégiáját nem fogja befolyásolni a klubrekordot jelentő bevétel.
"A korábbi évekhez hasonlóan tartani fogjuk magunkat ahhoz, hogy a keretet nem nagyon bolygatjuk és nem nagyon szedjük szét, nem lesz nyolc távozó és tíz érkező. Korábban sem tettük ezt, úgyhogy most is csendesebben és kevés változtatással tervezzük a keretet" - vélekedett. Az elmúlt sikeres időszak egyik kulcsának azt tartja, hogy a stabilitás és a csapat gerince együtt maradt.
Zárásként beszélt arról, hogy kapusposzton korábban kinevelték például Tóth Balázst, aki jelenleg az angol másodosztályú Blackburnben véd, most pedig Pécsi a Liverpoolhoz igazolt.
"Sejtelmesen csak annyit mondok, hogy vannak nagyon tehetséges kapusaink, aki előtt szintén gyönyörű jövő áll" - tekintett előre.
(MTI)
Borítókép: Az örmény csapat első gólja, szemben Pécsi Ármin, a Puskás (j2) kapusa a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében játszott Puskás Akadémia FC - Ararat Armenia visszavágó mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2024. augusztus 15-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)