Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nyolc gól záporozott a Diósgyőr és a Debrecen meccsén

Eurosport Magyarország

Frissítve 21/04/2024 - 09:09 GMT+2

A Diósgyőr fordulatos és látványos mérkőzésen 5-3-ra nyert otthon a Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 5-3 (fotó: dvsc.hu)

Fotó: From Official Website

A házigazda DVTK villámrajtot vett, már az első perc végén előnybe került. A Diósgyőr jóval veszélyesebben futballozott az első félidőben és könnyen eldönthette volna a három pont sorsát a szünetig, hiszen a 22. percben már két góllal vezetett, majd büntetőhöz jutott, Megyeri azonban hárította Pernambuco 11-esét. A Debrecen aztán nem sokkal a szünet előtt betalált, amivel vissza is jött a meccsbe.
A fordulást követően három perc elteltével egyenlített a hajdúsági együttes, a DVTK azonban összeszedte magát, újra átvette a játék irányítását, a 60. percben pedig ismét előnybe került, sőt, a csereként pályára lépő Gera első labdaérintéséből betalált, így visszaállt a kétgólos különbség. A hazaiak ezután hátrébb húzódtak, a Debrecen több nagy helyzetet is kidolgozott, a félidőben csereként pályára lépő Ojediran a 83. percben ismét feltámasztotta reményeket. A ráadással együtt a DVSC-nek bő negyedórája maradt, mindent egy lapra feltéve támadott, de a hazaiak egy ellentámadás végén az élete első NB I-es meccsén pályára lépő Fekete Vince révén eldöntötték a három pont sorsát.
Sikerével a DVTK matematikailag is bebiztosította első osztályú tagságát.
OTP Bank Liga, 29. forduló:
  • Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 5-3 (2-1)
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés