Lila-fehér mezeket le: miért hagytuk, hogy így legyen?

Performansznak sem volt utolsó, de egészen biztosan beleégett a néző retinájába, mindenkinek, aki látta, hogyan veszik le az Újpest labdarúgói mezüket a megsemmisülést jelentő 0-6 után, a Ferencváros elleni vasárnapi derbin. „Vedd le a mezt!” – mutatták hevesen gesztikulálva a Szusza Ferenc Stadion B közép tagjai. Szükség is volt a gesztikulálásra, hiszen a túloldalt megtöltő ferencvárosi vendégszurkolók hangja mellett hallani nem sokat lehetett.

Utoljára talán két és fél évvel ezelőtt, a Debrecen első osztályból való kiesése idején történt ilyen drámai magyar élvonalbeli focimeccsen. Akkor egy, az utolsó percekig kiélezett kiesés elleni csata végén a Loki maradt alul, amit a hazai drukkerek – konstatálva, hogy most legalább egy évig a másodosztály lesz az otthonuk – érthetően nehezen viseltek. A képek a pályára berohanó, a játékosok ellen akár a tettlegességre is kész feldühödött szurkolókat mutatták.

Tegyük gyorsan hozzá, ahogy valószínűleg akkor Debrecenben, most, Újpesten sem a játékosok az első számú okozói annak, ami most már évek óta zajlik. Hogy a Megyeri úti együttes évről évre kötéltáncot jár, és veszélyezteti, hogy továbbra is a legrégebb óta elsőosztályú klub legyen a honi labdarúgásban, már-már megszokott. Ahogy a 352 magyar focival foglalkozó podcast a legutóbbi adásának végén is beszéltük, nem nagyon találunk indokot arra, hogy ne sima ferencvárosi győzelmet jósoljunk a vasárnapi találkozóra.

Több szempontból is szimbolikus ugyanis ez az eredmény, aki a hazai focit követi, talán pontosan tudja, miért. Az Újpest szinte napra pontosan 12 évvel ezelőtt szerezte meg legnagyobb győzelmét a Ferencváros ellen. Az akkori 6:0 komolyabb győzelem volt, mint bármelyik a párharc története során, beleértve a lilák legnagyobb korszakát, a ’70-es évek elejét is. Ennek láttuk inverzét vasárnap este.

2010 pedig mindkét csapat számára teljesen más világ volt. Az Újpest a 2000-es évek elején felújított stadionjában az évtizedben három ezüstérmet szerzett a bajnokságban, a legutolsót 2009-ben, abban az évben, amikor a Debrecen élte fénykorát, bejutva a Bajnokok Ligája-csoportkörbe is. Ebben az évben a Ferencváros a másodosztályban szerepelt.

Egy év múlva, 2011 októberében új tulajdonosa lett az Újpestnek, hiszen ekkor vásárolta meg annak 95 százalékát Roderick Duchatelet. Érkezésekor a belga tulajdonos a ’70-es évek régi pompáját idéző klubot ígért, mi viszont egy eredményeiben és főként mentális állapotában egyre lejjebb csúszó Újpestet láthattunk az elmúlt 11 évben. A megszerzett két kupagyőzelem és egy 2018-as bronzérem mellett a bajnoki címről szó sem lehetett. Ezzel ellentétben 100-as nagyságrendben érkeztek olcsó légiósok, akik közül jó, ha párat tudtak feljebb passzolni. (Többek között azt az Enis Bardhit a spanyol első osztályba, aki a Trabzonspor játékosaként a héten éppen a Ferencváros ellen játszhat Európa-liga-csoportmeccset.) Bajnoki cím (vagy az ígért még több) és meghatározó játékosok helyett pedig kitiltás érkezett az átigazolási piacról, általános rossz kapcsolat, különösen címervita az anyaegyesülettel, egy helyben toporgó utánpótlásképzés egymással feszültségben álló műhelyekkel. Évek óta egyensúlyozás a kiesés és a bentmaradás határán.

Legfőképpen pedig jó ideje húzódó, de meg nem valósult tulajdonosváltás. Mindebben pedig a potenciális leendő új tulajdonos, a korábbi klublegenda Kovács Zoltán, aki június 30-án, az utolsó napon végül elállt a vételtől – a februárban kirobbanó orosz-ukrán háborúra is hivatkozva. Sokak szerint a jelenlegi tulajdonos egyre feljebb srófolja az árat.

Ezzel szemben a Ferencváros 2009 őszén végül visszakerült az első osztályba, 2011 márciusában pedig az anyaegyesület 1 euróért megvette a labdarúgóklubot, amely innen folyamatos emelkedésbe kezdett. Elnöke Kubatov Gábor, a kormányzó Fidesz fontos embere lett, a Groupama Aréna pedig a stadionrekonstrukciós- és építési program legfontosabb darabja. Hazahívott nagy játékosok (egy időben még Dzsudzsák Balázs igazolása is közszájon forgott), nemzetközileg jegyzett edzők, sorozatos bajnoki címek és európai kupaindulások. Szép lassan „nemzeti ügy” lett az Üllői úti klub sorsa.

A fentebb artikulálatlanul „Vedd le a mezt!” rigmusokat skandálók nagy többségének talán, a látottakkal ellentétben, nem a játékosok, hanem a fenti folyamatok miatt tűnnek az elmúlt években kissé frusztráltabbnak. Mert valószínűleg minél feljebb megyünk, annál erősebben fogalmazható meg a résztvevők felelőssége. Az Újpest problémái már akkor fennálltak, amikor még nem a „világverő” Kuusk – Diaby – Kastrati belsővédő hármas kapott pontosan annyi gólt (6), mint ahány kaput eltaláló lövése volt az ellenfélnek. Sőt, akkor is, amikor nem a jelenleg irányító Miloš Kruščić állította össze a kezdő 11-et. Bármennyire is jogosan szólt a „Kruščić, takarodj!”, s egy ilyen lépéssel meg lehet állapítani a felelősséget, a problémát azonban nem lehet elhárítani.

Sőt! Aki az év első felében küszöbön álló, „meglepő módon” mégis elmaradt tulajdonosváltást messiási módon várja, valószínűleg az is csalódna. Noha a tulajdonosi szintnél nincs feljebb, ennél gyökeresebb változásokat egy klubban nehéz elképzelni, ez mégis kevés volna. A sokat emlegetett megmerítkezés a másodosztályban? Ez volna a megoldás? Aligha. Noha egy olyan csapatban, ahol magyar játékost – hazai saját nevelésűről nem is beszélve – csak nagyítóval lehet találni, az ilyen szempontból szigorúbb NB2 rákényszerítené a változtatásokra a vezetőket, más csapatok példája nem mutat ilyet egyértelműen. Az élvonalba nemrég visszakerült Debrecen példája mutatja leginkább világosan. Hiába merítkeztek meg, az idei szezon első távozó edzőjét João Janeirónak hívják. Van egy erős tippünk a másodikra.