Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A pokol után a mennyországban Angyalföld, újra NBI-es a Vasas!

Szegedi Kristóf

Frissítve 04/05/2022 - 17:25 GMT+2

2018-ban a Vasas kiesett a labdarúgó NBI-ből és több év próbálkozás után egészen 2022-ig kellett várni a patinás budapesti klub visszajutásáig. Négy év története, amiben az angyalföldiek élete fenekestül felfordult, jöttek-mentek a tulajdonosok, edzők és játékosok, de a kizárólag magyar labdarúgókra építő klub úgy forgatta a lapjait, hogy tényező lehet az első osztályban is a következő szezonban.

Nagy volt az ünneplés a Vasas öltözőjében (Fotó: vasasfc.hu)

Fotó: From Official Website

2018.06.02. Az NBI utolsó fordulója előtt még öt csapat is életveszélyben érezhette magát, ugyanis a kiesés szelét érezhették magukon a Mezőkövesd, a Balmazújváros, a Haladás, a Diósgyőr és a Vasas játékosai is. A DVTK a 87. percben győztes gólt szerzett, a Haladás pedig a rendes játékidő utolsó pillanataiban szintén behúzta a Mezőkövesd ellen, de végül utóbbi gárda is megmenekült. Horváth Ferenc Balmazújvárosa óriásit játszott a Ferencvárossal, de a 3:3 kiesést jelentett, csakúgy, mint a Vasas 3:1-es veresége. A hatszoros magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes angyalföldi alakulat meglepetésre kiesett az élvonalból.
2022.05.01. A munka ünnepén négy fordulóval a Merkantil Bank Liga befejezése előtt a Vasas toronymagasan vezette a tabellát, és igaz, még matematikai esélye volt a riválisoknak, de a DVTK pontvesztése miatt már kérdés sem férhetett ahhoz, hogy a Vasas négy év után újra az élvonalban kezdheti meg a szezont. Kuttor Attila csapata tavasszal begyújtotta a rakétákat, és sorozatban tíz mérkőzésen begyűjtötte a három pontot, ráadásul 2022-ben Jova Leventének összesen kétszer kellett a labdát kiszednie a hálóból. Impozáns teljesítmény, nyugodtan mondhatjuk, hogy a budapestiek átléptek az NBII-n.

A két időpont között viszont keservesen hosszú idő telt el, és rengeteg problémával kellett megküzdenie a piros-kékeknek.

A kiesést követően a 2018/2019-es idényre teljesen átalakult a csapat, a korábban a Paksban nagyon sikeres edző, Kis Károly nem számíthatott már egy sor alapemberre, elvitték Barczi Dávidot, Berecz Zsombort, Hangya Szilvesztert, Laczkó Zsoltot, Remili Mohamedet és Vida Mátét is. A vezetőség összetételében is változás történt, de ez sem segített a csapaton, és már novemberben edzőváltás történt, Szanyó Károly lett az új tréner. Igaz, tavasszal óriásit hajrázott a Vasas és ledolgozta tetemes hátrányát, de a végén jött az összeomlás, így nem sikerült azonnal visszajutni a legjobbak közé. Ekkor még talán a Fáy utcában sem sokan gondolták, hogy ennél is jöhet rosszabb.
picture

Berecz Zsombor az NBI-ből való kiesést követően elhagyta a csapatot, de a feljutásban csapatkapitányként oroszlánrészt vállalt (Fotó: vasasfc.hu)

Fotó: From Official Website

Az NBII-ben mindig bajnokesélyesként kikiáltott angyalföldiek a 2019/2020-as szezont is rettentő gyengén kezdték, tulajdonképpen már a téli szünetben lemondhattak a feljutásról. Ennek következtében jöttek is a változások. Jámbor János értékesítette többségi tulajdonrészét és a Nagy György-Nagy Miklós páros vette át a klub vezetését, utóbbi sportigazgatói pozíciót is betöltött, ami valóban koncepcionális újításokat eredményezett. Innentől a Vasas kizárólag magyar labdarúgókra támaszkodott és megpróbált egy egészséges légkört kialakítani a rutinos, korábban válogatottat is megjárt játékosok és a Vasas Kubala Akadémia saját nevelésű fiataljai között. Persze mindez nem működhetett komolyabb tőkeinjekció nélkül, de az új tulajdonosi struktúra garanciát jelentett arra, hogy lesz miből gazdálkodni a XIII. kerületben. Ebben az időszakban érkezett a csapathoz Jova Levente és Feczesin Róbert, valamint a több utánpótlás válogatottat is megjárt Hidi M Sándor is. A gépezet pedig beindult, sorban jöttek a győzelmek, a rossz rajt után tavasszal megint elérhető közelségbe került a feljutás, de a COVID a legrosszabb pillanatban kerékbe törte az álmokat és maradt a másodosztály.
Harmadik nekifutás. Újabb igazolások, sokak szerint akár az NBI-ben is versenyképes csapat alakult. Érkezett a Horvátország és Wales ellen győztes gólokat jegyző Pátkai Máté, a holland bajnokságot is megjárt belső védő, Otigba Kenneth, a friss gólkirály Radó András, a rutinos Litauszki Róbert és a Mezőkövesden nagyszerű szezont futó balvédő, Silye Erik is. Ilyen kerettel egyértelműen az első két hely megszerzése volt a cél, de a bajnokaspiráns ismét beragadt, és a Budaörs elleni 3-1-es vereség után újabb edzőváltás következett. Az újonnan kinevezett Schindler Szabolccsal a padon rendeződni látszódtak a kicsit foghíjas védelemből adódó problémák, és a 16. helyről fokozatosan előrejött a Vasas, olyannyira, hogy január végén már a második helyen állt a csapat. Ráadásul a téli szünetben visszatért Berecz Zsombor is, ami extra motivációt és stabilitást adott mindenkinek. A fekete leves viszont még csak ezután jött, egész pontosan Nyíregyházán az utolsó előtti fordulóban. A Vasas vezető helyről várta a nyírségi túrát, de a váratlan 2:0-s vereség azt jelentette, hogy a Vasas kezéből kicsúszott az irányítás, és a Debrecen vagy a Gyirmót botlására volt szükség az utolsó játéknapon. A riválisok viszont nem hibáztak, így hiába győztek az angyalföldiek is, az ünneplés elmaradt és a füttyszó hangjai domináltak az új Illovszky Rudolf Stadionban.
Nem csak a tulajdonosok játszottak a tűzzel, az akár felnőtt válogatottságra pályázó játékosok is komoly kockázatot vállaltak, ugyanis Marco Rossi szövetségi kapitány finoman szólva sem preferálta a másodosztályban edződő labdarúgókat. Úgy tűnt tehát, még egy dobása van a Merkantil Bank Ligában a Vasasnak, ha most sem sikerül, akkor ebbe a projektbe nem érdemes többet befektetni, és még sok-sok NBII-es év várhat a klubra. Schindler Szabolcsnak az új szezon előtt megköszönték a munkát és a Mezőkövesden több csodát is bemutató Kuttor Attila érkezett az edzői stáb élére.
picture

Kuttor Attila 2021/2022-es szezonban került a Vasashoz és vezette a csapatot az NBI-be (Fotó: Infostart)

Fotó: Other Agency

A keret is tovább erősödött, a Fraditól a rettentő tehetséges fiatal védő, Iyinbor Patrick érkezett, így az Otigba-Litauszki-Iyinbor trióval már hosszú távon is ütőképes belső védőkkel bírt a csapat. A szélsővédő posztokon szintén megoldódtak a nehézségek, Silye Erik és Szivacski Donát alapemberekké váltak. Ekkor érkezett a rutinos Márkvárt Dávid is csapathoz, pont a nagy rivális DVTK-tól, és a középpályán is igen masszív képet festett a Vasas, kiegészülve Hinora Kristóffal, Pátkai Mátéval, Berecz Zsomborral, és a sort hosszan lehetne még folytatni. Feczesin a támadósorban szintén biztos pont volt, mellette Radó és a télen érkező Zimonyi Dávid pedig szállította a szükséges gólokat.
Néhány kisebb döccenőt leszámítva (Tiszakécske 0:1, Győr 1:3) Kuttor nagyon jól ráérzett az NBII dinamikájára, a játék nem volt minden esetben szemet gyönyörködtető, de az eredmények magukért beszéltek főleg tavasszal, ugyanis februártól veretlen maradt a csapat és utcahosszal elhúzott a riválisoktól. Ismerve az előzményeket, amíg nem volt 100%, addig senki sem merte kimondani, de a 35. fordulóban minden kérdés lezárult, így a Vasas az NBI-ben kezdheti meg a 2022/23-as szezont. Hogy aztán mi történik majd az OTP Bank Ligában, azt még senki sem tudja, mindenesetre a hosszú távú építkezés kifizetődhet, és a csapat gerince egyben maradhat, így a Paks mellett lehet egy másik klub, amelyik tisztán magyar játékosokra építhet. Egyelőre viszont még csak a kövek zuhanását lehet hallani országszerte, amik leestek a szimpatizánsok szívéről négy év kegyetlen hosszú várakozás után.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés