Nagy visszatérő a Vasas edzői stábjában

Megerősítették pozíciójában Desits Szilárdot, így a 2022-23-as idény végén megbízott vezetőedzőként tevékenykedő szakember lesz a Vasas FC trénere a következő szezonban.

Nagy visszatérő a Vasas edzői stábjában - Kép: Vasas FC/Facebook

Fotó: Facebook

Az OTP Bank Ligától búcsúzó Vasasnál hatalmas változások történnek. A rengeteg távozó mellett, a klubvezetésnek a vezetőedzői pozíció betöltéséről is gondoskodni kellett, mivel Kondás Elemér tavaszi menesztését követően az addigi másodedző, Desits Szilárd volt a megbízott helyettes.
A klub mai közleményében megerősítették, hogy az NB II-ben marad a 45 éves szakember, immár vezetőedzőként.
Desits munkáját a klub korábbi játékosa, Ferenczi István fogja segíteni, aki az elmúlt években Waltner Róbert mellett tevékenykedett. A Vasas-ikon erőnléti edző lesz, mellette Nagy Gábor végzi a pályaedzői feladatkört - ő szintén szerepelt az angyalföldi együttesben, illetve dolgozott a klub utánpótlásában.
A Vasashoz tartozó hír, hogy a harmadosztályban szereplő második csapatnál is történtek változások az edzői stábban. Harmati Tamás vezetőedző, és Czvitkovics Péter másodedző távozott - Harmatit azóta a III. Kerületi TVE nevezte ki a csapat élére. Helyükre az utánpótlásban szerepet vállaló Schindler Szabolcs, valamint László András érkezett.
A Vasas felnőtt csapata június 19-én kezdi meg a felkészülést. Szlovák első, valamint második vonalbeli együttesek mellett, összecsapnak az Újpesttel és a Pakssal is.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés