Labdarúgás: két újonc a magyar válogatott keretében, mutatjuk, kikkel számol Marco Rossi júniusban

Magyar labdarúgó-válogatott - Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

A magyar labdarúgó-válogatott edzése az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2025. március 22-én. A magyar csapat a Nemzetek Ligája osztályozójának visszavágóján Törökország ellen lép pályára március 23-án a Puskás Arénában. MTI/Bodnár Boglárka

Fotó: MTI

Rajtuk kívül a 25 fős névsorból még nem lépett pályára a nemzeti együttesben a kapus Tóth Balázs és a védő Szalai Gábor, de Marco Rossi szövetségi kapitány irányítása alatt az elmúlt években voltak már kerettagok.
"El kell érnünk, hogy akár egy meccsen belül váltani tudjunk a hármas és négyes védősor között, ráadásul mindezt cserelehetőség felhasználása nélkül. A fő cél, hogy emeljük a játékunk színvonalát, mert több szempontból is javulni kell. Ennek a két meccsnek útmutatóként kell szolgálnia az ősszel rajtoló világbajnoki selejtezőkre" - válaszolt a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető az MTI kérdésére, hogy miben szeretne előrelépést látni a svédek és az azeriek elleni barátságos találkozókon.
A Telkiben tartott kerethirdetésen szót ejtett Gulácsi Péterről, aki hétfőn mondta le a válogatottságot. Rossi elárulta, mindig is az RB Leipzig hálóőrét tartotta a legjobbnak, de nagyon közel álltak egymáshoz Dibusz Dénessel. Kifejtette, ugyanez igaz Szappanos Péterre és Tóth Balázsra is, ráadásul ígéretes fiatalokat is lát ezen a poszton, akik jelenleg az U21-es válogatottban szerepelnek. Hozzátette, sajnálja Gulácsi döntését, de elfogadja, emberileg pedig megérti.
"A védelem nagyon fontos számomra, mert a régi iskolát képviselem, azaz minden a biztos védekezésből indul ki. Ha ez működik, akkor lehet újításon gondolkodni. Meg kell próbálni betonbiztosnak lenni a védelem terén. Ezúttal Botka Endre, Szalai Attila és Fiola Attila kimaradt, de nem mondtam le róluk, ők nem exjátékosok, csak most nehéz időszakon mennek keresztül. Szalai Gábor viszont egyértelmű jeleit mutatja a fejlődésnek, Mocsi Attila is állandóan játszik, bízunk benne, hogy az a stabil teljesítmény, amit ők a klubjaikban nyújtanak, az a válogatottban is tetten érhető lesz" - mondta hatvanéves tréner az átalakuló hátsó alakzatról.
A legproblémásabb posztnak a középcsatárt nevezte, amit a keret összeállítása is tükröz, ugyanis Varga Barnabáson kívül nincs más játékos. Ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy Szabó Levente nem játszik a Braunschweigben, Németh András pedig lekerült a radarjáról, ráadásul nem is lát feltörekvő futballistát ebben a pozícióban. Az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Böde Dánielt és paksi csapattársát, Tóth Barnát ugyan dicsérte, de őket harminc fölött már nem tartja a jövő megoldásainak.
"Vitális remek teljesítményt nyújt Győrben, amely idén még nem vesztett bajnokimeccsen. Már a DAC-nál megismertem őt, jól olvassa a játékot és a középpálya minden területén bevethető, ezért technikai és taktikai oldalról is nagyon ígéretes" - mondta Rossi az először meghívott 23 éves labdarúgóról.
picture

Marco Rossi szövetségi kapitány a júniusi barátságos mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretének kihirdetésén a telki edzőközpontban 2025. május 20-án. A nemzeti csapat a június 6-i Svédország elleni hazai és a négy nappal később Azerbajdzsánnal szembeni idegenbeli találkozón lép pályára. A 25 fős keretbe az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült. MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI

"Az, hogy a kapitány így látja a játékomat, nagyon jó visszacsatolás számomra" - nyilatkozta a közmédiának Vitális, hozzátéve, hogy sok évet dolgozott a meghívóért és mindent megtesz, hogy meghálálja a bizalmat. - "Nagyon remélem, hogy Telkiben az edzéseken, vagy akár mérkőzésen egy még jobb, a legjobb Vitális Milánt látja majd a kapitány."
A három hónapja Győrben játszó futballista beszélt arról is, hogy átigazolásakor még nem sokan gondolták volna, hogy idáig juthat, mint ahogy azt sem, hogy a Győrnek ilyen tavasza lesz:
"Az, hogy ilyen eredményeket értünk el, hozzátett az én egyéni játékomhoz, mert ha nem szerepel így a csapat, akkor nem hiszem, hogy én így tudtam volna játszani."
A nemzeti együttest 2018 nyara óta irányító szakember a május 9-én bejelentett szerződéshosszabbítása kapcsán hangsúlyozta, Csányi Sándor, a szövetség elnöke márciusban osztotta meg vele, hogy szeretne öt évre hosszabbítani.
"Nem én kértem a megállapodás megújítását, ami decemberben járt volna le. Nagy büszkeség számomra, hogy az elnök ekkora bizalmat táplál az irányomba. Nagy célok előtt állunk, szeretnénk kijutni a vb-re és visszajutni a Nemzetek Ligája élvonalába" - mondta Rossi.
"Emlékszem, amikor az első szerződésemet aláírtam, akkor az Eb-részvétel ábrándnak tűnhetett, de megcsináltuk. A legutóbbi két, törököktől elszenvedett vereség még nyomaszt, de ha ettől eltekintünk, a válogatott teljesítménye emelkedő tendenciát mutat. A magyar szurkolók negyven éve azt várják, hogy kijussunk a vb-re. Ehhez az kell, hogy a kulcsjátékosok formában legyenek, illetve mindenki a legjobbját nyújtsa és küzdjön. Portugália ugyan legyőzhetetlennek tűnik a világbajnoki selejtezőcsoportunkban, de a nem is annyira távoli múltban sikerült váratlan eredményeket elérni, elég csak őszig visszamenni, amikor döntetlent játszottunk a hollandokkal és a németekkel is. Korábban ezeken a meccseken négy-öt góllal veszítettünk" - fogalmazott.
A magyarok június 6-án Svédországot fogadják a Puskás Arénában, majd négy nappal később Azerbajdzsánhoz látogatnak.

A magyar válogatott kerete:

  • kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Paksi FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
  • védők: Balogh Botond (Parma), Dárdai Márton (Hertha BSC), Mocsi Attila (Rizespor), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
  • középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csongvai Áron (AIK Stockholm), Dárdai Bence (Wolfsburg), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Valladolid), Osváth Attila (Paksi FC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr)
  • támadók: Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Columbus Crew), Sallai Roland (Galatasaray), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés