Az Arsene Wenger alatt nevelkedett stratéga a hamvaiból támasztotta fel a Toulouse-t

Pedig amikor Olivier Sadran 2001-ben felvásárolta a Toulouse FC-t, a hangulat még meglehetősen reményteli volt. A Toulouse akkoriban csőd alá került és egyszerre két osztályt bukott lefelé. A dél-francia városnak nem volt soha komolyabb futball múltja, a klub is csak 1970-ben nyerte el végleges formáját, és zömében inkább alsóbb osztályokban szerepelt. Toulouse hiába volt Franciaország negyedik legnagyobb városa, a közbeszéd inkább a cassoulet (száraz bab és húsos egytálétel), a sanzonénekes Claude Nougaro és a rögbi körül forgott.

A repülőgépalkatrész-bizniszben jártas Sadran ekkor karolta fel szülővárosa klubját és készen állt minden forrást előteremteni a felvirágoztatására. A csapat két év feljutott az élvonalba és a nemrég elhunyt Christophe Revault vezetésével a francia élvonalban is sátrat vert. A 2006-2007-ben behúzott 3. hellyel történetük legjobb helyezését érték el, a következő évben a Liverpool ellen játszottak Bajnokok Ligája-meccset. Mindezt Johan Elmanderrel, Jérémy Mathieu-vel és André-Pierre Gignackal a soraikban.

A lépést mégsem tudták tartani. Ahogy Sadran az üzleti ügyei felé fordult, a klub eltűnt a látómezejéből. A Toulouse évről-évre helyezésenként romlott, a szurkolók és a vezetőség között mindennapos volt az üzengetés és a csapatban is minden Martin Braithwaite-ra jutott egy Zinedine Machach. 2016-ban a kiesés szélére kerültek, de kisebb csodával bent maradtak, az esetről emlékezetes maradt Pascal Dupraz elsöprő motivációs beszéde és szimata, ahogy a győztes gólt szerző játékost teljesen ösztönös megfontolásból becserélte.

2020 már katasztrofális év volt a Toulouse-nak. Ahogy a világon mindenhova, Franciaországba is begyűrűzött a koronavírus-járvány és – az akkori tények ismeretében – a Liga idő előtt lefújta a bajnokságot. Az utolsó helyezett Toulouse kiesett az elsőosztályból, a döntést jogi úton ugyan megfellebbezték, de a mutatott játék és az eredmények alapján nem volt kérdéses, hogy a Ligue 1 leggyengébb csapatát érte utol a sorsa. Sadrannak a kiesés volt a kegyelemdöfés. Közel húsz év kormányzás után eladta a klubot.

Toulouse-ban egyszerre sötét fellegek szálltak le és kisütött a nap. Amíg a játékosok a másodosztálybeli szezonjukra alapoztak, a klubot felvásárolta a RedBird Capital Partners nevű kockázati tőkebefektető, mely olyan franchise-okban részes, mint a New York Yankees vagy az a filmstúdió, mely a dél-koreai Parasite nevű filmet is gyártotta. Toulouse, a “rózsaszín város” hirtelen csillagsávos színezetet kapott. Gerry Cardinale, a RedBird elnöke kezdettől fogva ambíciózus, de kapkodás nélküli jövőt ígért.

Nem nevezett ki például szakmai igazgatót. A Toulouse szakmai feladataiért az elnök Damien Comolli felel, aki ismert figurája az elit labdarúgásnak. Játékosként a Monaco ifjúsági csapatainál játszott, ahol Arsene Wengerrel, az Arsenal későbbi menedzserével dolgozott együtt. A jó viszony Londonig kísérte, ahol Comolli állítása szerint bármilyen munkát elvállalt volna, hogy Wenger mellett maradhasson. Amikor Wenger már az Arsenalnál az egyik játékos megfigyelőjével találkozott, az alábbi beszélgetés zajlott le köztük. “Nincs eleged abból, hogy minden hétvégén Franciaországba utazol?” – kérdezte Wenger a scoutját, aki azt válaszolta, ki nem állhatja az állandó ingázást. “Oké, akkor bemutatom neked Damien-t”. A következő hétvégén Comolli már Vikash Dhorasoót figyelte meg egy Chateauroux-Le Havre meccsen.

Comolli 7 évig scoutingolt az Arsenalnál. Később a Tottenham és a Liverpool szakmai vezetője lett, ahol olyan játékosokat igazolt, mint Luka Modric, Fernando Torres, Luis Suarez vagy épp Andy Carroll. 2012-ben többek között azért küldték el a Liverpooltól, mert Jordan Henderson megszerzése hatalmas buktának tűnt. Comolli így emlékszik vissza az esetre: “Olyan játékost kerestünk, aki sok helyzetet tudott kialakítani. Lefuttattuk az algoritmust és a gép az ő nevét dobta ki – miközben védekező középpályást játszott! Akkor még a Sunderlandnél játszott, és ő volt az egyetlen középpályás, aki annyi helyzetet teremtett, mint Steven Gerrard. Csak ő éppenséggel 21 éves volt. Mondták, hogy hatalmas tévedés volt megvenni, de amikor egy fiatalt elhozol, időt kell adni neki. Jordannél tudtam, hogy el fog jönni az áttörés. Biztos vagyok benne, hogy nélküle nem nyerték volna meg se a Bajnokok Ligáját, se a Premier League-et. Ebben 100% biztos vagyok.”

Az algoritmusból kiderült, hogy Comolli rendkívül fogékony a számokra és bár szerinte sosem volt jó matekból, az adatvezérelt megközelítést kezdetektől fogva lenyűgözte. Amikor elolvasta Michael Lewis – talán legnagyobb hatású – könyvét, a Moneyballt, Comolli azonnal találkozni akart a könyv főszereplőjével, Billy Beane-nel, hogy további tapasztalatokat gyűjtsön. Comolli a Moneyball megszállottja lett: olyan játékosokat keresett, amelyeket a piac alulértékelt, miközben a statisztikai mutatói szerint sokkal nagyobb potenciállal rendelkeztek. Ebben a szellemben vette át a Toulouse-t is.

Comolli egy személyben viszi a szakmai ügyeket és a játékostoborzásért felelős vezetőjét egy LinkedIN-en közzétett felhívásra érkezett pályázat alapján találta meg: a rengeteg jelentkező közül a Brentfordnál megfordult Brendan MacFarlane lett a győztes. Amint MacFarlane betoppant a Toulouse-hoz, Comolli szinte tűzfalat emelt a scouting részleg és a játékosügynökök közé. “98%-ban az old school beidegződések jellemzően a piacon.” – állítja Comolli. “Egy telefonhívás, egy e-mail, ‘gyere és nézd meg a játékosomat’. Én az adatelemzésben hiszek, ami egy remek módszer, sokat kell dolgozni rajta, de láthatóan kevesen buknak bele. Nem egyeztetünk annyit ügynökökkel és inkább olyanokkal állunk szóba, amiket a gép is ajánl.”

A Toulouse hónapok alatt egy kiépítette a folyamatait. MacFarlane csapata 70 bajnokságot monitoroz és csak az Egyesült Államok piacán 8 adatelemzőjük dolgozik. “A szerepünk az, hogy a jó játékosok mellett jó kapcsolatokat találjunk. Ehhez eszköz a data, de rengeteget töltünk az adott játékos megfigyelésével. Nem akarunk elcsúszni az emberi tényezőn.” - mondja Comolli, aki szerint a 3 legnehezebb kérdés egy játékos kiválasztásában:

A Toulouse játékosai szinte ismeretlenek: Branco van den Boomen, Rhys Healey, Mikkel Desler, Ado Onaiwu vagy Rafael Ratão nevei szinte semmit nem mondanak, ám Comolliéknak megéri Szlovákiából, Japánból és Walesből hozott játékosokért bányászkodni. “Szeretnék én francia játékost”, mondja Comolli, “de ami 1 egységbe kerül nekünk Hollandiában vagy Skandináviában, az Franciaországban már 5 egységért lesz elérhető.”

Annak ellenére, hogy Comolli hisz az analitikában, a klubot mégsem úgy terelgeti, mint egy személytelen vállalatot. A Toulouse-nál az egyik első dolga volt, hogy egy egységes stílust hozott létre, amit több mélyinterjú előzött meg. “A játékstílus mindennél előrébbvaló. Amikor megérkeztem a klubhoz, minden érintettet megkérdeztem, dolgozókat, játékosokat, korábbi edzőket – mélységében meg akartam ismerni a klubot. Megkérdeztük mindegyiküket, hogy mit jelent a “Téfécé”, mit képvisel számukra. Egy olyan csapatot akartak, amelyik merész, csupa szív és érzelmeket vált ki a stadionban. Minden szezon kezdetkor megkérdezzük a játékosokat, hogy milyen értékeket akarnak közvetíteni a pályán. Ők maguk választják ki. Ők mondják meg, mivel akarnak élni, miért hajlandóak meghalni. (…) Egy játékos egyszer az alázatot akarta előtérbe rakni, de a többiek ezt nem akarták. Órákig vitatkoztak ezen az egy értéken. Végül egyezségre jutottak. A magukévá tették a dolgot és együtt mentek tovább.”

Az identitás a játékstílusra is kitért. Lefektették, hogy a csapatnak mindig proaktívan kell játszania, törekedjen a labdabirtoklásra, lépjen fel támadólag és a saját kapujától hozza ki a labdákat. Ilyen irányelvekkel szó sem lehetett arról, hogy visszatérjen a defenzív felfogású Pascal Dupraz – épp ezért fordultak a Real Sociedadnál hasonló felfogást átültető Philippe Montanier-hoz.

A Toulouse pedig azóta hengerel. A másodosztályt – egy fordulóval a vége előtt – 82 lőtt góllal vezetik, az utánuk jövő legtermélkenyebb csapat az Auxerre… mindössze 59 góllal. Montanier csapata labdával 4-2-3-1-ben, nélküle 4-4-2-ben rendeződik, ahol a középpályás Branco van den Boomen egyszerre a csapat motorja, lelke és metronómja, és valószínűleg fogunk még róla hallani a jövőben. Minden támadás rajta keresztül fut át, hogy aztán a Ligue 2 gólkirálya, Rhys Healey vigye be a találatot. A Toulouse gépe szépen termel, de a legnagyobb hozadéka, hogy a szurkolók is visszatértek: az utolsó előtti fordulóban a 28 ezres teltház fogadta a Paris FC-t. A két éve tapasztalt dögszag már csak távoli emlék.

Ha már felmerült a Billy Beane: Comolli a találkozásukkor megkérdezte tőle, hogy most, hogy a Moneyball már mindenhova beszivárgott és a legnagyobb klubok is egyre nagyobb adatelemzési részlegekkel dolgoznak, miből tudnak a kicsik versenyelőnyt faragni? “Fegyelem.” – válaszolta Beane, amit Comolli így fordított le magának: “Mi nem engedhetjük meg, hogy elcsábuljunk, mint a nagyok. Utálok kompromisszumokat kötni. Ha abból indulunk ki, hogy egy bizonyos kritériumban a játékosnak 8-as vagy 9-es osztályzattal kell rendelkeznie, akkor kizárt, hogy egy 7,9-est igazoljunk le. És ettől nem szabad eltérni.”