Torres csapatkapitányként, két góllal búcsúzott az Atléticótól

Kétszer is bevette az Eibar kapuját az utolsó fordulóban.

Fotó: Eurosport

Az Atlético Madrid döntetlent játszott a vendég Eibar csapatával a spanyol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójának vasárnapi harmadik mérkőzésén, a fővárosiak csatára, Fernando Torres duplával búcsúzott nevelőklubjától.

A találkozó 35. percében a vendégek szereztek vezetést, ám a házigazdák Torres két találatával a 60. percre fordítottak. Az Atlético a 63. percben emberhátrányba került - Lucast állította ki a játékvezető -, az Eibar a 70. percben egyenlített.
Az Atlético-játékosok mezén a búcsúzó támadó neve szerepelt, míg a csapatkapitányi karszalagot a 34 éves Torres viselte.
Torres 1995-ben, 11 évesen igazolt az Atléticóhoz, az első csapatban a 2000/2001-es szezonban mutatkozott be, utána hat idényen át volt kulcsember. A szurkolók körében Kölyök becenéven emlegetett labdarúgó angliai és olaszországi kitérőt követően 2015 elején szerződött vissza az Atléticóhoz, de már nem tudott stabilan maghatározó ember lenni. A csatár már korábban bejelentette, hogy a szezon végén távozik a klubtól.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés