Eurosport
Real Madrid, a rekordok csapata
Publikálva 05/06/2017 - 20:06 GMT+2
A siker háttere, azaz a 2016/17-es szezon legfontosabb madridi érdekességei.
Fotó: Eurosport
A madridi klub története egyik legjobb idényét produkálta a 2016/17-es kiírásban. A blancók 33. bajnoki címüket és 12. BL trófeájukat nyerték, utóbbit a BL újkori története során először (ki ne tudná?), sorozatban második éve. A Királyi Gárda ezzel az 1957/58-as szezon és 59 év után először tudott duplázni az említett két sorozatot tekintve. Ezen felül is azonban egy sor rekord és érdekesség tarkította ezt a hihetetlen szezont, melyek egyben meg is magyarázzák a Real Madrid (szinte) tökéletes idényét. Ezek következnek most.
40 meccs veretlenül
Az első mérföldkő. Ez volt ugyanis az első rekord, amit a Madrid a szezon során megdöntött. Azok után, hogy még az előző szezonban kikaptak Wolfsburgban a BL negyeddöntőjének odavágóján, sorozatban 40 meccsen nem kaptak ki, megdöntve ezzel a Barcelona 39 meccses korábbi rekordját. A 30 győzelem és 10 döntetlen abszolút spanyol rekord, ami végül Sevillában ért véget januárban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3079288.jpg)
Marcelo, Cibeles és Sergio Ramos... madridi fieszta vasárnap délután
Fotó: Eurosport
Gólszerzés sorozatban 65 meccsen
A második legfontosabb fejlemény Zidane csapatának elképesztő sorozata, már ami a gólszerzést illeti. A blancók mindegyik, azaz mindegyik meccsükön eredményesek tudtak lenni, beleértve a vereségeket is. Az előző idényt is beleszámítva nem kevesebb, mint 65 találkozón lőttek legalább egy gólt, amivel a Bayern München korábbi 61 meccses sorozatát adták át a múltnak.
CR 600
A BL-döntőben szerzett góljainak hála Cristiano Ronaldo elérte a 600 gólos álomhatárt, már ami a teljes pályafutását illeti (a válogatottban szerzett góljait is beleszámítva), amiből 406-ot a Real Madrid mezében szerzett. És ha ez még nem lenne elég, CR szombati góljaival az első játékossá vált, aki három különböző BL-döntőben (2008 Moszkva, 2014 Lisszabon, 2017 Cardiff) tudott eredményes lenni. Az pedig, hogy a luzitán támadó sorozatban ötödször lett a BL gólkirálya, már csak hab a tortán.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3079290.jpg)
Zidane a levegőben... ezúttal már a Bernabéuban
Fotó: Eurosport
A rotáció sikere
A statisztikusok szerint ezt volt a Liga történetének első spanyol bajnokcsapata, melynél legalább 20 játékos játszott legalább 1000 percet. Zidane célja egyértelmű volt: lehetőséget adni a kiegészítő embereknek, hogy amikor szükség van rájuk, már a csapat integráns részesei legyenek. Arról nem is beszélve, hogy így az első számú játékosok is pihentebbek voltak, melynek jótékony hatásait az idény végén érezhették első sorban. A következő táblázat a bajnokságban pályán töltött perceket mutatja:
Marco Asensio, a nagy felfedezett
Minden kétséget kizáróan az idény egyik nagy felfedezettje volt a 21 éves baleár-szigeteki játékos. Az előző idényt még az Espanyolban kölcsönben töltő középpályás az előszezon során győzte meg Zidane-t, így maradhatott, majd pedig nem akármilyen debütálások fűződtek a nevéhez. Gólt lőtt a Sevilla elleni európai Szuper Kupa döntőn, majd első bajnoki, kupa és BL meccsén is. Most szombaton pedig ő adta meg a kegyelemdöfést a Juventusnak a cardiffi döntőben, és végül 10 góllal zárta a szezont.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3079292.jpg)
A spanyoloknak nem kell a szomszédba menni, ha ünneplésről van szó... Bernabéu vasárnap este
Fotó: Eurosport
Sergio Ramos, a gólvágó
A madridiak védője mindig is ismert volt gólérzékenyégéről. A fővárosiak mezében (az elmúlt idényt is beleszámítva) már 68-szor volt eredményes, az idény során lőtt góljai pedig nem egyszer döntőnek bizonyultak. Tizenegy idei találatából három bírt különösen nagy jelentőséggel, amelyek nélkül minden bizonnyal bajnoki cím nélkül maradt volna a Királyi Gárda. Ezeken a sevillai származású játékos az utolsó pillanatokban mentette meg csapatát, összesen öt pontot szerezve így. A Barcelona ellen döntetlent (a 90. percben), míg a Deportivo (a 90. percben) és a Betis (a 81. percben) ellen győzelmet ért két késői találata.
(AS)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés