A véletlennek köszönhető, hogy Messi nem lett a Real Madrid játékosa

Máshogy is alakulhatott volna a sorsa.

Fotó: Eurosport

Nagyon máshogy alakulhatott volna a ma 30 éves Lionel Messi karrierje, ha Horacio Gaggioli játékosügynök mégis úgy dönt, hogy Madridba költözik - írja a goal.com.

Gaggiolinak nagy szerepe volt abban, hogy az akkor még csak 13 éves Messi Európába, és ezen belül Spanyolországba került. Az ügynök végül a Barcelona felé irányította a tehetséges futballistát, a többi meg már történelem: az argentin klasszis lett a klub legeredményesebb gólvágója, ötször kapott Aranylabdát, nyolc spanyol bajnoki címet, négy Bajnokok Ligáját és még egy sor egyéb trófeát nyert meg a katalánoknál.
Azonban Messi könnyedén kiköthetett volna a Real Madridban is, ez csupán a játékosügynökön múlt.
"Ha így történik, akkor a Realhoz vittem volna próbajátékra. Messi ma akár a Real Madrid játékosa is lehetne, de a családja szeretett volna Spanyolországba jönni, ezen belül pedig abba a városba, ahol én laktam, hogy támogathassam őket."
Gaggioli arról is beszélt, hogy az első találkozása Messivel nem győzte meg arról, hogy minden idők egyik legzseniálisabb labdarúgója lehet belőle.
"Amikor megláttam a repülőtéren, arra gondoltam, hogy ez a fiú nem lesz futballista, mivel túl kicsi és túl sovány volt. Nem voltak jó benyomásaim. Aztán láttam őt edzeni a Barca pályáján, és akkor rájöttem, hogy nagyszerű játékos, aki minden kétséget kizáróan tud focizni."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés