Kijózanító pofonba szaladt bele a Real Madrid az Atlético Madrid ellen, messze van még a csúcsformától Xabi Alonso csapata

Alonso a Levante elleni sikert követően igyekezett lehűteni a kedélyeket: ugyan a Real Madrid az első hat bajnokiját megnyerte, ráadásul imponáló, 14-3-as gólkülönbséggel, de a vezetőedző pontosan tudta, hogy az igazán nehéz mérkőzések csak most következnek. Szeptember vége és november eleje között olyan ellenfelek várnak a Realra, mint az Atlético Madrid, a Villarreal, a Juventus, a Barcelona és a Liverpool. A Real Madrid igazi arcát ezek a mérkőzések mutatják meg igazán.

A nyári klubvilágbajnokság kiváló alkalom volt, hogy Alonso megismerkedjen a játékosokkal, felmérje az erősségeiket és a gyengeségeiket, majd lassacskán ezekhez igazítsa az elképzeléseit. Merthogy Alonso – ellentétben mondjuk a BL-címeket szinte megállás nélkül szállító Zinedine Zidane-nal vagy Carlo Ancelottival – konkrét elképzelésekkel és játékrendszerrel érkezett a spanyol fővárosba.

Míg a 3-4-1-2 vagy 3-4-3 csak egy eszköz volt a célok megvalósítására, a magas letámadás, a rugalmasan értelmezett pozíciók, vagy épp a kontrollált labdatartás már szervesen hozzátartoztak Alonso elképzeléseihez. A maga nemében tehát Alonso és a Real Madrid egy rendkívül érdekes kísérlet: meg lehet-e valósítani a kontrollált játékot alapjáraton káoszteremtésre szakosodott futballistákkal?

Erre a kérdésre megnyugtató választ adott a szezon első fele: a Real Madrid úgy nyerte meg az első hat bajnokiját (valamint a BL-meccsét a Marseille ellen), hogy látványosan visszaköszöntek Alonso elképzelései. A letámadás minősége egyértelműen javult (a PPDA-mutató 10.8-ra ugrott 12.1-ről), közel kétszer annyi labdát szereztek az ellenfél térfelén, mint az előző idényben, ezzel párhuzamosan durván feleannyi átmenetet engedtek.

A leginkább szembetűnő változás a magasan megszerzett labdák után kialakított helyzeteknél figyelhető meg: a 2024/24-ös szezonban 1.2 lövése volt átlagban a Realnak a magas labdaszerzések után, a mostani idényben az Atlético elleni meccs előtt ez 2.5 volt. Mindez nem túl jó hír az ellenfeleknek: átmenetekből ugyanis mindig könnyebb nagy helyzetet kialakítani, a Madrid pedig tele van játékosokkal, akik lubickolnak az ehhez hasonló szituációkban.

Miközben Alonso ígéretesen kezdett a Real Madrid vezetőedzőjeként, az Atlético Madridot 2011 óta irányító Diego Simeone alkalmasságát egyre több helyen kérdőjelezték meg. Pontosabban azt a kérdést kezdték el egyre jobban feszegetni, hogy a mai Atlético Madridnak a mai Simeonéra van-e szüksége ahhoz, hogy egy szintre kerülhessen a két nagy riválissal.

Simeone a kezdetek kezdetén a kompakt 4-4-2-es felállásáról volt híres – vagy inkább hírhedt. Nem volt olyan csapat a világon, amely örömmel játszott volna a területet mesterien szűkítő, kőkemény Atléticóval, ugyanis minden találkozó egy mentális-fizikális háborúvá vált. Azonban ahogyan egyre többen átvették Simeone rendszerét Spanyolországban, az Atlético is kénytelen volt kilépni a saját kereteiből.

Ez az identitásváltás talán még mostanra sem lett teljes: Simeone Atléticója messze nem annyira kreatív, mint amilyen lehetne, ugyanakkor az egykoron kikezdhetetlen védelem sem annyira félelmetes. A bajnoki címet hozó szezonokban 25 és 26 gólt kapott az Atlético Madrid, az előző négy idény átlaga viszont 37.5 volt. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy a 24/25-ös szezonban 30 gólt kaptak a bajnokságban, ami jónak mondható.)

Az új igazolások ellenére nem indult jól az ősz az Atlético Madridnak: az első öt bajnokiból csak egyet sikerült megnyerni, és a Rayo Vallecano elleni 3-2-es siker sem volt meggyőző a csapattól. A madridi derbinek tulajdonképpen már az volt a tétje, versenyben marad-e a spanyol bajnokságban az Atlético; persze, hosszú még a szezon, de 12 pontot ledolgozni – pláne a Real ellen – szinte lehetetlen feladat.

Szó sincs arról, hogy az Atlético játéka vállalhatatlan volt a szezon elején, csak épp nem egy önbizalomtól duzzadó csapat képét mutatták. A fővárosi csapatnak megvoltak a helyzetei, de nem sikerült gólra váltania azokat, a védelem pedig túl sok helyzetet engedett, ráadásul a korábban szuperhős-formában védő Jan Oblak is megkopott kissé. (Az előző két szezont negatív PSxG-vel zárta, és idén is -3.2 a mutató.)

Ha már az igazolások szóba kerültek: az az állítás mind a mai napig megállja a helyét, hogy az Atlético Madrid csak a harmadik erő Spanyolországban. A különbség azonban ma már közel sem annyira nyilvánvaló, mint mondjuk a 2010-es évek elején volt: ha az előző öt szezont nézzük, konkrétan az Atlético költötte el a legtöbb pénzt játékosokra, de még az eladásokkal együtt is közel vannak a Realhoz.

A két megaklubnak természetesen nagyobb a vonzereje, vagyis jobb játékosokat tud elcsábítani (Mbappét aligha tudta volna meggyőzni az Atlético), az anyagi potenciálja azonban már vetekszik a riválisokéval. Az elméleti lehetőség tehát megvan arra, hogy felvegyék a versenyt a pályán a Reallal és a Barcelonával, a kérdés csak az, el is hiszik-e magukról, hogy ez sikerülhet.

A madridi derbin azonban nyoma sem volt ennek a hozzáállásnak: hazai pályán játszó Atlético gyakorlatilag a játék minden elemében felülmúlta a Realt. A földön és a levegőben is sorban nyerte a párharcokat, és szemre is jelentős különbség volt a két csapat közti intenzitásban. Hiába vette át a vezetést egy rövid időre a Real Madrid, nem volt olyan pillanata a meccsnek, amit a vendégek kontrolláltak volna.

Furcsa módon az Atlético Madrid 5-2-es győzelme még több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszolt. Vajon csak a rangadókra – pláne egy, az egész szezont meghatározó mérkőzésre – tudja felszívni magát az Atlético, vagy ahogyan Simeone mondta, már egy fejlődőben lévő csapat első nagy sikerét láttuk? Az nyilvánvaló, hogy potenciál bőven van a csapatban.

"Továbbra is fejlődnünk kell, és haladnunk a céljaink felé. Sok új játékos érkezett, két év alatt 15 futballista, és nem egyszerű beilleszteni őket, megértetni velük, mit jelent az Atlético Madridnál játszani. Vannak, akik gyorsan felveszik a fonalat, másoknál ez tovább tart" – fogalmazott Simeone a történelmi sikert követően.

A Real Madridnál pedig némiképp hasonló a helyzet, mint a klubvilágbajnokságon volt: a sorozat első felét ott is többé-kevésbé magabiztosan hozták le, de az első igazán komoly teszt könyörtelenül rámutatott a hiányosságokra. New Yorkban a friss BL-győztes Paris Saint-Germain vágott egy négyest a Realnak, most pedig az Atlético Madridtól kaptak ötöt, amire 75 éve nem volt példa.

"Hiányzott belőlünk az intenzitás, és az alkalmazkodás, amivel ellensúlyozhattuk volna, és jobban kijöhettünk volna ezekből a helyzetekből. Van egy elképzelésünk arról, mit lehetett volna csinálni, de alaposabban ki kell értékelnünk. Nem tettünk bele eleget, nem játszottunk azon a szinten, ami ezekhez a meccsekhez, ezekhez az ellenfelekhez kell. Emelni kell majd ezen a szinten, most ez a feladatunk" – értékelt Alonso.

Várható volt, hogy előbb vagy utóbb jön egy kijózanító pofon, ami tisztább képet ad a Real Madrid játékerejéről, az ütés azonban nagyobb volt a vártnál. A szezon első felében látott pozitívumokhoz képest nagy csalódás volt a csapat teljesítménye, ugyanakkor Alonso akár előnyt is kovácsolhat belőle: most ugyanis sokkal egyértelműbb, miben kell fejlődnie a csapatának ahhoz, hogy tavaszra BL-esélyes legyen.