Dean Huijsen 20 évesen a Real Madrid legdrágább védője lett, de nem érdekli a nyomás, nyerni akar

Dean Huijsen az előző szezonban berobbant az angol bajnokságban, ami után csak az volt a kérdés, melyik sztárcsapatnál folytatja a pályafutását. A tehetséges védőt végül a Real Madrid vásárolta meg mintegy 60 millió euróért, amelynek a szedett-vedett védelmére ráfért már egy alapos erősítés.

Már biztosan nem marad Liverpoolban Trent Alexander-Arnold, a Real Madridhoz igazol

Videó forrása: Eurosport

A holland származású, de spanyol válogatott Huijsen már Olaszországban ígéretes játékosnak tűnt, a Juventus azonban a nyáron elengedte a Bournemouth-hoz. A fiatal védő szinte azonnal alapember lett Andoni Iraola rendszerében, a komplexitásával pedig hamar felkeltette a nagyobb halak figyelmét – az élen a Real Madriddal.
Az érte kifizetett közel 60 millió euró a legtöbb, amit a klub védőre szánt, a játékost azonban nem különösebben foglalkoztatja ez a tény. "Nem érdekel" – jelentette ki. "Egészen nyugodt vagyok. A saját életemet fogom élni, és azt csinálom, amit a legjobban szeretek. A Madrid életem klubja."
Dean ötéves volt, amikor a család Dél-Spanyolországba költözött. Bár gyerekként a Malaga volt a kedvenc klubja – később utánpótlásszinten viselte is a mezüket – a kedvenc játékosa a Real Madrid sztárja, Sergio Ramos volt.
"Sok mindenről beszéltek, de én csak a játékra koncentráltam, mindent beleadtam a Bournemouth-nál, igyekeztem jól zárni a szezont. Már a legelején szerettem volna az átigazolást: miután a Real Madrid hívott, nem érdekelt a többi csapat. Számomra a Real Madrid a világ legjobb klubja, és ahol megjelennek, ott nem létezik más."
"Az első szép emlékem a 2014-es Bajnokok Ligája-döntő, amelyen Sergio Ramos a hosszabbítás utolsó percében szerzett gólt. Talán kilenc lehettem. Ramos üzent is, amikor hivatalos lett az átigazolás. Ő a legnagyobb kedvencem, a történelem legjobb védője. Nem egy konkrét képessége miatt, hanem úgy összességében: ő volt a legkomplettebb védő."
Huijsenre komoly nyomás nehezedik, hiszen a Real Madridnál a legmagasabb elvárásoknak kell megfelelni, de ha valaki ennyire fiatalon is képes megbirkózni vele, az ő. Xabi Alonso személyében ráadásul ismét remek mentora lesz.
"Remekül illeszkedem ahhoz a focihoz, amit Xabi játszatni szeretne, és igyekszem hozzátenni valamit a csapat játékához, mindent örömmel csinálok, amivel segíthetek. Beszéltünk már arról, mit szeretne látni tőlem, szerintem szép évek lesznek. Segítenem kell a labdakihozatalokban, és persze védőként is lesz munkám."
"Szerintem megmutattam, hogy készen állok. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapaton, valamint az elvárások miatt: én is trófeákat akarok nyerni. Nem azért jöttem ide, hogy ne nyerjek."
A védőt arról is megkérdezték, miért épp a 24-es mezt választotta, amire meglehetősen egyszerű választ adott: ez volt szabad.
Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés