Xabi Alonso idén közelebb áll ahhoz, hogy a Real Madrid vezetőedzője, tehát Carlo Ancelotti utódja legyen – a spanyol kommentálta ezt a helyzetet

A Bayer Leverkusent tavaly német bajnoki címig vezető Xabi Alonso reagált a Real Madriddal kispadjával kapcsolatos pletykákra. A Real címvédőként gyenge játékkal, kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Arsenallal szemben, Carlo Ancelotti vezetőedzőre pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik csapata hullámzó teljesítménye miatt, amely trófeanélküliséget is eredményezhet.

'Igazságtalan volt' - Cristiano Ronaldo beleállt az Aranylabdába, szerinte Vinicius érdemelte volna

Videó forrása: Eurosport

Mintha megismétlődne a tavalyi helyzet. Xabi Alonso olyan kiválóan szerepelt a Bayer Leverkusennel, hogy a Liverpool és a Real Madrid leendő vezetőedzőjeként is felmerült a neve. A Pool a holland Arne Slotot választotta, aki bajnok lesz a Liverpoollal, a Realnál pedig maradt Carlo Ancelotti, akivel viszont csalódást keltően játszik a csapat ebben az idényben.
Ismét megmutatja a sajátos helyzet visszásságát a madridiakál, ahol is nem a klubigazgató, és vele együtt az ő főnökei, hanem kizárólag egy megalomán elnök, Florentino Pérez dönt szakmai kérdésekben is.
Például Kylian Mbappé szerződtetésében, mert már a világbajnok francia egyénileg eredményes idényt fog zárni, de az ő érkezése, valamint Toni Kroos visszavonulása és az ő nem pótlása teljesen felborította a csapat egyensúlyát, amely a legenyhébb kifejezéssel szólva is fejnehéz.
Ancelotti pedig láthatóan nem tudta kezelni azt a kész helyzetet, ami elé Pérez állította, és az egomenedzsmenten kívül szakmailag kevés újat tudott hozni. Rosszul is meccselt az Arsenal ellen, Mikel Arteta egyértelműen felülmúlta őt a BL-negyeddöntőben. Csapata repertoárjából szinte teljesen hiányzik a letámadás, labda nélkül passzív az együttese, Vinícius Jr. és Mbappé látványosan nem vesz részt a csapatvédekezésben.
A címvédés lehetősége ott elúszott, a bajnokságban (egy mérkőzéssel kevesebbet játszva) pedig hét pont a fővárosiak hátránya a Barcelonával szemben hat fordulóval a vége előtt.
Április 26-án El Clásicót rendeznek a spanyol Király-kupa döntőjében, de a héten már arról is cikkeztek a nemzetközi sajtóban (konkrétan a brit Sky Sports News honlapján), hogy Ancelotti a kupafinálé eredményétől függetlenül, azután távozik a kispadról, már a szezon vége előtt megválik tőle a klub.
A The Athletic még márciusban számolt be arról, hogy Brazília megnyerné őt szövetségi kapitánynak, így az olasz vezethetné a dél-amerikai válogatottat a 2026-os világbajnokságra. Ancelottit a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) "az elnök álmaiként" jellemezte.
A 65 éves, a szerződése alapján 2026 nyaráig Real Madrid-vezetőedző Carlo Ancelotti nyilvánosan kijelentette, hogy csak akkor hagyja el Madridot, ha a klub vezetősége úgy dönt, hogy megválik tőle.
Amennyiben így lesz, a Leverkusen vezetőedzője, Xabi Alonso ülhet le a helyére. Egyértelműen ő van a pole pozícióban, hogy az olasz helyére lépjen, ha edzőváltásra kerülne sor. Ők ketten egyébként a Real Madridnál és a Bayern Münchennél is dolgoztak együtt, amikor Ancelotti volt a tréner, Alonso pedig a spanyol és a német csapat egyik legfontosabb játékosa.
Alonsót többször is összefüggésbe hozták azzal, hogy Madridba költözik, ha Ancelotti végül továbbáll, és ezek a találgatások a madridiak BL-búcsúja után ismét felerősödtek. Xabi Alonso azonban ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából német klubjánál ebben az évadban is.
"Ez nem a megfelelő időpont a jövő megvitatására. A szezon egy nagyon fontos pillanatában vagyunk. Nem akarok spekulációkról és pletykákról beszélni. Megértem, hogy ez történik, de számomra fontosabb az, ami most történik." – nyilatkozta Alonso riportereknek szombaton.
Az ő kontraktusa ugyanúgy 2026 júniusában jár le a Bayer Leverkusennél, mint Ancelottié a Real Madridnál. Amennyiben az egyesület elveszítené idén legjobb és legértékesebb játékosát, Florian Wirtzet, akit a Bayern és a Manchester City is vinne, könnyen lehet, hogy inkább új kalandba kezd, és átveszi a Real Madrid irányítását.
Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés