"Mindig is az volt az álmom, hogy megnyerjem az Aranylabdát" - Rodri sikere után a Barcában sziporkázó Pedri a legrangosabb egyéni elismerésre vágyik
Az UEFA honlapjának adott interjút április végén a Barcelona, és napjaink egyik legkiválóbb középpályása, az Európa-bajnok Pedri. A még mindig csak 22 éves futballista élete szezonját futja a Király-kupa-győztes, Bajnokok Ligája-elődöntős Barcában. A cikkben beszél aranylabdás honfitársáról, Rodriról, Xavi és Andrés Iniesta őt inspiráló hatásáról, Hansi Flick csapatának magas védelmi vonaláról is.
Nyolcgólos krimi döntött az aranyról, Spanyolország az Eb után az olimpiát is behúzta
Videó forrása: Eurosport
Mindent megélek, amiről álmodtam.
Ezt még az Internazionaléval vívott Bajnokok Ligája-elődöntős párharc első, szenzációs 3-3-at hozó hazai felvonása előtt nyilatkozta az UEFA honlapjának Pedri, a Barcelona játékának alfája és ómegája.
Már gyerekkorában, Tenerifén Barca-szurkoló lett, akkor távolból szorított a katalán klub sikereiért, évek óta pedig belülről élvezheti az egyesület nyújtotta kiváltságokat. Miközben ebben a szezonban már tényleg nélkülözhetetlen kulcsember lett Hansi Flick csapatában, végre elkerülheti a sérüléseket, és a világ egyik legkomplettebb középpályásának mondhatja magát 22 esztendős korára.
La Liga
Világhódító túra elnapolva: egyelőre mégsem rendeznek Miamiban spanyol bajnokit
Tegnap - 11:22
"Gyakran megnéztem egy Iniesta-videót, aki a példaképem, és megpróbáltam lemásolni, amit csinált, ahogyan védte a labdát. Néha megpróbáljuk lemásolni őket, máskor viszont küszködünk, mert nehéz, de azért megpróbáljuk a lehető legjobban csinálni" – nyilatkozta Pedri.
A zseniális Andrés Iniesta a példaképe, és Pedriben többek között az a szenzációs, hogy egyszerre ötvözi Xavi és Iniesta legjobb focis tulajdonságait a pályán.
Flick játékrendszerében az Európa-bajnok Pedrinek van az egyik legfontosabb, a csapatrészeket (a holland Frenkie de Jonggal együtt) összekötő szerepe. Lubickol ebben a szerepben.
"Ez egy fiatal csapat, és ő olyan, mint egy apa, aki mindig igyekszik gondoskodni rólunk. Ott van mellettünk, ha nem játszunk. Mindig próbál segíteni nekünk, és amellett, hogy szigorú, megvan az az oldala is, amit kívülről nem látnak, hogy mindig megpróbál segíteni, amikor rosszul játszunk. Beszél hozzánk, megkérdezi, mi a baj" – említette a Király-kupa döntőjében pazar gólt szerző spanyol a Barcelona német vezetőedzőjéről, Flickről.
A Barca egyik sajátos jellemzője ebben az idényben a magasra feltolt védelmi vonal. Amiatt is kap olyan sok gólt a csapat, mert ebben a rendszer rengeteg kockázatot hordoz, viszont a legtöbb esetben túl is tudják lőni elöl aktuális ellenfelüket Raphinháék.
"Nehéz volt alkalmazkodni [a magas védelmi vonalhoz], különösen akkor, amikor az előszezonban kívülről figyeltem, és azt alkalmazták. De a kezdetektől fogva úgy gondolom, hogy a csapat nagyon jól csinálja, és amikor működik, és látjuk, hogy valami jól megy az edző elképzelésével, azt hiszem, az sokkal nagyobb önbizalmat ad" – jelentette ki Pedri.
A France Football szavazói legutóbb Rodrinak adták az Aranylabdát, a döntés visszaadta a hitet abban a kérdésben, hogy nem csak gólgépek kaphatják meg a sportág legrangosabb egyéni elismerését. Ezt osztja Pedri is, aki a tavalyi Eb-n is futballozhatott a Manchester City középpályásának oldalán.
"Amióta Rodri megnyerte, bebizonyosodott, hogy egy olyan játékos is képes megnyerni az Aranylabdát, aki a középpályát irányítja, és diktálja a tempót, a játék ritmusát, Nagyon örültem, hogy ő kapta, mert nagyon szeretek vele játszani, amikor a válogatottban vagyok. Ő egy olyan játékos, aki nagyon jól irányítja a játékot, visszaszerzi a labdát, előre megy, gólokat szerez - mindenhol ott van a pályán."
Talán honfitársa díjazása miatt is gondolhatja úgy, hogy akár ő is aranylabdás lehet. Miközben csapattársa, Raphinha, a liverpooli Mohamed Salah, a Bayern Münchenben remeklő Harry Kane, vagy a PSG-ben szárnyaló Ousmane Dembélé talán a legesélyesebb, a surranópályán Pedri akár még odaérhet legalább a dobogóra, olyan csodálatos teljesítményt nyújt idén.
"Mindig is az volt az álmom, hogy megnyerjem az Aranylabdát. De most még egy hónap hátravan a szezonból, a csapatra koncentrálok - a három trófea megnyerésére, ami igazán számít, és ha ennek az egy hónapnak vége, meglátjuk, hogy elkezdhetünk-e ilyen dolgokról beszélni" – vélekedett Pedri.
- A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)