A Barcelona 2030-ig meghosszabbította 22 éves zsenije, Pedri szerződését, Szaúd-Arábiának is jelzést küldve a záradékkal

A Barcelona egyik legfontosabb játékosa, Pedri új szerződést írt alá klubjával, így az Európa-bajnok spanyol középpályás 2030 júniusáig marad a Barcánál. 2020-as berobbanása óta 175 alkalommal lépett pályára a katalánoknál, a jelenlegi vezetőedző, Hansi Flick regnálása alatt minden (!) La Liga-mérkőzésen szerepelt, egészen a Valencia januári 7-1-es kiütéséig, amelyről betegség miatt maradt le.

Pedri bizakodva tekint a barcelonai jövőbe © MANAURE QUINTERO / AFP

Fotó: AFP

"Kiváló játékos. Élmény nézni, ahogy játszik, nem is lehet senki máshoz hasonlítani. És még csak 19 éves."
Még 2022 márciusában, a Sevilla legyőzése után nyilatkozta ezt Pedriről, a győztes gól szerzőjéről a Barcelona akkori vezetőedzője, Xavi.
A Barcelona több kulcsembere közül az egyik, Pedri új szerződést írt alá, amely 2030 júniusáig a katalán klubnál tartja a középpályást. A Barca gyorsan lépett, hogy lekösse egyik legígéretesebb fiatalját, mivel a 22 éves játékos előző szerződése 2026-ban lejárt volna, és a pletykák szerint szaúdi Pro Liga-klubok érdeklődtek iránta (mondjuk ki iránt nem manapság?).
A spanyol zseni a német vezetőedző, Hansi Flick irányítása alatt eddig az összes (!) La Liga-mérkőzésen szerepelt ebben a szezonban, mielőtt betegség miatt kihagyta volna a Valencia elleni 7-1-es kiütéses győzelmet.
A nem La Masía-növendék, hanem a Las Palmastól még tinédzserként megszerzett Pedri 2020-ban robbant be a köztudatba, és azóta 175 alkalommal lépett pályára a Barca első csapatában, ez idő alatt 24 gólt szerzett.
Mindössze 17 évesen már helyet követelt magának a középpályán, és most, 22 évesen már állandó szereplője a csapatnak. A Kanári-szigeteki srác egy gyors és intenzív játékstílusú Barcelona metronómja lett, amelyben rendszeresen vállalnak kockázatot a játékosok, tudván, hogy Pedri biztonságot nyújt, amikor nála van a labda.
"Az ő profilja eleve egyesíti Xavi és Andrés Iniesta legjobb tulajdonságait, és alaposan rászolgált arra, hogy a zseniális Iniestáról elhíresült 8-as mezt hordja a Barcelonában." - írtuk róla az októberi Real Madrid-Barcelona El Clásico után, amelyet 4-0-ra nyertek meg a vendégek többek között az ő szédületes teljesítményével. A 87 perc alatt, amíg a pályán volt, 91%-os sikerességgel passzolt, a védekezésben is kiemelkedett, ahol a párharcai felét megnyerte.
A Barcelona első csapatában lejátszott 175 mérkőzésével Pedri a klub történetének harmadik legtöbbször bevetett 23 év alatti játékosa, csak Xavi (179) és Lionel Messi (214) előzi meg.
A Barca állítólag "szaúdi-ellenes" záradékkal egészítette ki az új szerződését, a közel-keleti, pénzügyi határoktól mentes liga őt is megkörnyékezte, és a katalán klub a hosszú távú megállapodással próbálja elvenni a krőzusok kedvét a további próbálkozásoktól.
Fiatal kora ellenére a spanyol válogatottban 30 alkalommal lépett már pályára, és két gólt szerzett. Tagja volt a tokiói olimpián ezüstérmes spanyol csapatnak, miután néhány héttel korábban az Európa-bajnokságon a bronzérmes nemzeti együttes legjobbjaként futballozott. Azon az Eb-n a legjobb fiatal játékosnak választották, pedig az MVP-címet is ő érdemelte volna meg Gianluigi Donnarumma helyett.
A 2022-es katari világbajnokságon Spanyolország minden mérkőzésén kezdett, és valószínűleg így tett volna a tavalyi Eb-n is, de a németekkel vívott negyeddöntőn mindössze nyolc perc játék után térdszalag-sérülés miatt ki kellett szállnia, és már nem is tudott pályára lépni. Érdekesség, hogy a helyén szereplő Dani Olmo így játszotta be magát a kezdőbe.
  • Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés