Új kihívások miatt igazolt Madridba a Manchester Cityvel mindent megnyerő argentin világbajnok
Publikálva 17/08/2024 - 14:15 GMT+2
Julian Alvarez átigazolása a nyári transzferszezon egyik legnagyobb eseménye, a fiatal argentin támadó 80 millió fontért hagyja ott a Manchester Cityt. A célállomás az Atletico Madrid, ahol Alvarez szerint honfitársa, a csapatot edző Diego Siemone segítségével kihozhatják belőle a maximumot.
Julian Alvarez
Fotó: Getty Images
Ha a Manchester City csapatának neve és egy 80 millió fontos átigazolási összeg egy mondatban szerepel, azt szoktuk meg, hogy az angol a klub a vevő a történetben. Az sem gyakran fordul elő, hogy fiatal, pályájuk legjobb éveihez közeledő focisták elhagyják Pep Guardiola szupercsapatát. Julian Alvarez mégis így döntött.
A 2022-ben világbajnoki aranyérmes argentin támadó távozási szándékáról egy ideje lehetett már hallani, nemrég pedig kiderült, hogy a célállomás – ami hajlandó kifizetni a fent említett vaskos összeget – az Atletico Madrid lehet. A spanyol klub a héten be is jelentette Alvarez 2028-ig történő szerződtetését, azóta pedig a csatárt be is mutatták a csapatnál.
Már az első interjú során felmerült a kérdés, hogy a játékos miért akart távozni a csapattól, ahol alig két évet töltött, de ez alatt hat trófeát, köztük Bajnokok Ligáját és Premier League-et nyert. Alvarez válasza egyszerű volt.
„Úgy éreztem, váltásra van szükségem a karrieremben. Új kihívások után kellett néznem, szerintem pedig ez a klub megadja nekem a lehetőségemet arra, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/13/4026359-81664828-2560-1440.jpg)
Julián Álvarez már az Atletico Madrid játékosa.
Fotó: From Official Website
Az argentin játékos döntésében az is szerepet játszhatott, hogy bár Manchesterben sokszor szerepelt, nem volt megkérdőjelezhetetlen helye a csapatban, kilences pozícióban pedig a világ talán jelenlegi legjobbja, Erling Haaland blokkolta előtte a kezdőt. Alvarez ennek ellenére nem táplál rossz érzéseket egykori klubjával kapcsolatban.
Manchesterben a támadó a világ egyik legjobb edzőjének tartott Guardiolával dolgozhatott együtt, de Madridban sem lesz oka a panaszra, hiszen egy hasonlóan elismert szakember, Diego Simeone lesz a főnöke.
„Ők mindketten ott vannak a világ legjobbja között. Beszéltem Simeonéval és azt mondta, szeretné, ha ide jönnék. Azt is mondta, hogy segíteni tudom majd a csapatot, ők pedig segítenek kihozni az erősségeimet és fejleszteni a gyengéimen.”
Azt ez az igazolás is megmutatja, hogy Madridban komoly célokat tűztek ki erre a szezonra, az Alvarezre elköltött milliókat viszont valahogy még pótolni kell. A klub több olyan átigazolásban is érintett, amik szinte a nyár eleje óta húzódnak, az argentin támadó érkezésével pedig sürgőssé is vált ezeket lezárni.
Ami a Manchester Cityt illeti, Alvarez távozása több dolgot is jelezhet. Egyrészt a 80 milliós bevétel, egyelőre a megszokott nagy nyári nagy költések nélkül, segíthet hosszútávon rendben tartani a csapat könyvelését, ami nem elhanyagolható szempont a Premier League egyre szigorodó pénzügyi szabályai és manchesteriekkel szemben több mint egy éve húzódó, ezek megszegésével kapcsolatos jogi eljárás mellett.
Ezen felül az is megtörténhet, hogy Guardiola a szezon végén elhagyja a csapatot. A sikeredző már többször beszélt ennek lehetőségéről, szerződése pedig a most kezdődő idény végén lejár. Guardiolától amúgy sem állt távol, hogy az elvágyódó játékosokat rögtön elengedte, egy utolsó nagy menetelés gondolatával a feje felett pedig könnyen lehet, hogy végképp nem akart egyetlen ilyen zavaró tényezőt sem a keretben.
Erre a kérdésre még egy darabig nem kapunk választ, Alvarez viszont már hétfőn este bemutatkozhat az Atleticóban, amikor a spanyol csapat a Villarreal ellen megkezdi az új szezont.
Forrás: ESPN
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés