Szerény, alázatos, de a pályán előtör belőle az állat: Julián Álvareznek nincs szüksége elismerésre, már attól boldog, hogy focizhat

A 25 éves támadó 2022 tavaszán robbant be a köztudatba, amikor az Alianza Lima elleni Libertadores-kupa mérkőzésen hat gólt szerzett a River Plate színeiben. Álvarez akkor már a Manchester City futballistája volt, a következő szezont az angoloknál kezdte meg, ami kockázatos döntés volt kevesebb mint fél évvel a világbajnokság előtt, de maximálisan bejött.

2022 végén megnyerte a világbajnokságot Argentínával, tavasszal pedig Premier League- és Bajnokok Ligája-győztes lett a Cityvel. Álvarez ma már az Atlético Madrid támadója, ahol tökéletesen illik Diego Simeone koncepciójához, ugyanis nem csak a góljaival tartja sakkban az ellenfél játékosait, de az elképesztő mezőnymunkájával is. "Számomra fontos, hogy segítsem a csapatot" – mondta erre szerényen a támadó.

Álvarez nemrég a L’Equipe-nek adott interjút, amelyben mesélt arról, hogyan hatott a pályafutására a gyerekkora, hogy miért várt 15 éves koráig, mire elfogadta az egyik argentin óriás ajánlatát, és azt is elárulta miért épp a világbajnokság előtt igazolt a világ legerősebb bajnokságába, ahol egy bizonyos Erling Haaland lett a poszttársa.

Ez egy 3000 fős kisváros, ahol a lehetőségek nagyon korlátozottak. A múltban két másik játékos volt, aki Calchinban született, majd profi futballistának állt: Germán "Tato" Martelloto, aki Argentínában és Mexikóban játszott, valamint José Luis "Chivo" Rolfo. Ritkán kapsz lehetőséget, amikor ennyire eldugott helyről származol. Mégis felfigyeltek rám, onnantól kezdve pedig megnyíltak előttem az ajtók.

A családomtól a kezdetektől fogva nagyon erős értékeket kaptam: elkötelezettséget, a kemény munka tiszteletét, és azt a gondolatot, hogy a célok eléréséért meg kell dolgozni. Minden nap láttam a szüleimet dolgozni, amely nyomot hagyott bennem. Az anyám tanár, az apám a földeken dolgozott, mielőtt kamionsofőrnek állt volna. Mindig is közel állt a földhöz. Otthon az anyám gondoskodott rólunk, de sok időt töltöttünk a testvéreimmel a nagyanyánk házában, akinek szintén meghatározó szerepe volt a felnevelésünkben.

Nagyon korán. Már az óvodában, négy-öt évesen, akkor, amikor elkezdtem írni. Én és a két bátyám az utcán fociztunk, a házunk melletti kis téren, és amikor hazaértünk, otthon is folytattuk. Az anyánk gyakran megszidott minket, amiért eltörtünk valamit. Sosem képzeltem magamnak más jövőt. Szerencsére sikerült elérnem, szóval nagyon boldog vagyok.

Ha te vagy a legkisebb a családban, ott vannak az idősebb tesók példaként. Ők követték el a csínyeket elsőként, gyakran elkapták és leszidták őket. Az ő példájukon keresztül tanultam meg, hogyan legyek ravaszabb, próbáltam elkerülni, hogy ugyanazokba a csapdákba lépjek. Velük és a barátaikkal játszottam, ami magától értetődően kihívás volt fizikális szempontból. Meg kellett tanulnom, hogyan kompenzáljam az életkoromat és azt, hogy kisebb vagyok.

Részben így van. A család, a környezet, hogy hol nősz fel, ezek fontos dolgok. Buenos Airesszel összehasonlítva, amely egy hatalmas és őrült város, egy vidéki kisvárosban sokkal nyugodtabb az élet. 15 éves koromig Calchinban éltem. Az ottani tapasztalataim tettek azzá, aki ma vagyok: az életszemléletem, a játékstílusom, a mindent beleadok mentalitásom. Mindent ugyanazzal a szenvedéllyel és akarattal csinálok, mint amikor még ott fociztam.

Egyike azon pillanatoknak, amiket sosem felejt el az ember. Először utaztam ennyit (600 km a távolság Calchintól). Kilencéves voltam, és az Argentinos Juniorsnál próbálkoztam, két másik sráccal és egy kísérővel mentünk. Őszintén szólva nem éreztem jól magam az egyhetes próbaidőszak alatt. Nagyon fiatal voltam, hozzászoktam a családi környezethez, és hogy olyanokkal lógok, akiket ezer éve ismerek. Ez pedig egy kicsikét őrült dolog volt.

A klub szerződést ajánlott, de még nem éreztem úgy, hogy készen állok rá, hogy a családomtól messze éljek. Valaki figyelmeztetett, hogy ez az egyetlen lehetőségem, különösen, ha egy ennyire kicsi városból származom. Magamban azonban azt gondoltam, hogy majd meglátjuk. Voltak más próbajátékaim is a River Plate-nél, a Boca Juniorsnál, a Benfieldnél, a Belgranónál… de még mindig nem álltam készen rá.

Megmondtam apámnak, hogy ha még több próbajátékra hívnak, nem fogok elmenni, mert tudtam, hogy nem szeretnék egy bentlakásos Buenos Aires-i iskolában lakni.

15 voltam, amikor azt mondtam magamnak, hogy itt az idő lépni, különben már túl késő lesz. Gólkirály voltam a regionális bajnokságban, de tudtam, hogy ha profi szeretnék lenni, akkor a nagy klubok utánpótlásában kell játszanom. A Rivert választottam, mivel nekik szurkoltam. Részt vettem a próbajátékon, és 2016 januárjától náluk maradtam.

Igen, 11 évesen megkaptam a lehetőséget, hogy Madridba menjek. Az apám húsz napon át kísérgetett Spanyolországban. Edzettem a Reallal, és volt egy torna Peraladában, amit megnyertünk. De ahhoz, hogy maradhassak, az egész családomnak költöznie kellett volna. Tapasztalatnak remek volt, de még túl korai volt nekem.

Nagyon jól emlékszem az első próbajátékra a River Plate-nél. Megkérdezték, mikor születtem és hogy mi a mezszámom. "2000 és 9" – feleltem. "Kilences? Ő a kilences a te korosztályodban" – és rámutatott egy megtermett srácra. Én azonban nem aggódtam, mert tisztában voltam az erősségeimmel. Tudtam kilencesként játszani, de kicsit mélyebben, a jobb vagy a bal oldalon is, mindig alkalmazkodtam. Sosem jelentett problémát.

Azért mondják ezt az emberek, mert minden annyira gyorsan történt velem. Egyből trófeákat nyertem a River Plate-tel, majd aztán a válogatottal is. A Manchester Citynél pedig az első angliai évemben tripláztunk, megnyertük a klub történetének első Bajnokok Ligája-címét. De nem gondolom úgy, hogy szerencsét hoznék: inkább arról van szó, hogy jókor voltam jó helyen, és megfelelően felkészültem. Vitathatatlanul benne van a szerencse is, de elsősorban a kemény munkának, a kitartásnak és a lehetőségek megragadásának köszönhető a siker.

Őszintén szólva nincs rá válaszom. Voltak, akik azt gondolták, kockáztatok azzal, hogy négy hónappal a világbajnokság előtt a Manchester Cityhez igazolok. Számomra viszont fontos volt, hogy napi szinten teszteljem magam ilyen kaliberű játékosok ellen. Ezért tudtam azzal a tudattal visszatérni a válogatotthoz, hogy megállom a helyem nemzetközi szinten. A Citynél töltött pár hónap, valamint az ott szerzett gólok, nagyon nagy önbizalmat adtak.

Ez nagyjából így is volt. Az elején még abban sem voltunk biztosak, hogy bekerülünk a 26-os keretbe. Minden nap az motivált, hogy mindent beleadjak, bekerüljek a csapatba, és hogy idővel kapjak egy kis játéklehetőséget. Egy csatár leghőbb vágya, hogy gólt szerezzen a világbajnokságon. De nem gondolkoztam ezen túl sokat. Figyeltem arra, amit Scaloni mondott, igyekeztem normálisan játszani, és talán tényleg nem voltam tudatában a helyzetnek, hogy – ahogyan ő mondta – épp próbálom megvalósítani az álmom. De aztán elgondolkodsz egy pillanatra, és rájössz, hogy épp a világbajnokság elődöntőjében játszol.

Nem voltam nagyon régóta válogatott, és ilyen vagyok: természetes, nagyon nyugodt, visszahúzódó. Ilyen a személyiségem. A csapat fantasztikus. Az első naptól azt éreztették velem, hogy közéjük tartozom, ami segített azonnal beilleszkedni. Ha magabiztos vagyok, akkor lazítani is tudok. Amikor a helikopteren ültünk, már vagy három napja ünnepeltük a győzelmet, és egy kicsit ugrattuk az edzőt.

Az egyik napon a válogatott edzőtáborában valaki rámutatott, hogy én voltam az egyetlen játékos a keretben, akin nem volt tetoválás. Nem azért csinálom, hogy más legyek. Amikor fiatal voltam, az apám mindig azt mondogatta: nincs tetoválás, nincs cigaretta, nincs alkohol. Felnőttként persze mindenki szabadon dönthet, de nem érzem a szükségességét. Eléggé nyugodt természet vagyok, élvezem, ha otthon lehetek a szeretteimmel. Akkor érzem magam a legboldogabbnak.

Valószínű. Egy csapatban mindenfélére szükség van: játékosokra, akik beleállnak a konfliktusokba, és kiállnak a csapatért, valamint játékosokra, akik egy kicsit visszafogottabbak. Jó, ha egy öltözőben különböző személyiségek vannak. Argentínával pedig hasznot húztunk abból, hogy megvan a megfelelő egyensúly.

Nem hiszem. Ilyen vagyok, nem akarok másnak tűnni. Azt gondolom, hogy manapság, amikor a közösségi média annyi mindent megmutat, a természetesség a legvonzóbb.

Talán. A mindennapok során higgadt vagyok, a pályán viszont… Amikor a Riverhez kerültem, egyből arra kértek, hogy presszingeljek, gyorsan szerezzem vissza a labdát, és legyek intenzív. Ugyanez volt a helyzet Marcelo Gallardónál az első csapattal. Szerintem mindig is megvolt bennem.

Sandra egy zseni, ma is sokat beszélünk. Ő is segített, amikor a River első csapatához kerültem. Sok időt töltöttem a részlegén: mindig találtam valamit, amiben fejlődhetek, élveztem a gyakorlatait, szórakoztatóak voltak. Imádok versenyezni, így folyamatosan versengtem a többiekkel, hogy jobb legyek.

Szokták mondani. Megvolt a lehetőségem, hogy több pozíciót kipróbáljak, és fejlesszem a képességeimet. Úgy gondolom, hogy az edzőknek elég hasznos, ha van egy játékosuk, aki többféle rendszerben hasznos. Az egyik világbajnoki meccs előtt Dibu azt mondta nekem: "Juli, te vagy a védelmünk első vonala, ezt a gondolatot kell átültetned a csapat letámadásába". Számomra fontos, hogy segítsem a csapatot. Tizenegyen vagyunk a pályán, és én vagyok a védelem első vonala.

Az apaság az egyetlen hiányzó cím, de hamarosan ez is összejön (a barátnője hét hónapos terhes). A sportban szeretném újra megnyerni azokat a címeket, amiket már megnyertem. Semmi máshoz sem hasonlítható az a boldogság, amit a csapattársaiddal közösen élsz át.

Elég gyorsan és sikeresen alkalmazkodtam. Már a legelső edzésen 200%-ot adtam bele. Mielőtt megérkeztem volna, voltak bennem kétségek, hogy megállom-e majd a helyem. De utólag visszanézve már az elején is nagyon otthonosan éreztem magam, sokat segített a csapat. A legelső meccsemen én szereztem az egyenlítő gólt a padról beállva, ami megkönnyítette a dolgomat.

Erling a Dortmundtól érkezett, ahol rengeteg gólt szerzett, én pedig Argentínából és relatíve ismeretlen voltam. De lassacskán kiérdemeltem a helyem. Sok időt töltöttünk együtt a pályán, sok gólt szereztünk. Az első évemben nekem volt a második legtöbb gólom a csapatban (48 meccsen 17), a triplázós szezonban. Ez nem kis eredmény, még ha nem is játszottam annyit, amennyit szerettem volna. A következő évben sokkal többet lehetőséget kaptam, néha kicsit mélyebben játszottam, ahol szintén nagyon jól éreztem magam.

Úgy éreztem, hogy megbecsülnek, és a saját tapasztalataim fontosabbak, mint az, hogy mit gondoltak mások. Tisztességes mennyiségű játékidőt kaptam, még ha nem is mindig a sorsdöntő meccseken, és gyakran voltam csere.

Igen. Több klubtól is megkerestek. Azért választottam az Atléticót, mert úgy éreztem, be tudom verekedni magam a csapatba, és kihozhatom magamból a maximumot.

Igen, az Atléticónál egyértelmű, mi a mentalitás. Azon kevés klubok egyike, amely az előző tizenhárom évben mindig ott volt a Bajnokok Ligájában. A spanyol bajnokságban két óriással kell harcolnia, de mindig ott van, két alkalommal is meg tudta nyerni a trófeát (legutóbb 2021-ben). A klub folyamatosan fejlődik, nagy dolgokat érhetünk el együtt.

Ugyanazt valljuk a fociról: összeköt minket a szenvedély, a kemény munka, az elszántság, a vágy, hogy a két óriással harcoljunk, a soha fel nem adás, a hit. A pályán megbízik bennem, és teljes szabadságot kapok tőle: nagyon pozitív a kapcsolatunk.

Kiváló kapcsolatom van Antoine-nal. Fantasztikus ember, nagyon vicces, mindig pozitív a csapatban. Bár már korábban is ismertem, meglepett a képességeivel. Ő egy legenda. Minden nap próbálok inspirációt meríteni belőle és más nagyszerű játékosokból, hogy tovább fejlődjek.

Mindig nehéz megszerezni ezeket a trófeákat: egyetlen csapat marad talpon a legvégén. Úgy gondolom, bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. A kezdet nem volt tökéletes, most pedig az idegenbeli mérkőzéseken küszködünk. A szezon hosszú. A Bajnokok Ligájában először be kell jutni az egyenes kieséses szakaszba, utána jönnek a ki-ki meccsek. Mi nagyon erősek vagyunk ezeken a párharcokon. Tavaly kiváló szezonunk volt, a kupában az elődöntőben kaptunk ki a Barcelonától, a bajnokságban harmadik helyen zártunk, a BL-ben pedig a legjobb 16 között estünk ki, egy jó mérkőzés után, ott volt az a kihagyott büntetőm.

Őszinte leszek: nem tudom. Látom, miket beszélnek a közösségi oldalakon. Spanyolországban sokszor szóba hoznak a Barcelonával. Amikor az Atléticóhoz igazoltam, sokat beszéltek a Párizsról. Valóban volt a PSG vezetése és az ügynököm között kapcsolat, érdeklődtek irántam, de nem így alakult. Jelenleg az Atléticóra koncentrálok, az értékelést az idény végén végezzük el.

Teljesen nyugodtan. Nyilvánvalóan jó ott lenni a világ harminc legjobb játékosa között, és részt venni egy ennyire fontos eseményen. Azt jelenti, hogy jól végezted a feladatod. Büszkévé tesz, de nem aggódom, ha nem jelölnek: azt csinálhatom, amit imádok. Nincs szükségem dicséretre, hogy boldog legyek. Az, hogy focizhatok, bőven elég.