Eurosport
Xavi elárulta, hogy mi a terve a renitens Dembélével
Publikálva 08/11/2021 - 16:37 GMT+1
A Barcelonába immáron edzőként visszatérő klubikon komoly tervekkel érkezett, rendet tesz a bajban lévő klub háza táján.
Xavi a Camp Nouban.
Fotó: Getty Images
Több ezer szurkoló előtt mutatták be a Camp Nou Stadionban hétfőn Xavit, az FC Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét. A klub hosszas tárgyalások és egyeztetések végén, szombatra virradóra jelentette be korábbi legendás játékosának szerződtetését, aki eddig a katari asz-Szadd együttesét irányította. Xavi első interjújában köszönetet mondott a klubvezetőségnek a lehetőségért, és megígérte a szurkolóknak, hogy büszkék lesznek kedvenc csapatukra. Beszélt a játékosállományról is, az igazolások lehetőségéről, sőt elárulta azt is, hogy mi a terve a renitens Dembélével.
"Mindannyiótoknak köszönöm. Nem akarok túl érzelmes lenni, de most libabőrös lettem" - mondta a Ronald Koemant váltó, 41 éves tréner, miután a stadion gyepén aláírta 2024-ig szóló szerződését. "Ez a világ legnagyobb klubja, és nagyon keményen fogok dolgozni azért, hogy elérjük azt, amit vártok tőlünk."
A Barcában 24 éven át szereplő, a felnőtt csapatban 767 mérkőzésen pályára lépő klasszis középpályástól azt remélik, hogy kivezeti a csapatot jelenlegi nehéz helyzetéből, és egy új, sikeres korszakot kezd a klubnál.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/11/08/3251187-66541008-2560-1440.jpg)
Az FC Barcelona frissen kinevezett edzője, Xavi Hernandez és Joan Laporta a Camp Nouban.
Fotó: AFP
"Felkészülten érkeztem. A DNS-em nem változott. Irányítanunk kell, labdát tartanunk, helyzeteket kialakítanunk, és intenzív futballt kell játszanunk. Az a küldetésünk, hogy sok olyan dolgot visszahozzunk, ami elveszett az utóbbi időben" - hangsúlyozta az új edző.
Ami a nehéz anyagi helyzetben lévő klubot illeti, a jó eredmény érdekében sokak szerint a játékosállományt is frissíteni kellene, ám ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmazott a klublegenda. Egyelőre szeretné felmérni a csapatát, a rendelkezésére álló játékosokat, és úgy gondolja, hogy ha a sérültek is felépülnek, akkor a jelenlegi kerettel is célt lehet érni.
"Nos, én csak néhány napja érkeztem, sok mindenről kell beszélnünk az elnökkel. Az egyik ilyen dolog természetesen a téli átigazolási piac. Van néhány top szintű szélsőnk, akik jók az egy-egy elleni játékban. Van néhány sérült játékosunk is. Meglátjuk, hogyan alakul például Ansu, de egy-két héten belül felépülnek az emberek, és versenyképes csapat leszünk. De igen, nyitott szélsőjátékosokkal szeretnék játszani, akik szélen játszanak, és akik képesek az egy-egy elleni szituációkban is játszani."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/11/08/3251193-66541128-2560-1440.jpg)
Xavi a Camp Nouban.
Fotó: AFP
Egykori sikereinek helyszínére ezúttal már merőben más szerepkőrben visszatérő Xavit sokan féltik, nem ok nélkül. Egyrészt a klub minden szempontból nehéz helyzetben van, másrészt azért a futballtörténelem során volt már arra példa, hogy egy korábbi játékos, legyen bármekkora klublegenda is – ott van például Manchesterben Ole Gunnar Solskjaer - edzői pályafutása, nem mindig diadalmenet, nem mindenki futja be azt a pályaívet, mint mondjuk Pep Guardiola, vagy éppen Zidane.
„Nagyon jól ismerem a klubot. Ismerem a légkört. Természetesen kapunk majd kritikákat, amikor nem játszunk jó focit, vagy rossz eredményeket érünk el... Nagyszerű futballt kell játszanunk, és meg kell próbálnunk újra a világ legjobb klubja lenni. Remélhetőleg a későbbiekben majd Pep Guardiolával vagy Zidane-nal és a többiekkel egy csoportban emlegetnek majd engem is, mint egykori játékost, aki edzőként is maradandót alkotott."
Az új edzőt természetesen faggatták a keret azon tagjairól, akiket ismert korábbról, illetve felmerült Dembélé neve is, akit bár őrült összegért vett meg pár éve a Barcelona, ám a játékos eleddig finoman szólva is adós maradt a jó teljesítménnyel.
„Dembélé a posztján a világ legjobb játékosa lehet. De ehhez sokat kell dolgoznia, és a stáb sokat is fog tőle követelni. Szeretnénk, ha boldog lenne, de bármennyire is nagyszerű futballista, ahhoz, hogy a Barcelona játékosa legyen, neki is meg kell felelnie bizonyos feltételeknek. Világklasszis játékos, de ezt bizonyítania is kell. Fontos a győztes mentalitás és a következetesség is. Segítenünk kell neki, ő az egyik prioritásunk".
Xavi nincs könnyű helyzetben, a csapat ugyanis csupán a kilencedik a spanyol bajnokságban, és a Bajnokok Ligája-csoportjából sem biztos még a továbbjutása a nyolcaddöntőbe. Játékosként Xavi 25 trófeát nyert a csapattal, köztük négy Bajnokok Ligáját és nyolc bajnoki címet.
Forrás: részben MTI, Twitter, AS
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés