Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Folytatódhat a Barcelona újjáépítése, ezektől a játékosoktól szabadulhat meg Xavi a nyáron

Németh Dániel

Frissítve 08/06/2022 - 17:33 GMT+2

Legyen szó gazdasági döntésekről vagy a játékospolitikáról, a Barcelonánál mindkét téren rosszabbnál rosszabb döntéseket hoztak. A régi-új elnöknek, Joan Laportának tehát nincs egyszerű feladata, hiszen ezeket kompenzálva kell átalakítania a csapatot, miközben pénzből és időből egyaránt kevés áll a rendelkezésére.

Xavi és De Jong

Fotó: AFP

Még mielőtt azon törnék a fejüket, kikkel erősítsék meg a csapatot, előbb néhány játékost el kellene adni.

Xavi visszatérésével egyértelműen jó irányba indult el a Barcelona, viszont ahhoz, hogy ténylegesen visszatérjen az európai elitbe, még rengeteget kell dolgoznia az új vezetőségnek és a vezetőedzőnek. A munka ráadásul nem csak annyiból áll, hogy alaposan megerősítik a keretet a Xavi-féle játékhoz illeszkedő játékosokkal, de azoktól is meg kell szabadulni, akik nem szerepelnek a klublegenda terveiben.
Az Athletic összegyűjtött 11 játékost, akit valamilyen oknál fogva pénzzé kellene tennie a klubnak, még ha ez nem is tűnik egyszerű feladatnak.

Neto

Neto három szezont töltött el Marc-Andre ter Stegen cseréjeként azóta, hogy 26 millió euró ellenében csatlakozott a Valenciától, és csupán 21 mérkőzésen lépett pályára a katalánoknál. Az egyszeres brazil válogatott kapust már tavaly is megpróbálta elengedni a Barcelona, ám nem érkezett megfelelő ajánlat. A katalán sajtó szerint ezen a nyáron az Everton és az Aston Villa érdeklődik a játékos iránt, télen pedig a Flamengo jelentkezett be érte. Talán a hazatérésre van a legnagyobb esély, azonban még két év hátravan a szerződéséből, ami nem könnyíti meg az elküldését.

Sergiño Dest

Ronald Koeman kedvelte Dest játékát, Xavit azonban nem tudta meggyőzni az amerikai válogatott játékos, akit még Dani Alves is kiszorított a kezdőből. Dest ezzel a feláldozható játékosok közé került, a Barcelona pedig abban reménykedik, hogy visszaszerezheti a védőért két éve kifizetett 25 millió eurót. A 21 éves játékosért korábban a Chelsea mutatott érdeklődést, jelenleg azonban nem prioritás a jobbhátvéd poszt a londoniaknál, de a lehetséges állomáshelyek között tartják számon a Sevillát és a Bayern Münchent is. Dest ugyanakkor nem szeretne távozni, megkedvelte a klubot, szereti a várost, tavaly még építkezni is elkezdett.

Samuel Umtiti

Már 2018-ban, a világbajnokság után is felmerült a Barcelonánál a védő eladása, csakhogy a négy évvel ezelőtt kialkudott fizetését egyik érdeklődő sem volt hajlandó megadni. Tavaly januárban ezt a kontraktus 2026-ig meghosszabbították, mindezt kizárólag a könyvelés miatt, hogy a klub bejelenthesse Ferran Torres leigazolását. Umtitit továbbra is szívesen értékesítené a klub, de ezen a nyáron sem lesz egyszerű megszabadulni tőle, viszont egy kölcsön talán összejöhet, mely esetben megszabadulna a Barca a fizetésének egy részétől.
picture

Samuel Umtiti.

Fotó: Getty Images

Clement Lenglet

Lenglet a 2018-as átigazolása óta két korrekt szezont is lehúzott a Barcánál, azóta viszont az önbizalom és a forma terén egyaránt jelentős hanyatlás kísérte a játékát. Mivel még mindig csak 26 éves, várhatóan lesz némi érdeklődés a piacról, korábban pletykák szintjén a Tottenhammel, a Newcastle-lel, az Evertonnal és az Arsenallal is szóba hozták. A helyzetet Lenglet esetében is a hosszú távú szerződés bonyolíthatja (ami 2026-ig köti a klubhoz), az pedig valóságos csoda lenne, ha a Barca vissza tudná szerezni az érte kifizetett 36 millió euró nagy részét.

Óscar Mingueza

Az egykori La Masia-növendék tavaly 27 mérkőzésen kapott lehetőséget, többnyire még Koeman irányítása alatt. Mivel Xavi terveiben egyelőre nem szerepel, és nem keres horribilis összeget, az ő esetében viszonylag könnyű megoldani a klubváltást. A sokoldalú játékos szolgálataira Spanyolországban több csapat is számítana, köztük a Getafe és a Valencia, ám az egyelőre kérdéses, közülük bárki is meg tudja-e adni a Barcelona által megszabott 10 millió eurót.

Riqui Puig

A technikás középpályást nagyon szeretik a katalán szurkolók és a szakértők, az edzőinél azonban kevésbé volt népszerű, ráadásul időközben Pedri és Gavi is megelőzte a sorban. Mivel Xavi sem számol a játékossal, a nyár során a Barcelona megpróbálkozhat Puig elpasszolásával, annál is inkább, mivel csak egy év van hátra a szerződéséből. Korábban a Betis és a Celta Vigo is bejelentkezett érte, legutóbb pedig a Valencia kapcsán merült fel a neve.
picture

Riqui Puig (Barcelona)

Fotó: Getty Images

Miralem Pjanić

2020 nyarán a Barcelona és a Juventus elcserélt két játékost: előbbi Arthurt, utóbbi Pjanićot küldte az ellentétes oldalra, amely klasszikus pénzügyi trükközés volt a klubok részéről. A bosnyák játékosra igazából semmi szüksége nem volt a Barcának, ennek megfelelően többnyire a kispadon kapott lehetőséget, a mögöttünk hagyott idényt pedig már a Besiktasnál kezdte meg kölcsönben.
Pjanićot az Inter és a Napoli is szívesen látná, azonban a klubváltáshoz rengeteg pénzről kellene lemondania a középpályásnak, miközben a szerződéséből még két év hátravan. „Jelenleg úgy gondolom, hogy még két évet maradok a Barcelonánál, és kitöltöm a szerződésemet. Meglátjuk. Soha nem tudhatod” – mondta a játékos.

Frenkie de Jong

De Jong helyzete teljesen más, mint a listán szereplő többi játékosé, mivel a Barcelona (teljes joggal egyébként) arra számít, hogy érte jelentős összeget zsebelhet be. Xavi ugyan hosszabb távon is számítana a középpályásra, de tisztában van azzal, hogy a klub érdekében áldozatokat kell hozni, és ha valaki – például a Manchester United – kifizet érte legalább 86 millió eurót, akkor elengedhetik a játékost. De Jong egyébként a válogatott meccsek előtt cáfolta, hogy megszületett volna a megállapodás a felek között, és azt is hozzátette: szeretne a Barcelonánál maradni.

Francisco Trincão

2020 januárjában, amikor a klub 31 millió eurót fizetett Trincãóért, már igencsak nagy bajban volt a Barcelona. Tavaly nyáron aztán megpróbálták eladni, de végül csak egy kölcsönszerződést sikerült kialkudni, és a Wolverhampton Wanderershez került, ahonnan a katalánok – szintén kölcsönben – elhozták Adama Traorét. Rögtön fel is merült egy olyan lehetőség, hogy a két játékost egy az egyben elcserélik, ami Laporta szerint még megvalósulhat, ám ez a csere nem segítene a Barcelona anyagi helyzetén.
Az is kérdéses, hogy a Wolves igényt tart-e egyáltalán a portugál szélsőre, aki 28 mérkőzésen 2 gólt szerzett az angol bajnokságban. Trincão korábbi klubja, a Sporting szintén bejelentkezett, hogy elvinné kölcsönben a játékost, ám ez a verzió sem túl népszerű Barcelonában.

Martin Braithwaite

Braithwaite is azon játékosok közé tartozik, akikkel már közölte Xavi, hogy nem számol velük a továbbiakban, ennek megfelelően az idény második felében csak 10 percet töltött a pályán. A klubnál abban bíznak, hogy a dán válogatott játékost a közelgő világbajnokság motiválja majd annyira, hogy a több játéklehetőség reményében eligazoljon, és a hírek szerint a 2020 elején kifizetett 18 millió eurónak már a felével elégedettek lennének.
picture

Martin Braithwaite

Fotó: Getty Images

Braithwaite ugyanakkor azt mondta: még mindig hisz abban, hogy képes meggyőzni Xavit. „Nagyon jól érzem magam a Barcelonában. Keveset játszottam, de remek edzőm van, és tudom, hogy valószínűleg megkapom a lehetőséget, amennyiben továbbra is keményen dolgozok."

Memphis Depay

Depay felemás teljesítményt nyújtott azóta, hogy tavaly nyáron szabadon igazolható játékosként a klubhoz került, a 38 mérkőzésen szerzett 13 gólja azonban bőven kevésnek bizonyult, hogy megerősítse a helyét a kezdőben. A holland helyzetét nem segíti az sem, hogy a jelek szerint Xavi másfajta támadót favorizál, a télen Pierre-Emerick Aubameyang érkezésére bólintott rá, jelenleg pedig Robert Lewandowskit próbálják megszerezni, miközben Raphinha is képben van.
Depay szerződéséből már csak egy év van hátra, így ha pénzt akar látni belőle a Barca, ez az utolsó alkalom, amikor megteheti. „Otthon érzem magam Barcelonában, arra számítok, hogy visszatérek az új szezonra” – nyilatkozta a héten Depay.
Forrás: Athletic

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés