Időbe telt, mire beilleszkedett, mostanra viszont a Real Madrid egyik legveszélyesebb támadójává lépett elő Vinícius Júnior, aki a vasárnapi El Clásicón is meghatározó szerepet játszhat.


Már az első labdaérintéseitől kezdve nyilvánvaló volt, hogy a brazil játékosban elképesztő potenciál rejlik, és idővel a sebessége és a cselezési készségei komoly fejtörést okozhatnak az ellenfél védőinek. Gyakran mégis inkább a rosszindulatú tréfák kereszttüzébe került, amihez a kapu előtti rossz döntései, illetve a cseleinél is látványosabb hibái szolgáltatták az alapot. Valamint az, hogy már a kezdetektől fogva meglehetősen nagy volt a felhajtás körülötte, nem kis részben a madridi média miatt.
UEFA Bajnokok Ligája
A Barcelona 19-re fog lapot húzni, a Juventus szinte el sem találta a kaput
23/11/2021 22:15
A helyi sajtó lelkesebb része Lionel Messihez hasonlította, a valaha volt egyik legjobb játékoshoz (ráadásul az ősi rivális legendájához), ami minden szempontból túlzásnak bizonyult, nem utolsósorban teljesen feleslegesen céltáblává tették a fiatal játékost. Vinícius teljesítményének az sem tett jót, hogy Cristiano Ronaldo távozását követően még nagyobb figyelem irányult a támadókra, a brazil pedig rengeteg kritikát kapott a naiv labdavesztések, a nyomás alatti teljesítménye, illetve a gyenge lövések miatt.

Nem is csoda, hiszen Ronaldo évei után elég látványos volt a kontraszt.

Vinícius szokatlanul korán került a Real Madridhoz, hiszen a klub általában kész sztárokkal szokta feltölteni a keretét, a brazil viszont a 45 millió eurós árcédula ellenére inkább csiszolatlan gyémántnak számított. Tudták azt Madridban is, hogy a brazillal szemben türelemre van szükség, és előbb vagy utóbb ezen a szinten is beérik a játéka; minden jel arra utal, hogy ehhez három év kellett. Jelenleg ugyanis Karim Benzema mellett Vinícius a madridiak legfontosabb támadója, és nem csak a gyengülő keret miatt.

Karim Benzema és Vinícius Júnior

Fotó: Getty Images

Ebben az idényben 11 mérkőzésen 7 gólt szerzett, a bajnokságban ötször volt eredményes, ráadásul ezek egytől egyik akciógólok voltak. Csak összehasonlításképp: a Barcelona első számú támadója, Memphis Depay csak négyszer volt eredményes, kettőt ráadásul büntetőből lőtt. Vinícius a vasárnapi El Clásicón is központi szerepet játszhat, a Barcának az ihletett formában futballozó Benzema mellett elsősorban az ő semlegesítését kell megoldania. Nagy változás ahhoz képest, hogy pár hónapja még a nevetség tárgya volt.
A brazil szélső az előző idényben 49 mérkőzésen csak hatszor volt eredményes, de időnként azért sikerült megmutatnia – mintegy a mostani szezonban látottakat előrevetítve – micsoda lehetőségek rejlenek benne. Legemlékezetesebb mérkőzését a Liverpool ellen játszotta, amikor is egy hathónapos gólcsendet megszakítva bevette az angolok kapuját, rögtön kétszer is. Nem kizárt, hogy az ottani tapasztalatok, hogy egy nagy mérkőzésen sikerült döntő tényezővé válnia, segítettek neki a további fejlődésben.
Ebben a szezonban ugyanis sikerült állandósítania a formáját, rengeteget javult a befejezésekben, pontosabban passzol, és – ami talán a legfontosabb – mostanra mintha fejben is feldolgozta volna, hogy a Real Madrid futballistája. Ezen a héten a Bajnokok Ligájában volt már egy remek mérkőzése, két góllal és egy gólpasszal zárt a Shakhtar Donetsk ellen, a második találatát pedig egy fantasztikus szóló után szerezte, amivel a legnagyobbakat sikerült megidéznie.

Szokása szerint a bal oldalról cselezett a pálya közepe felé, átfűzte magát a középpályásokon, majd kicselezett egy védőt is a tizenhatoson belül, mielőtt ballal felvarrta a labdát a felsőbe. Pár hónappal ezelőtt még nem biztos, hogy sikerült volna neki egy ennyire magabiztos befejezés, most magától értetődő könnyedséggel megoldotta.

„Csak 21 éves vagyok. Rengeteg időm van, hogy nagy játékos legyek, de hiszem, hogy ennél a klubnál az lehetek. Keményen dolgozok. Néha nem jön össze, de ez teljesen normális, én tovább próbálkozom, a gólok pedig jönni fognak. Már hét találatnál járok, ami több, mint amit az előző idényben szereztem” – fogalmazott Vinícius a meccset követően. Ma már valószínűleg a társak is jobban bíznak benne, mint egy évvel ezelőtt, amikor Benzema azt tanácsolta Ferland Mendynek, inkább ne keresse labdával a brazilt.
„Anyám életére esküszöm, ellenünk játszik” – fogalmazott akkor. Nemrég egészen más hangot ütött meg: „Fiatal, mindent megérdemel, amit most kap. Az életkorához képest nagyszerű játékos. Gólokat szerez és gólhelyzeteket alakít ki, mindannyian azt reméljük, hogy így folytatja.” Volt már rá példa, hogy Clásicón is eredményes volt, a 2020 márciusi rangadón az ő találatával szerzett vezetést a Madrid Quique Setién Barcelonájával szemben, bár azt hozzá kell tenni, a lövése irányt változtatott, és úgy került a kapuba.
Formajavulásában nagy szerepet játszhatott Carlo Ancelotti is, aki szó szerint a legegyszerűbb tanáccsal fordult a játékoshoz: azt kérte tőle, ne gondolkodjon túl sokat a kapu előtt, válassza mindig a leginkább kézenfekvő megoldást. „Nem vagyok varázsló” – mondta az olasz szerényen. „Csak egy edző, akinek az a feladata, hogy önbizalmat adjon a játékosainak, ami ahhoz szükséges, hogy kihozzák a képességeik legjavát.” Ancelotti pedagógiai érzéke mellett az is segíthetett, hogy a támadó egy ideje sportpszichológussal dolgozik.
Viníciusnak természetesen mostanság is voltak gyengébb mérkőzései, becsúszott például egy négymeccses góltalan széria a Mallorca, a Villarreal, a Sheriff és az Espanyol ellen. „Úgy tűnik, hogy Vinícius Júnior minden patront ellőtt a hatékonyság terén abból, amit a szezon elején láthattunk tőle” – állapította meg borúsan a Marca. Bár a Mallorcát az ő találatai nélkül is magabiztosan, 6-1-re verte a Real, a többi mérkőzésen fontos pontokat hullajtott a Real, és Vinícius pontossága kétségtelenül nem volt az igazi.
A Shakhtar elleni produkcióját látván viszont joggal bízhatnak a madridiak abban, hogy ismét felszálló ág következik a brazil játékosnál.
Forrás: Goal

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Labdarúgás
Messi, Mbappé és Haaland nyomában - a Barcelona már lestipistopizta a jövő nagy ígéretét
23/11/2021 18:45
UEFA Bajnokok Ligája
Xavi fontos meccsen mutatkozik be a BL-ben, a csoportelsőség lesz a tét Manchesterben
23/11/2021 16:08