Egy edzőváltás nem fogja varázsütésre megoldani a Barcelona problémáit

Hosszas szenvedés után elszánta magát a lépésre Joan Laporta, és menesztette Ronald Koemant a vezetőedzői posztról. Az utolsó lökést a Rayo Vallecano elleni vereség és az elbukott El Clásico adta meg, de a döntés érett már egy ideje, hiszen az eredményesség és a mutatott játék sem utalt arra, hogy a holland szakvezető fogja kivezetni az erdő sűrűjéből a klubot. Koeman bicskája beletörött a feladatba, de ez nem csak az ő hibája: szinte lehetetlen küldetést vett a nyakába.

Barcelonában igazából évek óta keményen dolgozott a vezetőség azon, hogy a klub elinduljon a lejtőn, csak egészen mostanáig volt egy Lionel Messi a csapatban, aki többé-kevésbé elrejtette ezeket a problémákat. De ő is csak többé-kevésbé, hiszen egy ilyen játékossal a fedélzeten az a minimum, hogy folyamatosan a Bajnokok Ligája-győzelemért harcol a csapat, ehhez képest 2015 óta egyetlen döntőt sem játszott a Barca a sorozatban, noha az argentin nem egyszer extra teljesítményt tett a közösbe.

Pénz látszólag bőven volt, hiszen a bevételek terén évről évre többet könyvelhetett el a klub, és az átigazolási piacon is tartotta a lépést a Paris Saint-Germain diktálta nagyságrenddel. Ez már önmagában hiba volt, elvégre a katalánok mögött nem áll egy konkrét olajállam, ami akár különböző trükkök segítségével képes megtámogatni a klubot, ha épp megszorulna anyagilag, de ezt azzal sikerült tetézni, hogy az átigazolási piacon sorban hozták a rossz döntéseket.

Azóta, hogy a PSG általános megdöbbenést kiváltva kifizette Neymar 222 millió eurós kivásárlási árát, a katalánok háromszor döntötték meg az átigazolási rekordjukat, mindhárom esetben jócskán 100 millió fölötti összeget elköltve. Azon a nyáron Ousmane Dembélét vásárolták meg a Borussia Dortmundtól, rá fél évre érkezett Philippe Coutinho (hivatalosan mindketten 135 millióért), 2019 nyarán pedig Antoine Griezmannra vert el a klub 120 milliót.

És ezek a transzferek csak a jéghegy csúcsát képezik, a pazarló költekezések közé sorolhatjuk – a teljesség igénye nélkül – André Gomes, Paco Alcácer, Malcom vagy épp Francisco Trincao leigazolását, akik sokba kerültek, és nem sokat tettek hozzá a csapat játékához. Ez azért nagy probléma, mert egyes posztokon bizony ráfért volna az erősítés vagy a vérfrissítés a Barcelonára, de következetesen a célokhoz mérten gyengébb képességű vagy rossz profilú játékosokat szerződtettek.

Annak az összegnek, amit ezekre a játékosokra szántak, már a töredéke is nagyon jól jönne a jelenlegi Barcelonának, amely Josep Maria Bartomeu irányításával 1,35 milliárd eurós adósságot halmozott fel. Mindenekelőtt tehát ezt kell rendezni ahhoz, hogy a katalánokat ismét a világ legjobbjai között tarthassák számon, egy ilyen klubnál ugyanakkor, ahogyan Laporta foglalkozott: „Nincs olyan, hogy átmeneti év.”

Koemanra hárult tehát Messi pótlásának a felelőssége, az új játékrendszer kialakítása, a fiatalok beépítése, mindezt úgy, hogy anyagi támogatásra nem számíthatott, a látványos és eredményes játék pedig mindennapos elvárás. A holland edző szakmai képzettségével kapcsolatosan egyébként is lehettek kétségek, hiszen eleve nem a legmagasabb polcról emelték őt le, klubszinten a Barcelona előtt Premier League-középcsapatoknál alkotott maradandót.

Valószínűtlen, hogy bárki is azt gondolta volna, Koeman lesz az a szakember, aki némileg feléleszti a Barcelona identitását, visszakormányozza a Barcajax-iskola hagyományaihoz, és önmagában is árulkodó, hogy végül rá esett a választás. A sokat emlegetett kultúra miatt eleve speciális kritériumoknak kell megfelelnie az edzőnek, ami alapból is nehezíti a folyamatot, és már azt sem mondhatjuk, hogy a Barcelona kispadja vonzó célpont lenne az edzők körében.

Marad tehát az, amit az előző két edző esetében láthattunk: a klubvezetés kénytelen egy vagy két szinttel lejjebb keresgélni lehetséges jelöltek után, aminek viszont kétséges a kimenetele. Talán csak egy olyan ember volt, aki szinte valamennyi alkalommal a lista legtetején szerepelt: az a Xavi, akit a klub történetének egyik legnagyobb játékosaként keveseknek kell bemutatni, és aki a visszavonulása óta Katarban edzősködött.

Quique Setién és Koeman kinevezése előtt egyaránt voltak puhatolózó tárgyalások, Xavi azonban mindkét ízben úgy érezte, nem áll még készen a feladatra. Döntésében valószínűleg ennél sokkal fontosabb szerepet játszott a bizonytalan háttér, ő nyilvánvalóan pontosan látta, hogy a Bartomeu-éra a végéhez közeledik, és nem akarta elkötelezni magát egy ennyire kétes projekthez. Most legalább tisztábban látni, milyen helyzetben is van a klub, ami az elvárásokat is meghatározhatja.

Jelenleg ugyanis kevés károsabb dolog létezik annál, mint trófeákban megfogalmazott elvárásokkal fordulni az edző felé. Ez a keret már Messivel a fedélzeten sem volt igazán erős – legfeljebb Spanyolországon belül számított versenyképesnek – nélküle pedig szintekkel lett gyengébb, a helyén játszó Memphis Depayra mondjuk találóan illene a „szegény ember Lionel Messije” jelző. Ezt a válságot nehéz lesz erőből megoldani, türelemre és fájdalmas, hosszú építkezésre van szükség.

Ez egyúttal egyébként egy lehetőséget is rejt magában, aminek valamelyest látni már a hatását: vissza lehet térni az időközben elfeledett gyökerekhez, a La Masia akadémia játékosaihoz (pénz hiányában ezt a kényszer is diktálja) és a labdabirtoklásra épülő focihoz. A sikereket (rövid távon legalábbis) ebben kell elsősorban mérni: hogy le tudja-e fektetni az új edző azokat az alapokat, amelyek később hozzájárulhatnak a győzelmekhez. Ehhez viszont szükség lehet néhány évre.

Xavi ilyen szempontból ideális választás lehet, vele szemben nagyobb lenne a türelem, mintha egy külsős érkezne, ideológia tekintetében pedig mindent megtestesít, amit csak a Barcelonánál kívánhatnának. Joggal lehet ugyanakkor félteni is: ez a munka még a legrutinosabb, legfelkészültebb szakembereknek is kemény feladat lenne, hát még egy olyan edzőnek, aki most szándékozik belekóstolni a topligás futballba.

A legendás középpályás 2019 óta dolgozik a katari bajnokságban szereplő Al-Sadd SC vezetőedzőjeként, minimális tapasztalata tehát van a keret menedzselése terén. A katari bajnoki címekből és a kupagyőzelmekből nehéz lenne következtetni, milyen szinten tart jelenleg, tekintve, hogy ez a bajnokság valahol a spanyol negyed-ötödosztály szintjén mozog, az Al-Sadd kerete pedig egy spanyol másodosztályú középcsapat erősségének felel meg.

Xavi tehát egy olyan közegben dolgozott, amelyben relatíve könnyű dolga volt, az sem mellékes, hogy egy erős csapatot vett át: az érkezése előtt az Al-Sadd 100 rúgott góllal lett bajnok. Ez az elképesztő szám (Katarban 22 fordulóból áll a bajnokság) Xavi első szezonjában megfeleződött, és csak a második idényére társult a labdabirtoklásra épülő stílusa eredményességgel, ekkor viszont veretlenül megnyerték a bajnokságot.

Ebből talán leginkább azt lehet kiolvasni, hogy Xavinak – amennyiben ő veszi át az irányítást – időre lesz szüksége, hogy az elképzeléseit megvalósíthassa, még akkor is, ha a filozófiai alapok nyilván sokkal inkább adottak, mint az Al-Saddnál voltak. Csodát mindenesetre tőle sem lehet várni, inkább lassabb, megfontoltabb építkezést, amely visszavezeti a Barcelonát a gyökereihez és idővel a múltjához méltó eredményességhez is.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.