Brazília és Marokkó a csoportelsőségre, Skócia a történelmi továbbjutásra hajt - ELŐZETES
A világbajnokság B csoportjában Skócia labdarúgó-válogatottjának története során először le kellene győznie az ötszörös győztes brazil csapatot ahhoz, hogy első alkalommal ott legyen az egyenes kieséses szakaszban.
A matematika alapján ugyanakkor az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban zajló viadal csoportküzdelmeinek zárófordulójában mindkét együttes számára elegendő lehet egy döntetlen, hiszen a már biztos búcsúzó Haiti együttesét egyaránt legyőzte, négy ponttal pedig szinte biztosan tovább lehet jutni a nyolc legjobb csoportharmadik között.
Ugyanakkor a brazilok egészen biztosan a győzelemre hajtanak majd, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen pozícióból várhatná a gárda az egyenes kieséses szakaszt.
A két együttes eddig nyolc alkalommal találkozott egymással, a brazilok hatszor nyertek két döntetlen mellett, világbajnokságon 1982-ben és 1998-ban is a Selecao diadalmaskodott.
A csoport másik mérkőzésén a brazilokhoz hasonlóan négypontos, az előző világbajnokságon elődöntős marokkóiak Haiti legjobbjaival találkoznak, és lehetőleg nagy arányú győzelmet kellene aratniuk ahhoz, hogy elsőként menjenek tovább a négyesből.
A további program:
3. forduló:
június 25., csütörtök: Skócia-Brazília, Miami 0.00
Brazília és Marokkó a csoportelsőségre, Skócia a történelmi továbbjutásra hajt - ELŐZETES
A további program:
korábban:
A csoport állása: