Carlo Ancelotti még mindig a világ legjobb edzője, mégis meg fog bukni a brazil válogatott kispadján

1994-ben, az akkori amerikai világbajnokságon Brazília hiába szerezte meg a negyedik csillagot. Carlos Alberto Parreira játéka szakított az addigi hagyományokkal, a "joga bonitóval" és helyette egy pragmatikus, szervezett európai stílusú védekező csapatot készített.

Dunga és Mauro Silva szűrték meg az ellenfél támadásait. Szinte egyáltalán nem vettek részt a támadásokban, a feladatuk a labdaszerzés volt. A gólszerzést pedig szinte kizárólag a Romário, Bebeto csatárduó egyéni villanásaira bízták. Brazília a hét vb-mérkőzésen összesen 3 gólt kapott. A csoportkörben egyet Svédország ellen; az egyenes kieséses szakaszban, a Hollandia elleni negyeddöntőben kettőt. A lehetőségek maximalizálása helyett az ellenfelek lehetőségeinek a minimalizálása lett a cél.

A döntőben Olaszország ellen egy 0:0-s döntő után végül hosszabbítás után 11-esekkel nyertek a brazilok. Bár Baresi és Massaro is kihagyta a saját büntetőjét, mégis mindenki Roberto Baggio kapu fölé bombázott labdájára emlékszik.

Carlos Alberto Parreira a torna után a sok kritika miatt végül önként távozott a pozícióból.

A lemondásakor így fogalmazott: ”Brazíliában szövetségi kapitánynak lenni olyan, mintha az ember egy elektromos székben ülne. Megnyertük a világbajnokságot, teljesítettük a küldetést, de a kritika és a nyomás nem szűnt meg. Úgy érzem, elértem a csúcsot, és a saját mentális egészségem érdekében itt az ideje átadni a helyet.”

Évekkel később, a stílust ért vádakra így reagált: ”A brazilok azt akarják, hogy úgy nyerjünk, mint 1970-ben. De a futball megváltozott. Ha nem vagy szervezett, ha nem zárod le a területeket, ma már nem nyerhetsz. Én nem a szép játékért kaptam a fizetésemet, hanem azért, hogy Brazília világbajnok legyen. Megtettem.”

Ezt a terhet vállalta magára Carlo Ancelotti, amikor elfogadta ezt a pozíciót.

Ancelotti futballfilozófiája alapvetően az alkalmazkodásra alapul. Nem az ő játékstílusához és rendszeréhez keres játékosokat, hanem ő alkalmazkodik a játékosok képességeihez és így építi fel a csapatait. Képes teljesen átalakítani a csapatait a sztárjátékosai érdekében. A Real Madridnál Bellinghamnek talált új posztot, az AC Milanban Pirlo kapott mélységi irányító szerepkört.

Emiatt képes folyamatosan javítani a hibáit és újragondolni a rendszereket, szerepköröket és funkciókat. A kulcsszó az egyensúly. A stabil védekezésből kiinduló, gyors és direkt támadások híve, amelyekben a kreatív játékosok szabad kezet kapnak a pálya utolsó harmadában. Ez passzol a "joga bonito" örömfoci érzéshez, de azért megfelelően szervezett is tud maradni mellette.

Emellett ott van az ego-menedzsment, amiben talán nincs nála jobb a világon. Híresen jól kezeli a legnagyobb sztárokat és egyben tud tartani minden öltözőt. Ahol nincsenek belső harcok, hanem csapategység van.

A Marokkó elleni első mérkőzésen Brazília szenvedett szinte mindennel. A helyzetek kialakításával, az átmenetek levédekezésével, a baloldali dinamika teljes hiányával és a középpályás védekezés eredménytelenségével, a területek megfelelő elosztásával és a szélső védők megfelelő feladatával is.  Bruno Guimarães 15 perc után úgy kapkodta a levegőt, mintha nem lenne hozzászokva ehhez a tempóhoz. Miközben a Premier League egyik legintenzívebben játszó csapatának az egyik legfontosabb eleme. Nem az volt a meglepetés, hogy hátrányba kerültek, hanem az, hogy egyáltalán ki tudtak egyenlíteni az első félidőben. Ez egyébként inkább volt köszönhető Vinicius zsenialitásának, mint bármiféle tudatosságnak. Ezeket a gondokat persze Ancelotti is érzékelte és még a mérkőzés közben többször átszervezte a csapatot.

Egyrészt Roger Ibañez kikerült a csapatból és a helyét Danilo vette át. Amikor Brazília támad, Danilo gyakran nem fut fel a vonal mellett, hanem behúzódik középre Marquinhos és Gabriel Magalhães mellé. Ezzel a csapat labdabirtoklás közben gyakorlatilag egy háromvédős struktúrára vált át, ami meggátolja, hogy az ellenfelek veszélyes kontrákat vezessenek. Mivel Danilo fizikálisan már nem képes egymaga bejátszani a teljes jobb szárnyat, Ancelotti a passzjátékára és a higgadtságára helyezte a hangsúlyt. Danilo 94.7%-os pontos passzmutatóval rendelkezik a vb-n és a hosszú labdái is 58.3%-osak. Ez az építkezés miatt rendkívül fontos a jobb oldalon.

Bruno Guimarães szerepköre is megváltozott a csoportmeccsek alatt. Korábban a brazil középpályán a stabilitás és a labdaszerzés volt az elsődleges feladata Casemiro mellett. Az utóbbi meccsek alatt azonban ő lett a csapat szellemi központja, aki a védelem elől indulva diktálja a játék ritmusát. Nem csupán rombol, hanem a kiváló helyzetfelismerésének köszönhetően nyomás alatt is képes megtartani és tisztára játszani a labdát. Ugyanakkor nem ragad le a középpálya közepén. Amikor a brazil szélsők széthúzzák az ellenfél védelmét, Bruno zseniálisan lép be a tizenhatos előtti üres zónákba. Nem rohan be vaktában a büntetőterületre, hanem kissé visszalépve, a második hullámból indít kulcspasszokat vagy ível a hosszú oldalra. A csoportkör 3 mérkőzésén 3 gólpasszt osztott ki, amivel a brazil csapat legkreatívabb tagjává vált. Ez jól látszik érintéseinek a helyén is.

Ami talán a legtöbbet változott, az Lucas Paquetá szerepköre. Marokkó ellen még a jobbszélen kezdett, Skócia ellen már a baloldali félterületben volt fontos szerepe. Raphinha sérülése után Rayan került be a brazil csapatba, aki energikus, rengeteget fut és képes bejátszani a jobboldalt. Paquetá viszont átkerült a baloldali félterületbe. A balra tolódása tökéletes egyensúlyt teremtett a két szélső támadózóna között és sokkal jobban ki tudja használni a szocio-affektív kapcsolat előnyeit. Vinicius és Paquetá gyerekkori barátok. Ezt a kapcsolatot ügyesen aknázza ki Ancelotti. Az érzelmi összekapcsolódásnak is köszönhetően, amikor Lucas Paquetá megkapja a labdát és még fel sem néz, de már tudja, hogy Vinícius Júnior milyen szögben és sebességgel indult meg a védők mögötti üres területre. Egy ilyen kapcsolat esetén bátrabban és szívesebben is passzolnak egymásnak a játékosok. A kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően a teljes baloldali támadójáték hatásosabbá vált.

Carlo Ancelotti érkezése előtt Vinicius Júnior 39 mérkőzésen szerepelt a Seleçãóban. Ezalatt összesen 6 gólt szerzett. 6 év alatt 6 gól… 0.15-ös gólátlag 90 percre bontva. Sok mindent lehet erre mondani, de ezek egyike sem lenne túl pozitív. Viszont az olasz edző érkezése óta lejátszott 13 találkozón már 7 gólnál jár, ebből 4-et a mostani vb-n szerzett, ami 0.53-as gól átlag 90 percre bontva. Vinicius esetében ez a hatás már egyszer látható volt a Real Madridban is. Carlo Ancelotti érkezéséig Vinicius tipikus példája volt annak a játékosnak, aki ugyan jól cselez, jól kerül helyzetbe, de a kapu előtti döntései botrányosak. A 123 meccsen szerzett 14 gólja remekül árulkodik erről. Azóta nem volt olyan szezonja, ahol a bajnokságban és a BL-ben összesen ne szerzett volna minimum 22 gólt. Nem kérdés, hogy Ancelotti keze van a dologban. Aki egyrészt a nyugalmat ültette el a befejezéskénél Viniciusban, másrészt a töretlen bizalmat is megadta neki.

”Amikor 2021-ben megérkeztem a Real Madridhoz, egy látványos tehetséggel megáldott játékost találtam. Ehhez a tehetséghez azonban az évek során képes volt rengeteg új dolgot hozzáadni: a védők lerázását és a sokkal nagyobb hatékonyságot a kapu előtt. Ezt elképesztő napi munkával és edzésmunkával érte el” – mondta róla Carlo Ancelotti.

Vinicius játékában azonban megjelent valami, amit nagyítóval is nehéz megtalálni, amikor a Real Madridról van szó. Ez pedig a védekezés. Nem lazsál, nem húzza ki magát a feladat alól és ennek vannak látványos számai is. Az eddigi három csoportmeccsen van 2 tiszta szerelése, 6 visszaszerzett labdája, 1 ellenfél térfélen szerzett labdája és szerintem árulkodó a 4 elkövetett szabálytalanság is az ellenfél térfelén. Persze ezek az adatok nem kimagaslóak és Bukayo Saka ezeket a számokat túlzás nélkül 90 perc alatt hozza az angol válogatottban, de a helyén kezelve a dolgot ez óriási fejlődés.

Ami még nagy talány volt az a 9-es pozíció kérdése. Marokkó ellen még Igor Thiago mellett rohamozott Vinicius 4-4-2-ben, aztán ezen is okosan változtatott Ancelotti. Thiago a Brentfordban ahhoz szokott hozzá, hogy a tizenhatoson belül várja a labdákat és kiszolgálják a társak. A válogatottban viszont teljesen elszigetelődött. Marokkó ellen mindössze 16-szor ért labdába és 5 passza volt, mielőtt a 61. percben lecserélték. Matheus Cunha viszont folyamatosan visszalép a középpályára labdákért, vagy kihúzódik a szélre. Ezzel a mozgással teljesen összezavarja az ellenfél belső védőit, akik nem tudják, hogy kövessék-e őt, vagy maradjanak a pozíciójukban. Területet nyit a helyére befutó szélsőknek. Ebből profitál Vinicius és Rayan is. Emellett a befejezései is nagyon ülnek. Bár az igazat megvallva ebben azért elég nagy a felülteljesítés. 1.22-s xG-re rúgott 3 gólt, így kérdéses, hogy fenntartható-e ez a gólmennyiség.

Az egyetlen igazán nagy kérdés Neymar visszatérése maradt. Nem azért, mert kétséges lenne a kvalitása, hanem mert Brazília jelenlegi támadószerkezete most működik. Neymar jelenléte viszont szinte automatikusan átírná ezt az egyensúlyt. Ancelotti egyik legnagyobb döntése éppen az lehet, hogy ellenáll-e annak a nyomásnak, amit Neymar státusza jelent Brazíliában. Mert bár továbbra is zseniális játékos, a jelenlegi rendszerbe nem biztos, hogy kezdőként illeszkedik a legjobban.

Carlo Ancelotti remekül ismerte fel a csapat hiányosságait és hibáit, ezekre jól reflektált, mégis vannak csapatok, akik egyelőre előrébb járnak a braziloknál. Didier Deschamps és Lionel Scaloni csapata előrébb jár szervezettebb és jóval kevesebb kijavítandó hiba mellett 100%-os teljesítménnyel állnak eddig. Ha pedig a brazil csapat nem nyeri meg a világbajnoki címet, akkor bármennyire is jól végzi a munkáját, Carlo Ancelotti bukásra van ítélve.