Így kezdte meg Carlo Ancelotti a brazil labdarúgó-válogatott felvirágoztatását

Az ötszörös világbajnok brazil válogatott élére kinevezett Carlo Ancelotti a június eleji vb-selejtezőkön mutatkozott be a Selecao kispadján. Az utóbbi időben leginkább csak szenvedő brazilok egy döntetlent és egy győzelmet szállítottak az olasz sikeredző első két meccsén.

Mostantól Sir David Beckham - A legendás angol focistát lovaggá ütötték

Videó forrása: SNTV

Mindez elegendő volt ahhoz, hogy matematikailag bebiztosítsák helyüket a jövő évi világbajnokság mezőnyében, és az új kapitány nyugodtan keresse a játékosokat a vb-csapatába.
Az elmúlt időszakban gyakoriak voltak a hullámvölgyek és a kapitányváltások a brazil válogatottnál, a csapat eredményei folyamatosan hagytak kívánni valót maguk után. Azt követően, hogy Tite a 2022-es vb után hat év elteltével távozott a posztról, az utóbbi két és fél évben három szakember is vezette a csapatot – összességében sikertelenül. Az U20-as válogatottól beugró Ramón Menezes három, az ezzel párhuzamosan a Fluminensét is irányító Fernando Diniz hat, Dorival Júnior pedig 16 mérkőzésen ült le a kispadra.
Miután a brazilok március végén megszégyenítő, 4-1-es vereséget szenvedtek a nagy rivális Argentínától, a szövetség megelégelte a sehova nem vezető félmegoldásokat és a hazai szakemberek helyett egy külföldi nagyágyúra vetette ki a hálóját, amikor májusban kinevezte a Real Madridtól távozó Carlo Ancelottit.
"Mindig is erősen kötődtem a brazil válogatotthoz. Kemény munkát fogunk végezni, hogy Brazília ismét világbajnoki címet szerezzen. Büszke vagyok, mert a világ legjobb csapatát vezethetem" – szögezte le az olasz sikeredző a bemutatkozó sajtótájékoztatón.
picture

Carlo Ancelotti

Fotó: Getty Images

Ancelotti a labdarúgás történetének első olyan edzője, aki csapataival mind az öt európai topbajnokságot megnyerte legalább egyszer. Továbbá egyedülállónak számít abban a tekintetben is, hogy edzőként ötször hódította el a Bajnokok Ligáját – kétszer az AC Milannal, háromszor a Real Madriddal jutott a csúcsra a sorozatban. A 30 éve edzősködő szakembernek most azonban egy, még számára is ismeretlen területen kell helytállnia: először vezethet válogatottat.
A 66 éves tréner az első brazil keretében újra számolt egykori realos játékosával, a válogatottnál az elmúlt másfél évben mellőzött Casemiróval. Természetesen Ancelotti olyan tapasztaltabb húzóembereket is meghívott, mint Marquinhos, Alisson Becker, Raphinha vagy Alex Sandro, míg korábbi madridi labdarúgói közül került be a névsorba Vinícius Júnior. Ellenben Rodrygo ezúttal sérülés miatt hiányzott, csakúgy, mint a Santosban is egyre gyakrabban harcképtelen Neymar.
Az új kapitánynak cseppet sem lehetett könnyű dolga, hiszen a júniusi vb-selejtezőkön rögtön két kellemetlen ellenféllel mérkőztek meg. Ráadásul a brazil közvélemény a korábbi fiaskók után nyilvánvalóan azonnal eredményeket várt tőle, így némi nyomás is lehetett rajta. Az Ecuador elleni első mérkőzésen gól nélküli döntetlen született, miután a brazilok nem tudtak fogást találni a dél-amerikai vb-kvalifikációban a pontlevonása ellenére (!) második helyen álló, s mindvégig rendkívül egységes csapat benyomását keltő ellenfélen. Ugyan a brazilok több ígéretes akciót vezettek, a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak. Casemiro reaktiválása az első meccs alapján kiváló húzásnak bizonyult.
A Manchester United 33 éves labdarúgója stabilitást biztosított a középpályán, kiváló mezőnymunkája mellett pedig a támadásokat is aktívan támogatta, egyszer helyzetbe került, és hat sikeres passza volt a pálya utolsó harmadában, ezzel a második legtöbbet jegyezte az egész meccsen. A két szélső védő, Vanderson és a veterán Alex Sandro hatékonyan lépett fel az akciókhoz. Ellenben a bal szélen Vinícius Júnior a nagy igyekezet ellenére kevésszer tudott csak helyzetbe kerülni, a jobb szárnyon Estevao pedig kifejezetten súlytalanul mozgott. Elmondhatjuk, hogy tipikus első meccset játszottak, melyen nem működött minden. Olyan ellenféllel találkoztak, amely ellen az egy pont egyáltalán nem rossz eredmény – bár győzni nem sikerült, legalább a blamát is elkerülték. Ecuador az előző hét hazai vb-selejtezőjéből ötöt megnyert és kétszer játszott döntetlent, miközben csupán két gólt kapott.
Öt nappal később Ancelottiék újabb mérkőzést játszottak, és Paraguay 1-0-s legyőzésével kijutottak a világbajnokságra. A tréner első hazai meccsén a brazilok a 4-3-3-as alapfelállás helyett immár 4-2-3-1-gyel álltak ki, ami azt jelentette, hogy tulajdonképpen négy játékosuk rohamozott az első hullámban. A házigazdák végig mezőnyfölényben futballoztak, jóval több támadást vezettek és bár kísérték kisebb-nagyobb pontatlanságok az építkezésüket, összességében kimondottan lendületesen, látszólag könnyedén játszottak, amit mostanában kevésszer láthattunk tőlük. A veterán Roberto Fernández kapus az első félidő végéig tartotta védéseivel a gól nélküli döntetlent, a 44. percben azonban Matheus Cunha megindulását követően Vinícius Júnior közvetlen közelről bekotorta a brazilok vezető gólját. (A Real szélsője a gólja után megölelte az edzőjét és neki ajánlotta a találatot.)
picture

Vinicius Junior, Bruno Guimaraes

Fotó: Getty Images

Az előny birtokában még inkább magabiztosan játszhattak, Paraguay egyetlen kaput eltaláló lövést regisztrált a 90 perc alatt. A támadó szekcióban Vinícius ezúttal az előretolt ék szerepét töltötte be, ahol bár kevesebbet volt játékban, de eredményes tudott lenni, miközben a kezdőbe újonnan bekerülő hármas (Raphinha, Cunha és Martinelli) minden tagja aktív szerepet játszott a támadásépítésekben, nemkülönben Casemiro és Bruno Guimaraes szűrőpárosa, akik elég gyakran már a kezdeti stádiumban megakadályozták az Albirroja ellenakciójának kialakulását, ketten együtt tíz labdát szereztek. A fontos győzelem és a kvalifikáció bebiztosítása megnyugtathatja a hányattatott hónapok után a csapatot. A siker értékét növeli, hogy Paraguay a Gustavo Alfaro tavaly augusztusi kinevezése óta lejátszott kilenc meccsen megőrizte veretlenségét, a brazilok tudták most először legyőzni őket aktuális kapitányukkal.
Ancelotti színre lépésének eredménye eddig leginkább a brazil válogatott tagjainak motivációjában nyilvánult meg. Amíg korábban a csapat gyakran tanácstalannak tűnt, addig az elmúlt 180 percben mindvégig meggyőződéssel tették a dolgukat. Az olasz szakembertől már megszokhattuk, hogy szeret szabadságot adni a játékosainak, akik élvezik a bizalmát – a braziloknál ez kiváltképp célravezető lehet. Ugyan az első fellépésen több hibával játszottak és Ecuador kemény ellenfélnek bizonyult, a második találkozón egyértelműen rá tudták erőltetni akaratukat a passzívabb ellenfélre és egy góllal a maguk javára fordították a meccset. Bizakodásra adhat okot, hogy az elmúlt időszakban Neymar távollétében rendre szárnyaszegett csapat Casemiro személyében (régi-)új hadvezérre lelt és a második találkozón a támadónégyes tagjai is több mint ígéretesen működtek együtt. Amennyiben ezt folytatják, akkor joggal bízhatnak a mielőbbi felemelkedésben.
"A modern futball az intenzitásról szól mind labdával, mind labda nélkül. A letámadás nagyon fontos, mert nem engedi az ellenfélnek, hogy úgy játsszon, ahogy szeretne. A letámadáshoz azonban futni kell, elkötelezettség és tökéletes hozzáállás szükséges, de ezeket a csapat Ecuador és Paraguay ellen meg is valósította" – fogalmazott Ancelotti, aki elmondása szerint 70 játékost vesz számításba a végleges vb-keret meghatározásakor.
Ancelotti azt is kijelentette, hogy ha Neymar egészséges lesz, akkor "mindenképpen találni fogunk számára helyet a csapatban".
A brazil szurkolók a Paraguay elleni, hazai meccsen egy kedves koreográfiával köszöntötték az éppen aznap a születésnapját ünneplő Ancelottit. Az első gólig türelmetlen hangulat uralkodott a Sao Pauló-i Neo Química Arenában, de a győztes meccs lefújása után a publikum önfeledten ünnepelte a trénert és a csapat játékosait.
Általánosságban is elmondható, hogy a brazil lapok inkább bizakodóak, mintsem kritikusak Ancelotti személyével kapcsolatban. Amíg korábban a hazai kapitányok hamar kegyvesztetté váltak, a világ legjobb edzői közé tartozó trénerrel egyelőre teljes a harmónia. Brazília vb-kijutása szintén csillapíthatja az eddig változó kedélyeket, azt viszont egyelőre nem tudjuk, hogy Ancelotti esetleges első vereségére majd miként fognak reagálni a helyi sajtó munkatársai.
A brazil válogatott az utolsó két vb-selejtezőjét szeptember elején a versenyből már kiszálló Chile ellen hazai pályán, valamint a pótselejtezőért küzdő Bolívia ellen idegenben vívja meg. A hátralévő meccseken Ancelotti tovább próbálgathatja játékosait, hogy megtalálja a legjobb összetételeket a jövő nyári világbajnokságra, ahol úgy tűnik, hogy komolyan számolnunk kell az utóbbi időben jobbára csak szenvedő óriással.
A dél-amerikai kvalifikációs sorozatból a brazilok mellett a vb-címvédő Argentína és az említett Ecuador már biztosan kijutott, de Uruguay, Paraguay és Kolumbia részvétele sem lehet veszélyben, az viszont még nem dőlt el, hogy az interkontinentális pótselejtezőt érő hetedik helyre Bolívia vagy a története első vb-szereplésére hajtó Venezuela ér oda.
(Írta: Ficsura Ádám)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés