Tüntetőleges csend a nézőtéren, nem esett gól a Puskás Akadémia és az Újpest felcsúti mérkőzésén
Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Újpesttel a Fizz Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján. A két csapat korábbi 31 egymás elleni élvonalbeli mérkőzésén 3,5 volt a gólátlag, ezúttal azonban egyik együttes sem volt eredményes, sőt a párharc első gól nélküli döntetlenjét játszották.
20 nap alatt 10 győzelem – Paul Magnier nehéz terepen is nyert Horvátországban
Videó forrása: Eurosport
A felcsútiak sorozatban négy, a vendégek három nyeretlen bajnoki mérkőzéssel kezdték a szombati összecsapást, de nem csak a bajnokságban teljesítenek a vártnál gyengébben, mivel a Magyar Kupában rögtön kiestek. Kezdés után a Puskás Akadémia - ifjabb Dárdai Pál és Nagy Zsolt révén - két nagy gólszerzési lehetőséget elpuskázott, később pedig a lendülete is visszaesett, míg az Újpest fel sem pörgött nagyon. Az elmúlt hetek csalódást keltő eredménysorát, illetve az unalmas első félidőt látva a vendégszektort megtöltő újpesti szurkolók tüntetőleg néma csendben figyelték a mérkőzést.
Fordulás után sem sokat javult a színvonal, de ekkor az Újpest előtt adódott két gólszerzési lehetőség, Damain Rasak szabadrúgásánál és Gleofilo Vlijter ismétlésénél azonban Szappanos Péter védett. A gólszerzéshez aztán a zöld-foki szigeteki válogatott Laros Duarte állta legközelebb, de távoli lövése után a labda a lécről pattant az alapvonalon túlra a 77. perc elején. Végül maradt a gól nélküli döntetlen, pedig a hazaiaknál Lukács Dániel, a vendégeknél pedig Aljosa Matko egyformán a góllövőlista második helyén áll.
Eredmény:
Fizz Liga, 9. forduló:
(MTI)
Borítókép forrása: ujpestfc.hu
Borítókép forrása: ujpestfc.hu
Kapcsolódó témák