Nyert az eddigi sereghajtó Nyíregyháza, vereségével a ZTE csúszott a pillanatnyi utolsó helyre az NB I-ben

Labdarúgó NB I - A Nyíregyháza hazai pályán 3-1-re legyőzte a Zalaegerszegi TE csapatát a Fizz Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján. A meccs előtt még sereghajtó nyírségi együttes sorozatban négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét, míg a most utolsó helyre csúszó ZTE változatlanul idegenbeli siker nélkül áll.

Lionel Messi hologramjával leplezték le a 2026-os foci-vb hivatalos labdáját

Videó forrása: SNTV

Az első félidőben nagyjából eseménytelen 20 perc után éledezni látszott a hazai együttes, elsősorban a sokszor helyzetbe kerülő Edomwonyi révén. A légiósnak azonban nem sikerült betalálnia egyik lehetőségéből sem, igaz, egyszer a gólvonalról mentett Bodnár. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az addig jóformán említésre méltó gólszerzési esély nélkül futballozó Zalaegerszeg ugyanis a félidő hajrájában Daniel Lima közeli találatával előnybe került. A gólt a brazil támadó provokatív gólörömmel ünnepelte, ezért sárga lapot kapott, az indulatok pedig kissé elszabadultak, de közvetlenül a szünet előtt a játékvezető igyekezett megfékezni a labdarúgók agresszivitását.
Kapcsolódó:
Fordulás után szinte azonnal egyenlíteni tudott a Nyíregyháza, kihasználva a vendég védők nem megfelelő felszabadítását egy szöglet után. Katona Bálint találata után támadásban maradt a hazai csapat és alig negyedóra elteltével Edomwonyi lefejelt labdáját megint Katona tűzhette kapura, Gundel-Takács azonban bravúrral védeni tudott. Hamarosan hármas cserével frissített a szakmai stáb a zalai együttesen, de a remélt hatást ez sem hozta meg, a hajrában ugyanis az összességében végig jobban és veszélyesebben játszó nyírségiek még két gólt szereztek, ezzel otthon tartották a három pontot.

Eredmény:

Fizz Liga, 9. forduló:
gólszerzők: Katona B. (47.), Benczenleitner (79.), Kovács M. (86.), illetve Daniel Lima (36.)
(MTI)
Borítókép forrása: nyiregyhazaspartacus.hu
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés