A Puskás Akadémia hátrányból fordítva győzte le a bennmaradásért küzdő DVTK-t Miskolcon

Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re nyert a bennmaradásért küzdő DVTK vendégeként a Fizz Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A diósgyőri együttes február 17. óta nyeretlen, s változatlanul a kiesést jelentő 11. helyen áll.

A hajrában nyerte meg a meccset Miskolcon a Puskás Akadémia - Fotó: puskasakademia.hu

Fotó: From Official Website

Az első félidőben szemre és a statisztikai adatok alapján is veszélyesebb volt a hazai együttes, amely ezzel együtt egy szerencsés találattal került előnybe. Egy szöglet után ugyanis Szappanos rosszul számította ki az ívét a közvetlen a gólvonal elé berúgott labdának, amely így átszállt a keze felett, a túloldali kapufánál érkező Vallejo pedig besodorta a kapuba. A szünet előtt ugyan a felcsútiak is kapuba találtak, Dárdai szép gólját azonban lesállás miatt érvénytelenítette a játékvezető.
Fordulás után mindkét csapat nagy lendülettel kezdett, de a meccs inkább volt küzdelmes, mint látványos. A kevés helyzetet tekintve is változatlanul a Diósgyőr tűnt valamivel veszélyesebbnek, majd a félidő derekához érve kicsit csökkent az iram. Ebben a periódusban sikerült magához ragadnia a kezdeményezést a Puskás Akadémiának, próbálkozásai pedig a hajrában eredményre vezettek: előbb a válogatott támadó Lukács lőtt szépségdíjas gólt 17 méterről, majd - már a ráadásban - tizenegyesből Nagy Zsolt volt eredményes. A vendégek így elvitték a három pontot Miskolcról annak ellenére, hogy összességében nem voltak meggyőző fölényben.
A Puskás Akadémia három nyeretlenül megvívott bajnoki után nyert ismét.

Eredmény:

Fizz Liga, 28. forduló:
gólszerzők: Vallejo (19.), illetve Lukács (86.), Nagy Zs. (93.)
(MTI)
Borítókép forrása: puskasakademia.hu
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés