Van Dijk: " Mané egy világklasszis, ráadásul a barátom, hiányozni fog"
Korábbi liverpooli csapattársa, Virgil van Dijk szerint szegényebb lesz a vasárnap kezdődő labdarúgó-világbajnokság Sadio Mané távollétében.
Virgil Van Dijk és Sadio Mané
Fotó: AFP
A holland válogatott csapatkapitánya akár egy kis megnyugvással is fogadhatta volna a csatár kiesésének csütörtöki hírét, mivel együttese éppen Szenegál ellen kezdi meg hétfőn a szereplését Katarban, ám Van Dijk egyáltalán nem örült ennek és sajnálatát fejezte ki Mané sérülése miatt.
"Nagyon sajnálom, hogy Sadio nem játszhat ellenünk, mert a világbajnokság megérdemelné, hogy a legjobb futballisták szerepeljenek itt és ő az egyik a legjobbak közül, szegényebb lesz a torna" - méltatta a holland belső védő a 30 éves támadót, aki egészen az előző szezon végéig játszott együtt vele, mielőtt a Bayern Münchenhez igazolt. - "Ő egy világklasszis, ráadásul a barátom, hiányozni fog."
Manét múlt kedden, a Bayern Werder Bremen elleni német bajnokiján kellett lecserélni mindössze 20 perc után, miután egy párharcban rúgást kapott a sípcsontjára. A sérülés ellenére bekerült a szenegáli vb-keretbe, s hazájában bíztak benne, hogy a gárda harmadik csoportmérkőzésén már bevethető lesz, ám csütörtök estére kiderült, hogy felépülése hónapokat vesz majd igénybe.
Van Dijkot újságírók pénteken nem csupán Manéról, hanem csapata vb-esélyeiről is kérdezték, ő viszont nem volt hajlandó azt taglalni, hogy megnyerhetik-e a világbajnoki címet.
"Számomra Argentína, Brazília és Franciaország a favorit. A brazilok mindig annak számítanak, az argentin csapat nagyon erős, a franciáknak pedig nagyszerű keretük van. A miénk egy jó csapat, nagyon tapasztalt szövetségi kapitányunk van, de ami a legfontosabb, hogy kiváló a csapatszellem nálunk" - jelentette ki Van Dijk.
A Louis van Gaal irányította Hollandia Szenegál mellett a házigazda Katarral, illetve Ecuadorral szerepel egy csoportban.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)