Akár Deschamps, akár Zidane lesz a kapitány, a francia válogatott fényes jövő előtt áll

Amikor Zinedine Zidane a nyáron 50 éves lett, a L’Équipe sportnapilap nekiszegezte az egymillió dolláros (eurós) kérdést. „Ha meg kell történnie, meg fog történni. Vagy most, vagy később” – válaszolta Zidane arra, hogy lesz-e francia szövetségi kapitány. „Vállalom a véleményem, és egy nap szeretném majd átvenni a francia válogatottat. Ma viszont van egy felépített csapat. Megvannak a kihívásaik. Amikor majd kinyílik a kapu, én itt leszek.”

Franciaország egy körömrágós világbajnoki döntőben végül alulmaradt Argentína ellen, ennek ellenére mégsem mondható, hogy megnyílt volna az ajtó Zidane előtt. Az elbukott döntő ellenére Didier Deschamps megerősödve tér haza és a keret szinte egésze meggyőzően teljesített a tornán. Elveszített döntő ide vagy oda, semmi nem mutat arra, hogy gyökeres változásra lenne szükség.

Nehéz megmondani, hogy a franciák mitől voltak ennyire passzívak a döntő első 70 percében. Talán Lionel Scaloni taktikai húzása zavarta meg őket, aki a torna idején szinte végig sérült Ángel Di Maríát tette be a játékos számára szokatlanabb bal oldalra, hogy folyamatos egy-az-egy elleni párbajokat kényszerítsen ki Jules Koundéval szemben. Talán a fáradtság ütött be egy kimerítő torna után. Talán a csapaton végigsöprő vírus az oka, ami miatt többen is kihagytak edzéseket. Deschamps a döntő után – némi bírózás mellett – sejtelmesen csak úgy fogalmazott, „fizikai és egyéb” okai voltak annak, hogy nem tudtak teljes fordulatszámon pörögni. A részletekbe már nem ment bele.

A szerelem a kapitány, a csapat és a közvélemény között még mindig tart. Franciaországban amióta mérik a televíziós nézettséget, a 2006-as francia-portugál világbajnoki elődöntő volt a legnépszerűbb sportesemény, ekkor 22,2 millió nézőnél tetőzött a mérés. Az Argentína elleni döntő ezt közel 30%-kal szárnyalta túl, a tizenegyespárbaj előtt eljutottak a 29,1 millióig is. A csapat a hazatérése után igaz nem a Champs-Élysées-n, hanem a sugárút végén levő Concorde téren vonult fel, de ott is több tízezer ember várta őket.

Deschamps két dolgot testesít meg a franciák szemében: a keményen dolgozó kisembert és a szerencsés csillagzat alatt született nyertest. „La chatte” – használják az utóbbira, ami egyszerre jelenti magyarul a nőstény cicát és a női nemi szervet. Deschamps-nak „macskája” volt akkor, amikor a sorsolásokon olyan országokkal került össze, mint Peru, Ausztrália vagy Dánia, de igazságtalan lenne minden sikerét a szerencsére fogni.

Szövetségi kapitányok gyakran esnek abba a hibába, hogy a sikerek közepette beleszeretnek a játékosaikba és évek után sem tudják elengedni a kezüket, amikor azok már csak árnyékai önmaguknak (gondoljunk csak 2010 után Vicente Del Bosquéra is, de Joachim Lőw is így járt 2014 után). Deschamps nem ragaszkodott a 2018-as alapembereihez, de nem azért, mert szükségszerűnek ítélte, hanem azért, mert az élet ilyen lapokat osztott. Paul Pogba sérülése után Aurélien Tchouaméni vette át a stafétát, NGolo Kantét magasabb, colosabb kivitelben Adrien Rabiot testesíti meg, és Samuel Umtiti klónjai is hol Dayot Upamecano, hol Ibrahima Konaté voltak. Deschamps nem szabad akaratából döntött, hanem dönteni kényszerült. Azokban a helyzetekben pedig remekül olvasta a lapjárást.

Deschamps-nak legalább akkora érdeme, hogy a válogatottat nemcsak feljuttatta, de a legmagasabb szinten is tartotta. 2012-es kinevezése óta nem akadt egy csúfos bukás vagy szégyenteljes földbeállás sem. 2014-ben Németország szoros meccsen, de megérdemelten ejtette ki őket, 2016-ban Portugália az utolsó pillanatokban nyert, 2021-ben pedig egy alapvetően megnyert meccset szórakoztak el Svájc ellen. Tegnap a pocsék kezdés, a sérülések és betegségek ellenére mindössze Emiliano Martinez bal bokája választotta el őket attól, hogy egy harmadik csillagot is felhímezzenek a kakasos címerük fölé.

Deschamps persze nem tökéletes. Időnként elszámolja magát, túl-buherál dolgokat, nem bízik tehetségekben, de eddig mindig tudott helyesbíteni. Tavaly az Olivier Giroud-ban megingott bizalma miatt hívta vissza az utolsó pillanatban a videós botránya miatt évekig száműzött Karim Benzemát, ám a belső egyensúly felborult és csak foltozva tudott alakítani a csapatán. Később áttért egy háromvédős felálláshoz, amivel sikerült nyerniük egy Nemzetek Ligáját. Argentína ellen majdnem bejött a meccselése, amikor még a félidő előtt behozta Marcus Thuramot és Randal Kolo Muanit, akik lendületükkel a meccs vége felé némi őrületet hoztak a francia támadásokba, mégis érthetetlen, miért számít a Real Madridnál +4-es UNO-kártyának számító középpályás Eduardo Camavingára balhátvédként. Talán eljutunk egyszer oda, hogy ezt is helyesbíteni fogja.

Zinedine Zidane ezalatt csak várt. Amióta tavaly másodszor is elhagyta a Real Madridot, állítása szerint pihent, nyaralt, töltődött. Management stílusa sokban hasonlít Deschamps-éra: egy korábbi 1998-as legenda, aki játékosként a legnagyobb olasz szakemberek mellett szocializálódott, dogmák helyett a győzelemben hisz és aki lehet, hogy időnként elszámolja magát, de kiváló érzékkel nyúl bele a meccsek alakulásába. A pletykák szerint Zidane-nak sosem volt baráti kapcsolata Deschamps-pal, akinek ügynöke, Jean-Pierre Bernes korábban üzleti kapcsolatban állt Zidane egyik személyes tanácsadójával, ám ez a kapcsolat csúnya véget ért. Ha itt kapitányváltás történik, az az ügynökök életére és játszmáira is kihathat.

A jövő kiolvasásához tealevelek sem kellenek. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök már a világbajnoki trófeaátadás közben azt súgta Deschamps fülébe, szeretné, hogy maradjon. A francia szövetség elnöke, Noel Le Graet is azt mondta, reméli, hogy „Deschamps jó választ fog adni”.

Deschamps pedig miért mondana nemet a francia labdarúgás egyik legígéretesebb generációjára? Végtére is, olyan nevek kopogtatnak az ajtón, mint Ibrahima Konaté (23 éves), Dayot Upamecano (24), Marcus Thuram (25), Randal Kolo Muani (24), Eduardo Camavinga, Aurélien Tchouaméni, William Saliba (21), valamint Christopher Nkunku (25). Tegyük hozzá a még mindig csak 24 éves Kylian Mbappét, a 25 éves Ousmane Dembélét vagy a 31 éves Antoine Griezmannt és a csapatnak nemcsak jövője, de a jelene is adott.

Franciaország csak 1998-ban nyerte el az első csillagát, ám alig két évtized alatt az egyik legnagyobb futballnemzetté nőtte ki magát. A sors úgy akarja, hogy Zidane egyszer a franciák szövetségi kapitánya legyen. De a szél egyelőre Deschamps felől fúj.