A pályán küszködtek, a pályán kívül az emberi jogok és az elfogadás helyzete miatt aggódtak a dánok
Kasper Hjulmand, a katari labdarúgó-világbajnokság csoportköre után meglepetésre búcsúzó dánok szövetségi kapitánya úgy összegzett, a közelmúltban elért sikerek nem jelentik azt, hogy mindig sikerül eredményesen szerepelni.
Ausztrália legyőzte és kiejtette Dániát
Videó forrása: Eurosport
Vb-2022 - A dán kapitány még nem döntött a jövőjéről, de beszélt a zavaró körülményekről.
"Az az érzésem, óvatosnak kell lennünk, ne vegyük természetesnek, hogy olyan jól teljesítünk, mint az elmúlt években" - fogalmazott dohai sajtótájékoztatóján a tavaly Eb-elődöntős dánok szakvezetője, akinek együttese a Nemzetek Ligájában is jól teljesített, többek között kétszer legyőzte a vb-címvédő franciákat.
"A futball nagyszerű, amikor működik, de apró dolgok miatt a másik irányba is fordulhat" - nyilatkozott a kapitány, aki még nem tudja, marad-e a posztján. Mint fogalmazott, egyelőre nincs itt az ideje hogy erről beszéljenek, és ő még nem is döntött. Peter Möller, a dán szövetség sportigazgatója szerda este mindenesetre jelezte, hogy továbbra is bízik benne és a szervezet azt tervezi, hogy a szakember szerződését a 2024-es Európa-bajnokság végéig meghosszabbítja. Ugyanakkor Hjulmand szerint a szövetség támogatását nem kell kész tényként kezelni.
A dán válogatott a világbajnokságon küszködött a pályán, azon kívül pedig - a szövetségi kapitány szerint - a játékosok figyelmét olyan témák vonták el, mint az emberi jogok és a sokszínűség, az elfogadás helyzete Katarban.
"Bármit is tennének a játékosok, valamit rosszul csinálnának. Aktivistáknak kellett lenniük, de volt egy olyan érzés, hogy nem tudják 'mit kell tenniük ahhoz, hogy helyesen cselekedjenek'" - fogalmazott a tréner. "Úgy vélem, a Katar körül kialakult vita rendkívül bonyolult és én nagyon irigylem azokat, akik úgy gondolják, hogy tudják a válaszokat" - tette hozzá.
Dániában az elmúlt években komoly tiltakozások voltak a katari vb-vel szemben, október elején a dán válogatott helyi sportszergyártója, a Hummel bejelentette, hogy a csapat mezein nem lesz majd látható a cég neve, illetve hogy tiltakozásul készít egy harmadik számú mezt is a világbajnokságra, amely teljesen fekete. Erre került volna felirat - "Emberi jogokat mindenkinek!" ("Human Rights for All") -, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonban nem engedélyezte a dánoknak, hogy ilyen mezben edzenek.
Még a FIFA elutasító döntését jóval megelőzően, október elején jelentette be a dán szövetség, hogy válogatottja a lehető legkisebb létszámmal, családtagok nélkül utazik el a vb-re, így tiltakozva az emberi jogok megsértése miatt. A skandináv ország szövetségének kommunikációs igazgatója akkor jelezte, minimalizálni akarják a küldöttség tevékenységét Katarban.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)