Messi a csúcson hagyná abba, a horvátok nekimentek a bírónak

Lionel Messi a horvátok elleni győztes elődöntő után arról beszélt, hogy a finálé lesz az utolsó vb-meccse, ahol mindent megtesznek majd a győzelemért. A horvátok szövetségi kapitánya viszont azt mondta, a válogatott aranygenerációja a 2024-es Eb-ig még együtt maradhat. Zlatko Dalic emellett kiemelte Messi klasszisát, de a játékvezetőt ő és Luka Modric is kritizálta a megadott tizenegyes miatt.

CNN Show: Qatar 2022 Argentína 3-0-ra verte Horvátországot és bejutott a döntőbe

Videó forrása: Eurosport

A csúcson kell abbahagyni.

Az Argentína-Horvátország világbajnoki elődöntő után most minden Lionel Messiről szól. A klasszis támadó gólt lőtt és gólpasszt adott a meccsen, 2014 után pedig ismét lehetőséget kap arra, hogy vb-döntőn vezesse ki a csapatát.
Az álomszerű az lenne, ha a 35 éves játékos végre felemelhetné a trófeát, de bárhogy is alakul a finálé, Messit többet nem látjuk világbajnoki meccsen.
A klasszis legalábbis erről beszélt a horvátok legyőzése után.
Messi elmondta, hogy nagyon távolinak érzi a négy év múlva következő világbajnokságot, és nem hiszi, hogy ott pályára lépne. Azt viszont megígérte, hogy a döntőben mindent megtesznek majd a győzelemért.
„Ahogy eddig is, most is mindent megteszünk majd, hogy ezúttal tényleg sikerüljön, tényleg megnyerjük. Remélem, az emberek Argentínában élvezik, ami csinálunk. Tudniuk kell, hogy tényleg mindent beleadunk.”
picture

Messi

Fotó: Getty Images

Nem Messi volt az egyetlen játékos a keddi elődöntőben, akinek a válogatottól való visszavonulása felmerült a meccset követően. Luka Modric még a támadónál is idősebb két évvel, így hasonlóan a jelenlegi horvát csapat magjához, alighanem a bronzmeccs lesz az utolsó vb-találkozója. Zlatko Dalic szövetségi kapitány szerint viszont a válogatottságtól még nem búcsúzik.
Dalic a jövő mellett a mérkőzésről is beszélt. Kiemelte, hogy csapata agresszívan próbált játszani, de Messire nem volt ellenszerük.
„Ő a világ legjobb játékosa… Argentína egy nagyon jó csapat, egy ilyen játékossal pedig, mint Messi, és ezernyi szurkolóval a hátuk mögött, kihozták magukból a legjobbat. Négy középpályással játszottak, mi pedig próbáltunk agresszívek lenni, de Messi egyetlen megoldása jelentheti a különbséget, amit láttunk is a harmadik gólnál.”
A szövetségi kapitány viszont az ellenfél érdemeinek elismerése mellett azért megjegyezte, hogy az első gólhoz vezető tizenegyes szerinte „gyanús” volt.
"Harminc percig jól kontrolláltuk a meccset, az első gól pedig őszintén szólva elég gyanús volt. A játékosaim szerint előtte szögletnek kellett volna jönnie. Igazából mindkét gólt túl könnyen kaptuk, a második gól után pedig már mindegy volt.”
picture

Luka Modric

Fotó: Getty Images

Azt Modric is elismerte, hogy Argentína megérdemelten jutott tovább, ő viszont már erősebb szavakkal bírálta Daniele Orsato játékvezetőt.
„Ennek ellenére nem akarom elvenni Argentína érdemeit, de a tizenegyes kinyírt minket. Össze kell szednünk magunkat a bronzmeccsre és azt megnyerni.”
Hogy Horvátország kivel játssza majd a harmadik helyért zajló találkozót, illetve Argentína a döntőt, az a szerdai második elődöntőben derül ki. A Franciaország-Marokkó mérkőzés élő szöveges közvetítése követhető lesz az Eurosport oldalán és az applikációban!
Források: BBC; ESPN, Goal
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés