Ausztria életben tartotta a továbbjutási esélyeit, továbbra is pont nélkül Lewandowskiék
Ausztria 3-1-re legyőzte Lengyelországot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, pénteken Berlinben.
Christoph Baumgartner
Fotó: Getty Images
Újabb vereségükkel a lengyelek a kiesés szélére sodródtak, az osztrákok azonban életben tartották továbbjutási esélyeiket.
A tornát egyaránt egygólos vereséggel kezdő csapatok találkozója remek irámban kezdődött. Mindkét csapat gólra törően játszott, és előbb az osztrákok, majd a lengyelek találtak be.
A rangos berlini női tenisztorna pénteki játéknapján több mérkőzés is elmaradt a szakadó eső miatt, ami csúszóssá tette az Olimpiai Stadion gyepszőnyegét is, de ez jót tett a játéknak, hiszen felgyorsította a labdát.
A második félidőben eleinte a lengyelek futballoztak veszélyesebben, de az osztrákok mindent kivédekeztek vagy megúsztak, sőt Baumgartner látványos góljával ismét vezetést szereztek. Ezután még sürgősebbé vált a gólszerzés a lengyel válogatottnak - ekkor már a csereként beállt Robert Lewandowski is a pályán volt -, amelynek a védelme azonban elkövetett egy hibát, amit Ausztria kihasznált és megduplázta a különbséget.
Kétgólos előnyük tudatában nem álltak vissza védekezni az osztrákok, némileg váratlanul egyre-másra dolgozták ki ziccereiket, és bár újabb gólt nem szereztek, 1994 után tudták ismét legyőzni Lengyelországot.
Eredmény, csoportkör, 2. forduló, D csoport:
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)