Kabát Péter szerint a magyar válogatott odaérhet a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon

Már hogyne lepődnék meg? Mégiscsak 2024-et írunk, a világ futballjában, Törökországban meg pláne iszonyúan szigorú biztonsági intézkedések közepette játsszák a mérkőzéseket, úgyhogy abszolút meglepett a balhé.

Az én időmben nem álltak még ezek a modern stadionok, emlékszem, a Fenerét éppen akkor építették, a Galata, a Besiktas vagy a Trabzonspor pedig még a régi arénájában játszott. Hogy igen jelentős büntetést kap a Trabzon, afelől nincs kétségem.

Ez az egész teljesen szürreális. Azért nagyon ritkán, sőt szinte soha nem történnek ehhez hasonló csetepaték. Mindig rengeteg rendőr volt kint a meccseken, a rangadókon, egy Trabzon–Feneren is természetesen, nem is értem, hogyan rohanhattak be a pályára a szurkolók.

Dehogy.

Csupa jó élménnyel gazdagodtam. Arrafelé a foci a minden. Szinte mindenki rajong érte, követi, minden a futballról szól. Izmirben két stadion található, a kisebbikben, a húszezresben játszottuk a nem kiemelt meccseket, rendre telt ház előtt, amikor viszont a három isztambuli nagycsapat vendégeskedett a városban, a találkozót bevitték a hetvenezres létesítménybe. A Fenerbahce ellen hetvenezer fanatikus előtt játszottam, az azért libabőr. Emlékszem, két órával a meccs előtt, amikor kimentünk megnézni a gyepet, már negyvenezren foglaltak helyet a lelátón… Igaz, 5–0-ra kikaptunk, és akkor azért kaptunk szidalmakat, de félni? Akkor sem kellett.

Az, hogy a Denizlisporral az UEFA-kupában a nyolcaddöntőig meneteltünk, örök emlék. Kisebb stadion az övék, na de akkor a fákon, illetve a házak ablakában is lógtak az emberek. A legjobb 16 között a későbbi győztes, a José Mourinho irányította Porto állított meg bennünket. Nem fértek be az emberek a stadionba, annyira szerettek minket. Ha jól megy a csapatnak, csodálatos élmény Törökországban futballistának lenni. Ha gólt rúgsz, pláne imádnak, nekem szerencsére a Galatasaray és a Besiktas ellen is sikerült, a Fenernek nem találtam be, csak kapufáig jutottam az ominózus 0–5-ös meccsen.

Csak amiatt, mert a Marseille ajánlata is befutott időközben.

Van másik? Azé, persze. Sajnos azonban nem vártam eleget, türelmetlen voltam. Mentségemre szóljon, hogy addigra elkezdődött a felkészülés, nem akartam lemaradni, így aláírtam két évre. Amikor aláírtam, csak azt tudtam, a Marseille-nél is képben vagyok. Egy héttel a szerződéskötés után aztán befutott a konkrét ajánlat. Akkor már hiába.

Persze. Magyar játékosnak azért ritkán tesz ajánlatot az Olympique Marseille.

De, újra csak szóba kerültem, végül mást választottak.

Igen, főleg a két korábbi csapatomat. A Göztepe feljutó helyen áll a másodosztályban, a Denizlispor viszont a harmadik ligában küzd a bennmaradásért. A török válogatottat ugyanakkor csak a világeseményeken figyelem, de így is azt gondolom, mi most jobbak vagyunk, és a Puskás Arénában nyerünk. Ott leszek amúgy én is.

Nem. Büszkeséggel töltött el, hogy egyáltalán magamra ölthetem ezt a dresszt.

Egyfelől mert jó játékosok alkotják, akik többségükben jegyzett bajnokságokból érkeznek. Klubjaikban pedig nem csak epizódszereplők, hanem meghatározóak. Néhányan Bundesliga-csapatokban erősségeik a klubjuknak, Szoboszlai Dominik meg ugye a világ egyik legjobb csapatában, a világ legerősebb bajnokságában az. Kiválóak a kapusaink, Willi Orbán hátul vezér, jók a szélső védők, elöl Varga Barni meg rugdossa a gólokat.

De talán a legfontosabb szereplő Marco Rossi, aki remekül összerakta a csapatot, nagyszerűen elegyíti a fiatal, illetve idősebb játékosokat, kiváló taktikai érzékkel megáldott tréner, a csapatai nagyon tudatosan futballoznak, az sem véletlen ugye, hogy bajnokságot nyert a Honvéddal. A fegyelem és az olasz mentalitás is érződik a válogatotton, ez egy olyan brigád, amelyiknek bármelyik együttessel szemben van esélye. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon szép eredménnyel zárjuk az Eb-t.

Már a sorsolás pillanatában azt hangoztattam, ez egy nehéz csoport. Németország otthon játszik ugye, Svájc sok jó játékossal büszkélkedhet, Skócia fizikailag és az egyéneket tekintve is erős, de úgy érzem, mi most nagyon jók vagyunk, és sok magyar szurkoló előtt – a két stuttgarti meccsen úgy néz ki, én is jelen lehetek – továbbjutunk a csoportból. Sőt ha mindenki egészséges marad, a legjobb négybe is odaférhetünk.

Úgy. A legjobb négybe.