Ez ugyanaz a Cristiano Ronaldo, akiért megőrült a világ, de már nincs fegyvere a természet törvényei ellen

A helyére beküldött Gonçalo Ramos ráadásul parádés teljesítményt nyújtott aznap, ugyanis három góllal hálálta meg a váratlan bizalmat. Ronaldo nemzetközi pályafutása azonban távolról sem ért véget Katarban, ahol a negyeddöntőben – óriási meglepetésre – 1-0-ra kikaptak a portugálok Marokkótól.

Santos a tornát követően felállt a portugál padról, a szövetség pedig a Belgiummal bronzéremig jutó Roberto Martínezt nevezte ki a helyére. A katalán szakember sokak szerint felfelé bukott a kinevezéssel, és a részben vele eltékozolt belga szupergeneráció után felelőtlenség volt rábízni egy másik, hasonlóan tehetséges keretet. A portugálok azonban a rossznak semmi esetre sem nevezhető, de a lehetőségekhez mérten nem is extra eredmények ellenére megbíztak benne.

Az új kapitány egyik legelső dilemmája – amit aztán Martínez gyorsan rövidre zárt – Cristiano Ronaldo szerepe volt.

„Mind a 26 játékossal fel akarom venni a kapcsolatot, aki ott volt a világbajnokságon. Cristiano rajta van azon a listán” – mondta 2023 januárjában, a bemutatása után tartott sajtótájékoztatón. A döntés megszületett, Martínez nagyon is igényt tartott az ötszörös aranylabdás szolgálataira, olyannyira, hogy a selejtezők alatt csak Bruno Fernandes lépett nála többször pályára.

A vb utáni vihar hamar lecsendesedett, mivel a portugálok álomszerűen szerepeltek az Eb-selejtezők alatt. A veretlenül lehozott sorozat alatt egészen kiemelkedő számokat hoztak támadó oldalon: 36 gól (28.8 xG), 180 lövés, amiből 81 pontos volt, 47 nagy helyzet, illetve 405 érintés a tizenhatoson belül – és ezek csak azok, amelyekkel a vonatkozó rangsor élén zártak.

A sikerből Ronaldo is kivette a részét, kilenc mérkőzésen (azt az egyet is csak sárga lapok miatt hagyta ki) 10 gólt szerzett, ami néggyel több, mint a hozzá legközelebb álló portugálé, és a teljes selejtezőt figyelembe véve is csak a 14 gólos Romelu Lukaku volt nála eredményesebb. Még ha a portugálok nem is kaptak nehéz ellenfeleket – a FIFA rangsorában jelenleg 45. Szlovákia volt a legnagyobb riválisuk – nagy önbizalommal készülhettek az Európa-bajnokságra.

„Cristiano kiérdemelte a válogatottban való szereplést” – magyarázta Martínez az első mérkőzésüket megelőzően. „Senki sem kap meghívót pusztán a neve miatt. Cristiano 50 gólt szerzett 51 meccsen – kiegyensúlyozott volt a klubjában – nálunk pedig kilencszer talált be a selejtező alatt. Ő egy igazi gólvágó, aki képes a döntő mozzanatokra.”

Volt olyan időszak, amikor ezen a téren nem volt nála jobb labdarúgó a világon. A nagy meccseken – és azokon belül is gyakran a legfontosabb pillanatokban – rendre képes volt előrelépni, hogy azzal egész kupasorozatokról döntsön. Ezt a képességet a harmincas évei elejére fejlesztette ki igazán, amikor fizikailag még a csúcs közelében volt, de már sikerült a legtöbb feleslegesnek vélt vadhajtást lenyesegetni a játékáról.

Ha a mentális képességein múlna, valószínűleg ma is el tudná dönteni a legélesebb párharcokat, még ha időről időre meg is remeg a lába, ahogyan az Szlovénia ellen megtörtént. De ilyenkor talán többet mond el a személyiségéről, hogy gondolkodás nélkül odaállt másodszor is, és úgy is kegyetlenül belőtte, hogy Oblak ezúttal is a jó irányba vetődött el.

Ebben villant meg igazán, hogy hogyan is jutott el a csúcsra Ronaldo, hogyan szerzett ennyi gólt, és legfőképpen, hogyan nyert ennyi trófeát. Csak épp ezen kívül – néhány pillanatképet, ha úgy tetszik, mémet leszámítva – keveset láttunk a Martínez által is beharangozott Ronaldo-hatásból.

A portugál sosem próbált még annyira egydimenziós csatár lenni, mint ezen az Eb-n. A csapattársai közül ő ért hozzá legkevesebbszer a labdához, mégis ő rendelkezik messze a legtöbb lövéssel. Amíg Ronaldo az első négy meccsén 20 alkalommal vette célba a kaput, a lista második helyén szereplő Bruno Fernandes hétszer.

Ha a nagy versenyeket nézzük, CR nyolc mérkőzés óta nem talált a kapuba, ami az esetében 586 percet jelent. Az arány a gólpasszokkal együtt sem sokkal jobb, így 1/8 a mutató, ami távol van attól a hatékonyságtól, ami egykoron jellemezte, és ami indokolná azt a jelenlétet, ami a Ronaldo-csomag része.

Azt ma sem nagyon lehet megkérdőjelezni, hogy CR bizonyos szintig rendkívül hatékony játékos, épp csak a dimenzió változott meg. A plafon – ami egykoron beláthatatlanul messze volt – egyre csak szűkül, amit a gólok megoszlása is mutat, hiszen az előző három évben csak egy top 20-as csapat ellen talált a kapuba.

Az élmezőny egyébként így fest: Svájc (19.), Katar (35.), Szlovákia (45.) és Írország (60.).

Hétfőn még büntetőből sem tudott betalálni, pedig azzal gyakorlatilag lezárhatta volna a továbbjutás kérdését. A nagy Ronaldo-pillanat azonban a lehető legfurcsább, legkevésvé ronaldói módon ért véget: a portugál hibázott, majd el is sírta magát.

„39 évesen, amikor bevallottan az utolsó Európa-bajnokságán szerepel, nem az elveszített meccs miatt sírt” – írja Oliver Kay az Athleticen – „hanem úgy tűnt, inkább a fogyatkozóban lévő ereje miatt. Egy olyan bálvány könnyeire emlékeztettek, aki épp rádöbbent, hogy már az utolsó felvonás előtt áll.”

A könnyekben talán az is benne volt, hogy a pótolhatatlanság mítosza lassacskán feloszlik körülötte. Ha valóban az a játékos lenne, akinek Martínez leírta a torna előtt, aki pár labdaérintésből megrúgja a maga gólját, és meccseket dönt el, aligha merülne fel a kérdés, helye van-e a csapatban. Az Európa-bajnokság viszont inkább a kapitány érdemalapú állítását vonja kétségbe.

A mostani párosítás ugyanis nem tűnik jó üzletnek. Ha egy csatár kevesebbet vállal a mezőnyben, akkor azt gólokkal kell kompenzálnia, hogy a végén pozitív legyen a számla. A diskurzus nem sokban különbözik attól, ami másfél évvel ezelőtt a világbajnokságon volt, mielőtt a padra ültette volna Santos.

Ráadásul van az egész jelenségnek egy másik hatása: akármennyire is elrejted Ronaldót a csapatban, ő mellékszereplőként is a középpontban marad. Egyszerűen túl nagy név és személyiség ahhoz, hogy ne róla szóljon minden, ami a pályán kívül, illetve a pályán is megnyilvánul. Ha ő ott van, akkor a társak, akár tudat alatt is, arra fognak törekedni, hogy valamilyen úton-módon hozzá kerüljön a labda, és így azok a játékosok, akiknek ma már nagyobb felelősséget kellene vállalniuk, a háttérben maradnak.

Sokatmondó, hogy 2024-ben, amikor már évtizedes minták vannak arról, hogy Ronaldo a mostani érában pocsék szabadrúgáslövő (jelenleg 60 lövésből egyetlen gól a mérlege a vb-ken és az Eb-ken), ma is magától értetődő módon áll oda a labda mögé, és küldi fel a labdákat a lelátóra. Valahol ez az árnyoldala annak a mentalitásnak, ami a legnagyobbak egyikévé tette.

Akkor sem fog lemondani egy potenciálisan meccset eldöntő pillanatról, ha lenne nála alkalmasabb csapattárs.

Szerencséjére azonban – és itt erősen lehetne mutogatni Benjamin Šeško kihagyott ajtó-ablak ziccerére – vélhetően lesz még néhány pillanata az Eb-n, amit a javára fordíthat még, és akár a teljes diskurzust megváltoztathatja a teljesítményével és a szerepével kapcsolatban.

Mert onnantól kezdve Martínez valóban magabiztosan állíthatná, hogy épp ezen pillanatok miatt van rá szüksége a portugál csapatnak.