A még csak húszas évei végén járó üzletember, egykori bokszoló veszi át Mel Morristól a Derby Countyt. Wayne Rooney vezetőedző csapatával nagy céljai vannak Erik Alonsónak.

Az egykor szebb napokat megélt Derby Countyt 1884-ben alapították, bajnokságot kétszer (1971–72, 1974–75), FA-kupát egy alkalommal (1945–46) nyert. Jelenleg a másodosztályban játszanak, menedzserük volt játékosuk, az angol válogatottsági (és Manchester United-es) gólrekorder, Wayne Rooney, de például kapusedzőjük, Shay Given neve is jól cseng – nem csak Írországban.
Labdarúgás
Ferguson büszke a United jótékonysági akcióival kitűnő focistájára
10 ÓRA
Az egyre inkább arab sejkek uralta klubvilágban egy 29 éves spanyol vásárolt klubot. Erik Alonso bokszkarrierjét abbahagyva gondolt egyet, és a futball területén keresett kihívást: meglepetésre megvette a Championshipben szereplő Derbyt a Candy Crushból meggazdagodó eddigi tulajdonostól, Mel Morristól.
„Érdekes projektként került elém a Derby lehetősége, és mivel a kihívások éltetnek, azt mondtam, miért ne? A holding cégemben (No Limits Sports LTD – a szerk.) velem dolgozó kollégákkal együtt döntöttünk a beruházás mellett. Sikeres együttessé akarom formálni a Derby Countyt, szerintem a szurkolók is jól fogadtak minket, pozitív visszajelzéseket kaptam eddig, sok szerencsét kívántak. Azt hittem, fiatal korom ellenére lesznek kétségek, de tudják, az ő sikerük az enyém is lesz. Célom természetesen feljutni az élvonalba” – mondta az Onda Cero rádiónak.

Wayne Rooney

Fotó: SNTV

Az első napokkal kapcsolatban meglepte, hogy a legendás Wayne Rooney-nak milyen remek a humorérzéke, és mennyire nyitott személyiség. Sokkal szigorúbbnak és zárkózottabbnak gondolta, de azt is látja, a munkában nem ismer tréfát, maximalista az egykori csatár. Az igazolásokról elárulta, szeretné honfitársát, a veterán, korábban a Swansea Cityben és a Tottenhamben is megforduló Fernando Llorentét a csapathoz szerződtetni, éppen Premier League-tapasztalata miatt.
Alonso a pénzügyekről beszélve érdekes tényekkel szolgált: elmondta, a spanyol másodosztály nem képes versenyezni a szigetországival, egy Premier League-be feljutó csapat például 170 millió eurót kap – csak a feljutásért, így ezt szeretné, ha otthonában is elérnék a jövőben. A televíziós jogok területén sem lehet összehasonlítani a két ligát: míg a Derby a másodosztályban 40 millió eurónyi fontot kap, náluk például az Espanyol vagy a Mallorca nem jut ennyi forráshoz a közvetítésekből. A PL-ben 120 millió a legkevesebb, amit egy klubnak kiosztanak…
Erik Alonso a legkisebb szárazföldi (és nem afrikai) spanyol tartomány, La Rioja központjában, Logroñóban született. Ott is szeretett bele a futballba, a helyi csapat, a gyerekkorában az első osztályban szereplő, azóta megszűnt CD Logroñés meccsein. 16 éves volt, amikor családja kiköltözött Indonéziába, ott telepedtek le és indítottak vállalkozásokat, ma ingatlanok építésével foglalkoznak. A tinédzser megismerkedett a helyi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányával, így kezdett el bokszolni. Célja nem az volt, hogy profi legyen, csupán formában akarta tartani magát. Később, mivel jól ment neki, elkezdett versenyekre járni, hogy azért lássa, hol tart. Azt mondja, nem ment neki olyan jól, de rosszul sem a boksz.
A bali nemzetközi ausztrál iskolában (Australian International School, ma: Australian Independent School) üzleti ismereteket tanult és ott is érettségizett le. Közben mégis profi bokszoló vált belőle, nemzeti bajnok lett új hazájában, s mind az öt profi mérkőzését KO-val nyerte. 21 évesen döntött úgy, hogy megmarad a civil életben, mert túl sok áldozattal járt a sport, emellett nem érezte már azt a motivációt, mint korábban.
Az élet minden területén olyan vagyok, aki ha valamibe belefog, akkor abban száz százalékot nyújt. Nem hagyok semmit félbe. Ha én bokszolni akarok, akkor világbajnok akarok lenni. De tudtam, nem ebbe akarok mindent fektetni.
S hogy miért nem az UD Logroñést vásárolta meg, mely a CD Varea utódjaként 2009 óta újra professzionális focicsapatot ad a városnak? A válasz egyszerű: az igazi szerelem, nem üzlet, emellett nem is eladó a klub. Egyébként legszívesebben az Atlético Madrid elnöke lenne, mert az a kedvenc csapata, de őket sem árulja a tulaj.
Mégis egy másik angol egylet megvételéhez állt közel Erik a közelmúltban, mégpedig a Sheffield Wednesdayéhez, ahol tanácsadóként dolgozik. Dejphon Chansiri viszont végül elállt az üzlettől, és nem fogadta el az ajánlatot – írja a The Athletic.
Nemcsak Alonso kacsingatna másfele, a DC vezetősége is felmérte korábban a lehetőségeket. A The Athletic szerint Mel Morris kész volt eladni klubját a Bin Zayed Internationalnek, mely Khaled sejkhez köthető, aki a Manchester City tulajdonosának, Mansournak az unokatestvére. 2020 novemberében már szinte készen állt az üzlet, amikor kiderült, félmillió fontos adósságot görget maga előtt a potenciális vásárló még a Newcastle United 2019-es, sikertelen megszerzése miatt. Morris pedig sem kölcsönnel, sem adóssággal nem akarta átadni a klubot az új tulajnak. Így lett végül Ázsiában felnőtté vált, spanyol tulajdonosa a patinás brit egyesületnek.
Serie A
Még maradt esélye a Juvénak a BL-re
11 ÓRA
The Emirates FA Cup
Először nyert FA Kupát a Leicester
11 ÓRA