Eurosport
Ez a Real Madrid már most ott van a legnagyobbak között, de még feljebb emelkedhet
Publikálva 26/05/2018 - 13:44 GMT+2
Rajtuk kívül senki nem tudott duplázni a BL-ben, a Liverpool ellen a triplázásra készülnek.
Fotó: Eurosport
A címvédő Real Madrid esélyesként lép pályára a kijevi Bajnokok Ligája-döntőben, ahol a semleges szurkolók számára is látványos focival menetelő Liverpool lesz majd az ellenfél. Kezdés szokás szerint este háromnegyed kilenckor, addig is bemutatjuk, mi mindent érdemes tudni erről a párharcról. Beharangozó.
A Real Madrid tavaly a Juventus elleni kiütéses győzelmével történelmet írt a fináléban, hiszen amióta Bajnokok Ligája néven fut az első számú európai kupasorozat, egyetlen csapatnak sem sikerült a címvédés. Kijevben már a 13. Bajnokok Ligája-győzelméért léphet pályára a Real, és amennyiben legyőzné a Liverpoolt, úgy az első csapat lenne a BL történetében, amelyik sorozatban háromszor emeli magasba a trófeát.
A sorozat elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) volt már példa hasonló bravúrra, sőt, a Puskás Ferencet 1958-tól a soraiban tudó Real Madrid 1956 és 1960 között ötször (!) emelhette magasba a serleget. Azóta két másik klubnak sikerült legalább a triplázás, az Ajax 1971 és 1973 között mondhatta magát uralkodónak, majd 1974 és 1976 között a Bayern München nem talált legyőzőre.
Nemzetközi porondon a Liverpool sem számít nyeretlen klubnak, eddig ötször nyerte meg a BEK/BL-t, ezzel holtversenyben az örökranglista harmadik helyén áll. Legutóbb 2005-ben nyertek az angolok, amikor azon a bizonyos isztambuli estén 0-3-ról kiegyenlítettek a Milan ellen, majd a tizenegyespárbajban le is gyűrték az olaszokat. Két évvel később újra ez a két csapat játszott a döntőben, ekkor a Milan örülhetett a végén Filippo Inzaghi duplájának köszönhetően.
Az elveszített döntő után volt elődöntőben, majd negyeddöntőben is a Liverpool, az azóta eltelt nyolc szezonban azonban csupán háromszor szerepelhetett a BL-ben, négyszer csak az Európa-liga-kvalifikációra volt elegendő a Premier League-ben elért helyezése, egyszer pedig még ahhoz sem. 2016-ban a Sevilla ellen - már a jelenlegi vezetőedző, Jürgen Klopp irányításával - döntőt játszhatott a második számú európai kupasorozatban, azonban a spanyolok nyertek 3-1-re.
Harc az Aranylabdáért
Nem mintha ez lenne a találkozó legnagyobb tétje (távolról sem), de a döntőnek az Aranylabda szempontjából is nagy jelentősége lehet. A sorozat gólkirályaként Cristiano Ronaldo idén is jó eséllyel pályázik arra, hogy hatodik alkalommal kapja meg az elismerést, ami még senkinek - beleértve Lionel Messit is - nem sikerült. A portugál 15 gólnál jár, és az elődöntőig minden meccsén volt legalább egy találata. A Bayern München ugyanakkor kétszer is megállította a világklasszis támadót.
A németek ellen ennek ellenére is megoldotta a továbbjutást a Real, azonban érdemes megjegyezni, hogy Ronaldo egyedül szorgoskodta össze a csapat góljainak felét. Rajta kívül nem volt idén olyan játékosa a Realnak, aki felnőtt volna a portugál mellé, a második legtöbb gólt Karim Benzema szerezte, egészen pontosan négyet, a három gólos Marcelo pedig a harmadik leggólerősebb játékosa volt idén a csapatnak. Ezzel szemben a Liverpool támadógépezetének ereje három játékos között oszlik el.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3069948.jpg)
000_15A3QA.jpg
Fotó: Eurosport
Mohamed Salah és Roberto Firmino 10-10 találatnál járnak, de nincs sokkal lemaradva a szenegáli szélső, Sadio Mané sem a maga kilenc góljával. Összességében talán a brazil támadó a Liverpool legveszélyesebb játékosa a BL-ben, a gólok mellett az előkészítésben is hatékony. Az asszisztlistát a Liverpool középpályása, James Milner vezeti nyolc gólpasszal, őt követi Firmino héttel. Azaz összesen 17 gólban működött közre, ennél csak Cristiano Ronaldónak van több, ő 18-nál jár.
A legnagyobb figyelem természetesen Salahra irányul majd, jelenleg talán ő pályázhat legnagyobb eséllyel arra, hogy letaszítsa a trónról az Aranylabda-szavazáson az egy évtizede uralkodó Ronaldo-Messi kettőst. Az egyiptomi szélső 54 mérkőzésen 46 gólt és 14 gólpasszt jegyzett, a Premier League-ben szerzett 32 találata új rekord is egyben. Egy BL-győzelem sokat javítana az esélyein, még akkor is, ha a világbajnokság még átrendezheti a viszonyokat.
Zidane dilemmája
Valószínűleg erre szokták azt mondani, hogy igazi első világbeli probléma, mivel Zidane dilemmája voltaképpen abból a kényelmes helyzetből fakad, hogy túl sok jó játékosa van. A dilemma tárgyát elsősorban az a Gareth Bale képezi, aki egyébként önmagához képest nem zárt jó szezont. A sérülések szokás szerint nem kímélték, emiatt nehezen lendült formába. A 25. fordulóig 14 bajnokin játszott, ezeken hat gólt szerzett és két gólpasszt adott.
Február végén azonban magára talált, 12 bajnokin 10 gól és két gólpassz volt a mérlege.
Ez már közelít ahhoz a klasszishoz, akit az előző években is láthattunk. A legjobb formájához közelítő Bale-t hatalmas luxus kihagyni a kezdőből, a Real azonban van olyan helyzetben, hogy még ezt is bevállalhatja. Minden azon múlik, Zidane hogyan gondolkozik. A pálya közepén próbálja megnyerni a meccset, avagy inkább a Liverpool tapasztalatlan szélső védőit akarja támadni? Mindkét koncepció jó lehet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3069950.jpg)
066_DPPI_40218212_039.jpg
Fotó: Eurosport
A Bale nélküli Real valószínűleg a 4-3-1-2-es formációban képzelhető el, melyben a középpályán jelentős előnyben lehet a spanyol csapat. Nem csak minőségben, de mennyiségben is, az ugyanis egészen biztos, hogy a Liverpool 4-3-3-ban lép pályára. Ebben az esetben az lesz a Madrid célja, hogy lassítsanak a játékon, mert ha Klopp-féle heavymetal rohanásba megy át a meccs, akkor a James Milner-Jordan Henderson duó előnyben lehet még Modricékkal szemben is.
Zidane azonban dönthet úgy is, hogy a Liverpool védelmi hiányosságaira épít, például a két szélső védő, Andy Robertson és Trent Alexander-Arnold tapasztalatlanságára. Mind a ketten kiválóan játszottak a szezonban, viszont a döntőkben rutintalanok (Robertsonnak van egy vesztes skót FA Kupa-döntője 2013-ból), és közel sem biztos, hogy megbirkóznának a bombaformában lévő Ronaldo-Bale kettőssel és szárnysegédjeikkel, Dani Carvajallal és Marcelóval.
Garantált izgalmak
Az biztos, hogy az edzők hatalmas sakkjátszmára készülnek, az ilyen párharcok azonban nem mindig párosulnak semleges szurkolók számára is szórakoztató, látványos játékkal. Ezúttal nagy esély kínálkozik egy olyan fináléra, ami még hosszú ideig emlékezetes marad, ehhez elsősorban az szükséges, hogy mindkét csapat hozza a szokásos erényeit. Minden értelemben.
A Liverpool brutális támadójátékkal menetelt a döntőbe, a BL-kvalifikáció két meccsével nem számolva is 40 gólnál jár a sorozatban, ami minden idők harmadik legtöbb egy idényben szerzett találata. Az angolok különösen a mérkőzés első felében veszélyesek, ezt a Manchester City a saját kárán tanulta meg. A mérkőzések első 20 percében összesen tízszer vették be az ellenfelek kapuját.
Az utolsó 20 percben viszont kifejezetten gyenge Klopp csapata, a 13 bekapott gól közül hat is a 70. perc után érkezett. Ez részben a német játékrendszerével magyarázható, az intenzív letámadásra épülő gegenpressinget nem lehet 90 percen keresztül fenntartani, így a mérkőzés második felében már kevésbé hatékony a Liverpool letámadása, aminek nem csak a labda megszerzése lenne a célja, de jelentős terheket vesz le a hátsó alakzat válláról is.
A Liverpoolnak elsősorban akkor lehet esélye a döntőben, amennyiben az utolsó negyed órára előnnyel fordul.
Arra nem lehet építeni, hogy majd a Real is elfárad a végére. Ami azt illeti, a címvédő kifejezetten erős a hajrákban, 2014-ben és 2016-ban is hosszabbításban nyerték meg a BL-t Ronaldóék. A 2014-es finálé különösen tanulságos lehet: Diego Costát már a 9. percben kénytelen volt lehozni Diego Simeone, ezzel elveszített az egyébként is szűkösebb erőkből álló Atléti egy értékes cserét, majd a hosszabbításban szét is esett.
Szegény ember kispadja
Pár bekezdéssel korábban már említésre került, hogy Zidane kifejezetten kellemes dilemmával néz szembe a döntő előtt. A másik oldalon semmilyen dilemma nincs, Klopp pontosan tudja, kiket fog a pályára küldeni, és milyen formációban fognak játszani. Nagyobb fejtörést inkább az okozhat, kiket tud beküldeni, ha épp frissítenie kell a csapatát. Az egyébként is rövid kispadon a sérültek sem segítenek, Joel Matip, Joe Gomez, Alex Oxlade-Chamberlain és valószínűleg Emre Can sincsenek bevethető állapotban.
A Roma elleni BL-elődöntőben Simon Mignolet, Nathaniel Clyne, Ragnar Klavan, Alberto Moreno, Danny Ings, Dominic Solanke és Ben Woodburn ültek a kispadon, sokkal jobb cserékkel most sem számolhat Klopp. Közülük nem látni, ki adhatna új lendületet a Liverpoolnak, de még csak azt sem, kik tudnák átvenni az esetleg fáradó játékosok szerepkörét. Eddig szépen menedzselte a keretet Klopp, a Real viszont új szintet képvisel, talán még a ManCityhez képest is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3069952.jpg)
000_15C4X0.jpg
Fotó: Eurosport
Zidane-nak szinte minden posztra jut egy minőségi cseréje, egyedül Benzema mögött nincs hasonló képességű játékosa. Az is biztosnak tűnik, hogy klasszist is pályára tud majd küldeni csereként, Isco és Bale közül várhatóan valaki kimarad majd a kezdőből. Az, hogy jóval több variációs lehetősége van a címvédőnek, fontos tényező lehet a mérkőzés hajrájában, szó szerint aranyat érhetnek a friss lábak.
Másik arcát is megmutatta a Liverpool
Bár a szűkösebb lehetőségek miatt kevesebbet variált, a látványos heavymetal mellett a pragmatikusabb arcát is megmutatta már Klopp a BL-ben. A német edzőnek elsősorban azt kell majd eldöntenie, kitart-e a tőle megszokott stílus mellett, és már a meccs elején ráküldi a Realra csapatát, avagy megfontoltabban meccsel és a kivárásra játszik. Utóbbi megoldás a Liverpool védelmi hiányosságainak ismeretében egyáltalán nem mentes a kockázattól.
A Manchester City elleni párharc azonban megmutatta, ha arra van szükség, a Liverpool is képes fegyelmezetten védekezni. Pep Guardiola csapatát - ha le nem is nullázta - képes volt kevés gólon, és ami még fontosabb: kevés helyzeten tartani. A visszavágón még az is belefért, hogy korán hátrányba kerüljön a Liverpool, mert ezután bármennyire is nyomult a City, újabb gól már nem született részükről, a vendégek kontrái ellenben rendre veszélyt jelentettek.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3069954.jpg)
000_14V6FW.jpg
Fotó: Eurosport
Lehet, hogy a képességei alapján túlzás, hogy Virgil van Dijk lett a világ legdrágább védője, a Liverpoolnak azonban bőven megérte ez a befektetés. A holland a labdakihozatalban is kiválóan használható - nem véletlenül akarta Guardiola is megszerezni -, emellett a fizikális játéka a tizenhatoson belül szintekkel javította az angolok védekezését, különösen a beadásoknál.
Van Dijk ide vagy oda, a Liverpool védekezése nem lett jó, de a holland által hozott előrelépés azt jelentheti, hogy a szokásosnál többször látjuk védekezni az angolokat.
És, hogy miért érné meg ez nekik? Mert a Liverpool támadójátéka még ebben a felfogásban is életveszélyes. Ebben az idényben négy kontrából szerzett gól fűződik az angolok nevéhez, ami a rangsor élére helyezi őket. Másképp fogalmazva: amellett, hogy ők lőtték a legtöbb gólt idén, még a kontráknál is ők voltak a legveszélyesebbek. Ez a kétélű fegyver még nagyon jól jöhet a döntőben.
Számíthat a rutin is
Diego Simeone, az Atlético Madrid edzője a Marseille elleni Európa-liga-döntő előtt azt mondta, a rutinnak nem lesz nagy jelentősége a fináléban. A mérkőzés képe viszont ennek az ellenkezőjét bizonyította. Az Atléti végig nagyon higgadtan játszott, azzal a rutinnal felvértezve lépett pályára, amit a megnyert EL-döntők és elveszített BL-döntők biztosítottak. A rutin most a Real mellett szól, de nagyon.
A Liverpooltól egyedül Klopp rendelkezik tapasztalattal BL-döntőből, az sem kellemes élmény, a 2013-as finálét elveszítette a Dortmunddal a Bayern ellen. A német ráadásul az utolsó öt döntőjéből egyet sem tudott megnyerni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy általában az ő csapata volt a kevésbé esélyes, de ebből a statisztikából az is kiolvasható, hogy míg a döntők előtt többször képes volt borítani a papírformát, addig a finálékban ez már kevésbé sikerült neki.
A Liverpool tapasztalatlansága mellett különösen kontrasztos a Real Madrid rutinja. Az utóbbi öt évből a mostani lesz a negyedik BL-döntőjük, az előző hármat ráadásul meg is nyerték a spanyolok. Az is mellettük szól, hogy Cristiano Ronaldo mentálisan az egész mezőny fölé magasodik, az, amit az előző években az asztalra tett, legalább olyan félelmetes, mint Tom Brady, Novak Djokovic vagy Lewis Hamilton mentális fölénye a saját sportágukon belül.
A kifogástalan mentális állapot a Real egészére jellemző, amiben megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak Zinedine Zidane-nak. Hihetetlen, de a mostani még mindig csak a harmadik szezonja edzőként az egykori középpályás zseninek, a megnyert BL-serlegek számában mégis lekörözheti korunk legnagyobb taktikusait, például Pep Guardiolát vagy José Mourinhót.
A Real talán nem annyira különleges a mutatott játék alapján, mint a Liverpool, azonban győzni azt nagyon tud, és egy ilyen sikergépezetet megállítása talán nagyobb feladat, mint a Salah-Firmino-Mané trió megfékezése.
Várható kezdőcsapatok (uefa.com)
Real Madrid: Navas; Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo; Casemiro, Kroos, Modrić, Isco; Ronaldo, BaleHiányzó: nincsKérdéses: nincs
Liverpool: Karius; Alexander-Arnold, Van Dijk, Lovren, Robertson; Henderson, Milner, Wijnaldum; Mané, Firmino,SalahHiányzó: Oxlade-Chamberlain (térdszalag), Gomez (boka), Matip (comb)
Kérdéses: Emre Can (hát)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés