Zidane szerint felelőtlenek voltak a játékosai

A francia szakvezető csalódottan nyilatkozott a Real mérkőzése után.

Fotó: Eurosport

Zinedine Zidane, a címvédő Real Madrid vezetőedzője szerint játékosai felelőtlenségének tudható be az, hogy szerda este kétgólos előnyről 3-3-as döntetlent játszottak a Legia Warszawa vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

A francia szakember a mérkőzés utáni nyilatkozatában úgy vélte, futballistái kevésbé intenzíven játszottak a 2-0-s vezetés birtokában, s végül Mateo Kovacic 85. percben szerzett góljára volt szükségük a döntetlen kiharcolásához.
A meccset zárt kapuk mögött rendezték, mert a Legia legutóbbi hazai meccsén történt rendbontások miatt az európai szövetség (UEFA) ezt a büntetést szabta ki a magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató lengyel klubra.
"Amikor egy csapat két gólt szerez idegenben, már irányítja a meccset, de ezúttal mi engedtük vissza a mérkőzésbe az ellenfelet" - jelentette ki Zidane, s hozzátette: a Legia szépítő gólja után nehéz helyzetbe került együttese, játékosai pedig kevésbé intenzíven és lelkesen folytatták a találkozót.
"Nem ez volt a védelmünk legrosszabb mérkőzése, nem csak a hátsó alakzat felelőssége az eredmény" - mondta Zidane, majd hangsúlyozta, nem aggódik, tudják mit kell tenniük és biztosak benne, hogy javítani tudnak. "Tovább kell dolgoznunk, hogy ne kerüljünk ehhez hasonló szituációba a továbbiakban" - közölte.
A szerdai játéknap egyik meglepetését a Bayer Leverkusen okozta azzal, hogy 1-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt az angol együttes BL-meccsekre választott ideiglenes otthonában, a Wembley Stadionban.
Mauricio Pochettino, a Spurs argentin vezetőedzője elsősorban játékosait okolta a vereségért, nem pedig a csapat számára még kissé szokatlan stadiont. "Mondjanak egy helyet, ahol jobb játszani, mint itt... Lehetetlen ilyet találni" - nyilatkozta a meccs után a szakember, akinek tanítványai az első hazai csoportmeccset a Monacóval szemben bukták el ugyanezen a helyszínen 2-1-re.
"A probléma velünk van, nem pedig a Wembleyvel, mert itt volt 85 ezer szurkoló, aki minket támogatott. Kár ezért, számomra kínos az eredmény, s biztosan többet kell mutatnunk a továbbiakban" - mondta Pochettino, akinek csapata harmadik az E-csoportban, s ha a következő mérkőzésén veszít a Monaco vendégeként, nagyon nehéz helyzetbe kerül a nyolcaddöntőbe jutás szempontjából.

MTI

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés