Eurosport
A PSG elnöke nem ezt várta
Publikálva 07/12/2016 - 11:45 GMT+1
Nasser Al-Khelaifi elégedetlen csapata keddi BL-teljesítményével.
Fotó: Eurosport
A Paris Saint-Germain katari elnöke, Nasser Al-Khelaifi elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az együttes nem tudta megszerezni az első helyet a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjában.
A franciák hiába vezették a játéknap előtt az A jelű négyest, az utolsó fordulóban a bolgár Ludogorec ellen csak 2-2-es döntetlent értek el hazai pályán, ezért - és a Basel ellen kiütéses sikert arató Arsenal győzelme miatt - csak a csoport második helyét szerezték meg.
"Az első hely volt a célunk, és ott is álltunk az utolsó mérkőzés előtt. Rendkívül csalódottak vagyunk mind a keddi végeredmény, mind a teljesítményünk miatt. Sokkal többet vártam a játékosoktól" - mondta Al-Khelaifi a találkozó után.
"Rengeteg lehetőségünk volt, győzelmet érdemeltünk volna. Rossz eredményt értünk el" - tette hozzá a PSG spanyol vezetőedzője, Unai Emery, akit éppen azért neveztek ki a nyáron vezetőedzőnek, mert elődjével, Laurent Blanc-nal egyszer sem jutottak túl a BL negyeddöntőjén a párizsiak.
A PSG 12 ponttal az A-csoport második helyén zárta a csoportkört, így biztosan egy csoportelső ellenfelet kap a nyolcaddöntő december 12-i sorsolásán.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés