Elképesztő pechszéria: a fél védelme után Jamal Musialát is elveszítette a Bayern München, Harry Kane sem 100%-os
Frissítve 05/04/2025 - 16:33 GMT+2
Magabiztosan nyert, és ezzel ideiglenesen kilenc pontra növelte az előnyét a Bayern München a német bajnokságban. A sikernek azonban súlyos ára volt: a mérkőzés 54. percében sérülés miatt le kellett cserélni Jamal Musialát, a vizsgálatok pedig megerősítették, hogy nagy a baj. Az előrejelzések szerint legalább két hónap kihagyás vár rá.
Jamal Musiala súlyos sérülés szenvedett, legalább két hónapig nem játszhat - Tom Weller
Fotó: AFP
A válogatott szünetet óta sorban érkeznek a rossz hírek a Bayern Münchennél. Alphonso Davies súlyos térdsérülést szenvedett, hetekre elveszítették Dayot Upamecanót, majd Davies cseréje, Hiroki Itō is kidőlt.
A legsúlyosabb csapás azonban az Augsburg elleni 3-1-re megnyert bajnokin érte a csapatot, Jamal Musiala ugyanis izomsérülést szenvedett a második félidő elején. Max Eberl már a mérkőzést követően megerősítette, hogy a zseniális formában lévő támadó kihagyja az Inter elleni BL-párharcot.
"Nem néz ki valami jól. Nem számíthatunk rá kedden."
Sőt: az is hamar biztossá vált, hogy Musiala a visszavágón sem léphet pályára, izomhúzódás esetén két-három hét, izomszakadás esetén hat-nyolc hét kihagyással lehetett számolni. A szombati MRI alapján a rosszabb forgatókönyv valósult meg, így Musialára nyolc hétig nem számíthat Vincent Kompany vezetőedző.
Ha minden megfelelően alakul, akkor a Bajnokok Ligája döntőjére felépülhet Musiala, kérdés persze, hogy nélküle mennyi esély lesz az Inter és várhatóan a Barcelona ellen.
"Ez nyilvánvalóan nagyon szomorú, függetlenül attól, hogy Jamallal vagy valaki mással történik meg. Őrület, mennyi sérültünk van" – nyilatkozta a meccs után Joshua Kimmich.
"Rossz volt látni. Nem volt jó hetünk a sérülések miatt. Jamal fontos játékos, szóval hiányozni fog, amíg nem számíthatunk rá. Remélhetőleg nem volt annyira rossz, mint ahogy kinézett" – tette hozzá Harry Kane.
Az Augsburg ellen egyébként Kane is kisebb sérülést szenvedett, az ő játéka azonban elméletileg nincs veszélyben.
"A piros lap előtti szituációnál kifordult a bokám. Szerintem rendben van. Egy kicsit bedagadt, de hozzászoktam ehhez. Voltak már bokasérüléseim korábban, ez nem komoly. Nem aggódom" – mondta az angol csatár.
Musiala pótlása mindenesetre komoly fejtörést okozhat Kompanynak, a német válogatott játékos ugyanis 40 mérkőzésen 18 gólt és 8 gólpasszt jegyez a mostani szezonban. A posztján a távozását hivatalosan is bejelentő Thomas Müller lehet az alternatíva, ám ő közel sem annyira dinamikus, mint a honfitársa, esetleg szóba jöhet Serge Gnabry is.
Az viszont biztos, hogy Musiala sérülése miatt még fontosabb szerepe lesz Michael Olise-nak, aki 42 meccsen 13 gólnál és 16 asszisztnál jár.
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
FC Augsburg
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/104291.png)
1
3
FC Bayern München
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4017.png)
Hirdetés
Hirdetés