Súlyos gondatlanság, szakmaiatlan döntések – pert fontolgat a Bayern München Alphonso Davies sérülése miatt

Komoly botrány lehet abból, hogy a Bayern München klasszisa, Alphonso Davies súlyos sérüléssel tért vissza a klubjához a válogatott szünetről. A müncheniek szerint ugyanis felmerül, hogy a kanadai csapatorvosok súlyos gondatlansággal kezelték a játékost, ami miatt akár jogi útra is terelhetik az ügyet.

Alphonso Davies hónapokig nem léphet pályára - Pau Barrena

Fotó: SID

Davies már a Mexikó elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett, az amerikaiak elleni bronzmeccsen mégis kezdőként lépett pályára. A második válogatott meccsen már csak 12 percet bírt, ám a mérkőzés után a válogatott másodedzője még nyugodtan nyilatkozott, és azt mondta, az épp folyamatban lévő vizsgálatok alapján nem súlyos a sérülése.
Az már csak Münchenben derült ki, az elővigyázatosságból elrendelt orvosi vizsgálatok során, hogy valójában nagy a baj, Daviesnek ugyanis elszakadt a térdszalagja, és azonnal meg kell műteni. A védő szezonja véget ért, és még a következő idény első felét is kihagyhatja, ezeknél a sérüléseknél általában alsó hangon fél év a gyógyulási idő.
Jan-Christian Dreesen, a Bayern München vezérigazgatója a Bildnek adott interjúban elmondta, egyáltalán nem elégedettek a válogatott szakembereinek munkájával.
"Az, hogy egy nyilvánvalóan sérült játékost, akinek térdproblémái voltak, alapos orvosi vizsgálat nélkül elengedtek egy 12 órás interkontinentális repülőútra, a véleményünk szerint kimeríti a súlyos gondatlanság fogalmát, és egyértelműen nem felel meg az orvosi alaposság igényének" – nyilatkozta Dreesen.
Nem ő volt az egyetlen müncheni vezető, aki nyilvánosan kritizálta a kanadaiakat, Christoph Freund sportigazgató is szakmaiatlannak nevezte Davies kezelését.
"Számunkra ez elég keserűen alakult, és ez az eljárás nem volt helyes. Szeretnénk tudni, hogy pontosan, mi történt."
Jesse Marsch az amerikaiak elleni bronzmeccs előtt azt nyilatkozta, hogy nem gondolják súlyosnak Davies sérülését, és az Athletic forrásai szerint a játékos is úgy érezte, készen áll a játékra. Freund szerint azonban a játékos motivált volt, hogy segítsen a csapatnak, vagyis ez még nem menti fel a kanadai csapat orvosi stábját.
"Ő a kapitány, egy fiatal srác, aki segíteni akart a csapatának, de már a határokat feszegette. A másik probléma a 12 perc alatt összeszedett sérülés. Utána Phonzy visszajött egy 12 órás repülőúttal, és mind azt feltételeztük, hogy nem komoly a sérülés, erre ez derült ki. Ez hanyagság. Nem voltak profik, erről beszélnünk kell, hogy tisztázzuk a helyzetet."
Az Athletic kérdésére a kanadai válogatott szóvivője azt válaszolta, hogy a szövetség mindig is a játékosok biztonságát és egészségét tartotta szem előtt.
"Mindannyian szeretnénk kifejezni, hogy teljes mértékben támogatjuk a férfi válogatott csapatkapitányát, Alphonso Daviest a balszerencsés sérülésből való gyógyulása során."
"A Kanadai Labdarúgó-szövetség edzői és a tapasztalt orvosi személyzete profi szakemberek, akik mindig a játékosok biztonságát és egészségét helyezik előtérbe. Minden állítás, ami ennek ellenkezőjét sugallja, megalapozatlan."
Dreesen mindenesetre a Bildnek adott interjúban nem zárta ki, hogy jogi útra terelik az ügyet, és alapos vizsgálatot várnak a Kanadai Labdarúgó-szövetségtől.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés