Karl-Heinz Rummenigge a Bayern München edzőválasztásairól és a játékosigazolásaiól is mesélt.

Karl-Heinz Rummenigge tavaly nyáron a világ egyik legsikeresebb futballklubját formáló döntések meghozatalát követően átadta a Bayern München vezérigazgatói stafétabotját az egyesület egykori kapusának, Oliver Kahnnak.
Fél évvel azután, hogy kicsit hátradőlt és egy nyugodtabb pozícióból élvezte Julian Nagelsmann uralkodását az Allianz Arénában, Rummenigge elgondolkodott azon, hogy mi tette a rekordbajnokot azzá az erővé, amivé vált, és a Kicker magazinban elárulta, hogyan alakult át a klub sorsa az elmúlt évtizedben, miközben a Bayern idén zsinórban a tizedik Bundesliga-címére hajt.
Labdarúgás
A FIFA-nál idén is Robert Lewandowski lett az év játékosa
17/01/2022 19:41
"Az egész 2012-ben kezdődött, amikor háromszor is másodikok lettünk: a Bundesligában a Dortmundtól kaptunk ki, a DFB-kupa döntőjében 5-2-re, majd a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-döntőbeli vereség következett. Mindannyian kissé kábultan vonultunk el a szabadságunkra.
Azon a nyáron, 2012-ben, a nagy csalódások után úgy döntöttünk, hogy mivel a klub valóban válságban van, tennünk kell valamit; meg kell tennünk váratlan dolgokat."

Karl-Heinz Rummenigge és Uli Hoeneß

Fotó: Getty Images

Ez azt jelentette, hogy a Bayern olyat tett, amit korábban még soha: megdöntötte saját és a Bundesliga átigazolási rekordját, és szerződtette Martinezt a spanyol Athletic Bilbaótól.
Ahogy Rummenigge felidézte: "Ez egy fontos jelzés volt mind belülre mind kívülre, hogy a Bayern München komolyan gondolja a dolgot."
Xherdan Shaqiri, Dante, Claudio Pizarro és Mario Mandzukic már Martinez szerződtetése előtt klubrekordot jelentő összegért érkezett, és az első nyolc Bundesliga-meccsük megnyerésével hamar megadták az év alaphangját.
Semmi és senki sem tudta megállítani a Bayernt, amely a Bundesliga, a DFB-kupa és a Bajnokok Ligája megnyerésével soha nem látott triplázásig menetelt, Heynckes pedig a klub történetének egyik legdicsőségesebb fejezetébe kitörölhetetlenül beírta a nevét.
Mégsem Heynckes volt az egyetlen edző, aki a Rummenigge-éra második felében nyomot hagyott a bajor klubon.

Karl-Heinz Rummenigge és Oliver Kahn

Fotó: AFP

"Nagyon szerencsések voltunk az edzőválasztásainkkal" - folytatta Rummenigge. "Vegyük például Louis van Gaalt. Ő egy első osztályú edző, aki új filozófiát hozott a klubba. Más szintre emelte a futballunkat, majd Heynckes képes volt még egy kicsit tovább finomítani Van Gaal játékát, és a csapat egyesült mögötte. Aztán megkaptuk a világ talán legnagyobb taktikusát: Pep Guardiolát.
Mindezek az edzők hozzájárultak ahhoz, hogy klubunk azzá a ragyogó csillaggá váljon, amelyet ma az égen látunk. Ez folytatódott Hansi Flickkel és most Julian Nagelsmannal, aki szintén nagyon jó benyomást kelt."
A Bayern nem csak a megfelelő edzők személyét találta el pontosan, de a játékosok kiválasztásában is páratlan volt.
Thomas Müllertől, a helyi fiútól, aki mindössze 18 évesen került reflektorfénybe, Neueren át Lewandowskiig, aki a világ legjobb klubjai közül választhatott, nem bánta meg, hogy a Bayern mellett döntött.

Manuel Neuer

Fotó: SID

"Hihetetlenül sok energiát kellett befektetnünk Manuel Neuer és Robert Lewandowski szerződtetésébe" - mondta Rummenigge, aki 2011-ben személyesen győzte meg előbbit a váltásról.
"A Schalke elleni meccs után bementem az öltözőbe. A Schalke korábbi sportigazgatója, Horst Heldt ott volt, és megkérdeztem tőle, hogy beszélhetnék-e Manuellel. Manu kicsit meglepődött, de aztán így szólt hozzám: ’Csak egy kérdésem van: te és az elnök, Uli Hoeneß akarjátok, hogy jöjjek?’. Azt mondtam: ’Természetesen akarjuk’, mire ő azt válaszolta: ’Akkor jövök.’
Három évvel később aztán le tudtuk szerződtetni a világ legjobb csatárát. Hihetetlenül keményen küzdöttünk érte, rendkívül nehéz átigazolásnak bizonyult. Robert szabadon igazolható játékos volt, és komoly konkurenciát jelentett számunkra a Real Madrid.
A prioritásai között szerepelt, hogy meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, és a világ legjobb játékosává akar válni. Soha nem fogom elfelejteni 2020-ban, a lisszaboni döntő után, amikor ott ült a Bajnokok Ligája-trófeával a kezében, könnyes szemmel. Gratuláltam neki a győzelemhez, és megkérdeztem, emlékszik-e még azokra a beszélgetésekre, amelyeket néhány évvel korábban folytattunk. ’Természetesen’ - mondta.
Mire én az válaszoltam: ’Látod, a Bayernnel is megnyerheted a Bajnokok Ligáját’. Ezt reagálta: ’Igen, de most össze kell raknunk egy sorozatot’. Ez volt az eddigi legnagyobb eredménye, és ott ült a trófeával, és már a jövőre gondolt. Egy kicsit őrült, de pozitív értelemben."

Robert Lewandowski

Fotó: Getty Images

Neuer és Lewandowski kaliberű játékosok meggyőzése csak az első része annak, hogy beléjük ültessék a Bayern-gént.
"Amikor egy játékos úgy dönt, hogy a Bayernhez szerződik, megpróbáljuk támogatni és fejleszteni őt. Egyrészt megfelelő edzőre van szükség, másrészt a játékosnak megfelelő mentalitással kell rendelkeznie. Az is fontos tényező, hogy az általunk szerződtetett játékosok többsége ezt a Bayern-gént fejlesztette ki." – magyarázta Rummenigge.
Ennek eredményeképpen szívesen maradnak és trófeákat nyernek, mint például Franck Ribéry. Azzal, hogy a Bayern 2008-ban visszautasította a francia szélsőért tett ajánlatokat, azt is egyértelművé tette, hogy az európai futball egyik meghatározó szereplője, és Ribéry később kilenc Bundesliga-címet nyert.
"Ezt soha nem fogom elfelejteni. Hihetetlen ajánlatot kaptunk Franck Ribéryért. Tulajdonképpen két ajánlatot: egyet Spanyolországból és egyet Angliából. Ez akkoriban világrekordot jelentő átigazolási díj lett volna. Három órán keresztül tárgyaltunk róla, majd úgy döntöttünk, hogy nem fogadjuk el."
Rummenigge szerint a Bayern azzal, hogy kitartott, példát mutatott a kontinens többi részének. Ezek a határozott, célratörő döntések az igazgatótanács szintjén végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a Bayern kilenc egymást követő Bundesliga-győzelmet könyvelhessen el és két Bajnokok Ligája-trófeát nyerjen egy páratlanul sikeres korszakban.

Rummenigge mezei nézőként a lelátón

Fotó: AFP

via bundesliga.com

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Labdarúgás
Maradt egy díj, ahol Lewandowski még lenyomhatja Messit
07/01/2022 15:51
Labdarúgás
Akár az Afrikai Nemzetek Kupája is eldöntheti a bajnoki cím sorsát a topligákban
04/01/2022 14:54