Eurosport
A Bayernben nélkülözhetetlen Thomas Müller még mindig a világ egyik leginkább alábecsült
Publikálva 20/08/2020 - 14:11 GMT+2
A világbajnok, BL-győztes támadót sokféle jelzővel illették már, pedig egy szóval lehetne jellemezni igazán: világklasszis.
Fotó: Eurosport
Thomas Müllert bármi másnak címkézni, mint világklasszis, csak azért, mert őrültnek tűnik néha, olyan lenne, mint a Tyrannosaurus Rex uralkodása előtti történeti helyzetének lerombolása annak rövid karjai miatt.
A Müller-vita nagy része abból adódik, hogy kissé elvont szerepe van a futballpályán. A bajor hős egy szögletes ék, aki olyan stílussal rendelkezik, amely már több mint egy évtizede készteti fejvakarásra a szakértőket és az ellenfelek játékosait. Ő se nem középcsatár, vagy második támadó, támadó középpályás vagy szélső - de egy kicsit mind a négy, és még sok más egyéb is. Saját szavaival ő egy Raumdeuter (olyan játékos, aki keresi az üres területeket, a helyet, ahova érkezhet).
"Nem örülök annak, hogy csatárnak osztályoztak, nem látom magam ebben a szerepben" - mondta magáról Müller, aki 2000 nyarán, 10 esztendősen csatlakozott a Bayernhez, és 19. születésnapja előtt egy hónappal debütált a Bundesligában. "Szeretek aktív szerepet játszani az ellenfél középpályája mögött. A legjobban itt tudok ártani a riválisoknak. Elegye vagyok egy csatárnak és egy középpályásnak. Egy Raumdeuter vagyok. Ez az ösztönről szól."
Müller érzéke a gólért - vagy inkább a térért - lehetővé tette, hogy vágjon 108 találatot a Bundesligában 2010 és 2020 között. Csak egyik csapattársa, Robert Lewandowski és a Borussia Dortmund csapatkapitánya, Marco Reus ért el többet nála, miközben ugyanezen évtized folyamán, 2020-ig 145 gólpasszt osztott ki a Bayernben. 2014 óta több mint egyharmadát ezeknek Lewandowski volt a célpontja.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/12/3041962.jpg)
Lewandowski-Müller-Bayern-min.jpg
Fotó: Eurosport
Az ellenfelek védőinek helyzetéből adódó korlátozás miatt a Bayern 25-öse ragaszkodik az oldalvonalhoz, gyakran arra a pontra helyezkedik el, ami párhuzamos a másik szélsővel, ritkán szivárog át a túloldalra. Statisztikai szempontból minden második mérkőzésen egyszer lest fújnak be ellene. A 100-szoros válogatott - aki a 2010-es világbajnokság aranycipőse volt, és 2014-ben vb-aranyérmes lett - szabadon jár, és az erősségeit inkább régimódi opportunistaként használja ki, mint annak a taktikai rendszernek a részeként, amelyhez egyébként tartozik. Ez egy kis lépés Müller számára, de óriási ugrás a Bundesliga védőinek.
Misztika - talán nem; páratlan várakozás - nem kérdés. A legveszélyesebb helyzetben Müller háttal a kapu felé vagy oldalsó helyzetben játszik. Hihetetlen képessége van a játék mintájának felmérésére és a következő fázis kialakítására azáltal, hogy folyamatosan fut, hogy helyet sajátítson ki az ellenfél védői között, és alternatív passzolási lehetőséget biztosítson.
Noha a még mindig csak 30 éves támadó rendszerességgel készít elő és használ is ki helyzeteket - 252 gól és 230 gólpassz szegélyezi pályafutását eddigi több mint 630 tétmérkőzésén -, az választja el a mezőny többi részétől, hogy mit csinál labda nélkül a passz vagy a lövés előtt. És bár bizonyítékok vannak a kerület fogalmának történelmi használatáról már az ősi Babilonból is, még mindig nem lehet megmérni, hogy a tér miként jön létre, és annak milyen a minősége.
Kele János az Esélylesők legutóbbi adásában így fogalmazott vele kapcsolatban: "Amiben ő jó, hogy összekösse a csapatrészeket, megtalálja az üres területeket, odaérjen valahányadik hullámban a kapu elé, kiszolgálja a társakat, olvassa a játékot. Elképesztő játékintelligenciája van. Ez a bizonyos szabadon elmozgó 10-es, 8-as, akár a szélről is indulhat a félterületbe. Ő a hamis futballista."
Lehet, hogy egy nem is oly távoli galaxisban Bajorország világszínvonalú űrhajósa megkapja a megérdemelt elismerést.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés