Eurosport
Neuer mögé érkezhet elődje
Publikálva 25/05/2017 - 22:25 GMT+2
René Adler hétfőn jelentette be, hogy öt év után elhagyja a Hamburgot.
Fotó: Eurosport
Egy bordasérülés. És minden másképpen alakul. Nyolc éve, a világbajnokság előtt szenvedte el. Akkor ő volt az első számú a válogatottnál. Neuer pedig {Enke novemberi öngyilkossága után} a második. Előbbi 25, utóbbi 24 évesen. A Leverkusen és a Schalke kapusai.
Neuer egy évvel később már túl egy világbajnoki bronzérmen a Bayernbe tart, René Adlernek viszont onnantól máig csak nyolc válogatott meccs jut, és két évvel később a mélyrepülésbe kezdő Hamburg kapujába áll.
Ellentétes irány, és ki tudja mi történik, ha nincs az a borda. Most viszont jöhet egy újabb csavar a történetben, hiszen a második kapust kereső Bayern könnyen leigazolhatja a Hamburgot hétfőn elhagyó, és szabadon igazolható Adlert. És akkor Neuer és Adler újra együtt készülhet. A tizenkétszeres válogatott kapus azt nyilatkozta:
Azzal kapcsolatban, hogy folytatja-e, esetleg külföldre szerződne, azt mondta:
A Bundesligában a fiatalítási hullám a kapusokat is erőteljesen érinti. Idén a fordulók legalább felén a kapuban állók közül Neueren és Adleren kívül csak Dárdai kapusa, a norvég Jarstein múlt el 30 éves. A többiek, köztük Gulácsi is még 30 alatti. Pedig Buffon {Király, Casillas, Cech...} példája is jól mutatja, egy kapus késő harmincas éveiben is kapus.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés